Kiderült, mennyi az ideális korkülönbség egy párkapcsolatban - Friss kutatás alapján

Egy kanadai tanulmány alapján a kutatók nem hagytak sok mozgásteret, amikor a párkapcsolat működőképességét a korkülönbség viszonylatában vizsgálták: azoknál a pároknál tapasztaltak igazán jó eredményeket, akik szinte egyidősek voltak.
1 év korkülönbség az ideális
Most nem brit, hanem kanadai kutatók jöttek rá, hogy a nagy korkülönbség nem szerencsés a párkapcsolatokban. A vizsgálatba 3000 főt vontak be, és azt találták, hogy a szétválás esélye 95 százalékos volt a 20 év korkülönbséggel rendelkező párok esetében. Azoknál, akiknél 10 évet meghaladó volt a korkülönbség 39 százalék, az 5 évet meghaladó korkülönbségnél 18 százalék vált el. De azoknak a pároknak csak 3 százaléka szakított, ahol legfeljebb 1 év vagy ahhoz közeli volt a korkülönbség. Katia Loisel párkapcsolati szakértő szerint a jelentős korkülönbséggel élő párok több kihívással szembesülnek:

Ide tartozik például a társadalmi rosszallás kezelése is: ha nagy a korkülönbség, sokan úgy vélik, hogy a fiatalabb kihasználja a korban idősebbet (vagy épp fordítva). Ráadásul különböző életszakaszokban vannak, és egymás barátaival sem tudnak olyan könnyen összehangolódni.
A nagy korkülönbséggel élő párok ezen felül pénzügyi különbségeket is tapasztalhatnak, máshol tarthatnak a karrierjükben, és ez hatással lehet a kapcsolatra, amit szintén nehéz lehet kezelni.
Miből lehet tudni, hogy nem vagytok egy hullámhosszon?
A szakember szerint az egyenlőtlenségek több szinten és formában is megjelenhetnek. Ha a következőket tapasztalod, akkor jó, ha elgondolkozol azon, merre tart a kapcsolatod, és mi az, amit valójában szeretnél:
- az egyik félnek nagyobb hatalma van a kapcsolatban
- egyikőtök el akarja titkolni a kapcsolatát a barátai és a családja elől
- a párod kritikus a barátaiddal szemben
- mások az életcéljaitok, és nem is közelítenek egymáshoz
- megpróbál megváltoztatni a párod
Vannak nonverbális jelek is, azaz a testbeszéd is árulkodó lehet. A szakértő szerint tudat alatt közelebb ülünk, állunk azokhoz az emberekhez, akikkel közösséget tudunk vállalni, miközben akaratlanul is távolságot tartunk azoktól, akikkel nem érezzük a vibe-ot. Érdemes megfigyelni a távolodás és blokkolás jeleit, beleértve a törzs és a láb elfordítását, valamint azt is, milyen gyakran néz a szemedbe, miközben beszéltek. Az ajakharapás is egy tudatalatti válasz lehet a stresszre és a szorongásra, de beszéd közben az állandó mocorgás, a kezek, valamint a lábak szék köré csavarása is jelzés értékű lehet.
Azoknak a pároknak, akik nagy korkülönbséggel élnek, Katia a következőt tanácsolja:
„Légy nagyon őszinte a céljaiddal kapcsolatban, arról is nyíltan beszélj, hogy mit szeretnél a kapcsolattól és az élettől. A nagy korkülönbség időről időre kihívások elé állíthat, ezért (is) ápold a baráti kapcsolataidat, hiszen ezek jelentik majd a mentőövet a nehezebb időszakokban.”
Összességében elmondhatjuk, hogy egy kapcsolat akkor lesz igazán működőképes, ha megtanultok egymással kommunikálni, és mindezt őszintén, nyíltan, konstruktívan teszitek. Természetesen, ez nemcsak a nagy korkülönbséggel élő párokra igaz, de náluk kiemelt szerepe van annak, hogy minél hamarabb kialakítsák a közös nyelvet.
Forrás 1.