Borítókép: Én és a pénzem - Hogyan viszonyulsz a pénzhez? Viselkedéskutató elmondja!

Én és a pénzem - Hogyan viszonyulsz a pénzhez? Viselkedéskutató elmondja!

Sok nulla vagy csak egy nagy a banki egyenlegen. Befizetendő számlák, megvásárolható tárgyak, élmények. Biztonság vagy épp örökös bizonytalanság. Pénzügyek szövik át az egész életünket, a pénzkeresés szükségessége teszi irányba felnőtt éveinket. Milyen furcsa, hogy valami ilyen markánsan meghatározza, hogyan vagyunk jelen a világban, mégis olyan keveset foglalkozunk vele, miként alakul a vele való személyes kapcsolatunk, viszonyunk. Nem pénzügyi gyorstalpaló következik, inkább csak némi gondolatébresztés, ha szeretnél őszintébb barátságba kerülni az anyagiakkal.

Ez a cikk először az Éva magazin 2021-es téli számában jelent meg.

Jacquette M. Timmons amerikai viselkedéskutató, pénzügyi szakértő, publicista szerint sokkal tudatosabban kéne a kérdés pszichés oldalára, vagyis a motivációinkra és az érzelmeinkre összpontosítanunk ahhoz, hogy felmérjük, hogyan következik a személyiségünkből a pénzhez fűződő attitűdünk. A feltárt információk segíthetnek hatékonyabban szervezni a pénzügyeinket és egzisztenciálisan nagyobb biztonságban érezni/helyezni magunkat.

Mindannyiunkban mélyen gyökerezik a hit saját értékességünkről, arról, hogyan, milyen áron jár nekünk a jó. Egyáltalán: jár-e? Mindezt leginkább egyéni élettapasztalataink alakították – elsősorban a szüleinktől örökölt szemlélet és az önmagunkról alkotott képünk. Timmons szerint ezért aztán kis túlzással annyi „pénzszemélyiség” létezik, ahány ember. Amikor a saját működésed igyekszel megismerni, érdemes például átgondolnod, hogyan viselkedsz döntési helyzetekben. Kényelmesebb, ha valaki más mondja meg, mi legyen, vagy jobban szeretsz irányítani? Általában sodródsz a hullámokkal, vagy tutajt építesz és átkormányzod a habokon? Milyen a tárgyalási stílusod? Mik az erősségeid az életben és mik a gyengeségeid? Hogyan vezeted a háztartásodat? Hogyan tartod a kapcsolatot a barátaiddal, a családoddal és a munkatársaiddal?

A válaszok valószínűleg újabb kérdéseket generálnak, és segíthetnek elemezni, hogy pénzed a számodra megfelelő módon használod-e fel. Vajon a befektetési döntéseid korrelálnak a személyiségeddel? Örömet okoz neked a pénzköltés, összhangban van szenvedélyeiddel és meggyőződéseiddel? Fény derülhet olyan döntési mechanizmusokra, amelyeket esetleg a jövőben korrigálni szeretnél, és arra késztethet, hogy másképp gondolkodj a pénzhez fűződő kapcsolatodról – hiszen ez a viszony igenis húsba vágóan meghatározza, hogyan érzed magad az életedben.

Bár úgy tűnhet, számolgatni könnyebb, mint a kényelmetlen önanalízisbe bocsátkozni, ha a pénzhez való viszonyulásod kellemetlen befolyással van a mindennapjaidra, emberi kapcsolataidra, tekints mélyebbre az összegek szintjénél.

A pénz és a boldogság összefüggéseinek pszichológiáját kutató szakember, Ken Honda a Happy Money című bestsellerében alapvetően hét különböző pénzszemélyiség-típust különít el. Persze leszögezi, hogy ritkán léteznek tiszta formájukban: általában több típus kombinációját testesítjük meg. Honda nem sorolta ide azokat, akik jól – vagy legalábbis elég jól – működnek, amikor a pénzről van szó: a következőkben azokról a szemléletmódokról olvashatsz, amik megnehezíthetik a boldogulásodat.

A KÉNYSZERES SPÓROLÓS

Aki akkor is félretesz, amikor érdemes lenne kiengednie a gőzt, megjutalmaznia magát, élvezni a munkája gyümölcsét. Számára azonban a megtakarítás az egyetlen módja annak, hogy biztonságban érezze magát. Tudja, melyik telefontársaság a legolcsóbb, mely pontkártyák érik meg, vagy mikor érdemes repülőjegyet vásárolni a legalacsonyabb áron. Mindennek megvan az előnye és a hátránya is. Megfogni a felesleges kiadásokat, a legjobb ajánlatokat megtalálni maga a pénzügyi tudatosság, igen hasznos képesség. Ha azonban a pénz megtakarításának egyetlen céljává a pénz megtakarítása válik, valójában sosem jön el az a pillanat, mikor a vágyott biztonságérzet utolér. Biztonságban ugyanis attól vagyok a világban, hogy jól érzem magam, hogy képes vagyok kielégíteni a vágyaimat, igényeimet, hogy úgy gondoskodom magamról, mint egy szeretetteljes, empatikus, mégis következetes szülő. Nem pedig úgy, mint egy hideg, korlátozó. A kényszeres spórolósnak érdemes azon dolgoznia, hogy felismerje és elfogadja azokat az igényeit, amik túlmutatnak az anyagi biztonságon. Tanuljon kicsit élni, hogy átérezhesse, a világ jó hely, jólesik itt lenni, ahelyett hogy a sírba vinné magával a pénzét.

A KÉNYSZERES KÖLTEKEZŐ

A jelszó: impulzivitás. Minden ürügy a költekezésre. Az öröm, a bánat, a siker, a bukás vagy éppen az üresség érzése. A szerzés okozta feltöltődés ideiglenes, pár percig, esetleg néhány napig tart ki. Mellette könnyen megjelenhet a szorongás, hogy fogy a pénz, ezt is vásárlással kell kompenzálni, hogy a költekező érezhesse: na de most még van! És ha tényleg elfogy, akkor a következő lépés a filléres hülyeségek megvásárlása, mondjuk a 100 forintos boltban… A kényszeres pénzszóró gyakran egyben társaságkedvelő személyiség is, azt is imádja, ha megvendégelhet másokat. Nem kell részletezni, hol vannak mindebben a buktatók. Amivel ilyen esetekben dolgozni lehet, az az, hogy hogyan kapta az illető a szeretetet a családjában, korai kapcsolataiban. Mennyire, illetve milyen feltételek mellett szereti önmagát, hogyan látja magát a tárgyai, a szép ruhái, a terülj, terülj, asztalkám nélkül? Pragmatikus megoldás költségvetési tervet készíteni, de ezt is csak akkor fogja betartani, ha a lélektani feltáró munka során sikerül oldani az elakadásain és pozitív irányba mozdul el az énképe.

A KÉNYSZERES PÉNZKERESŐ

Számára a boldogság titka a sok pénz, de ellentétben a spórolóssal, nem a félrerakása a cél, hanem a megszerzése. Energiája nagy részét arra fordítja, hogy minél többet keressen. Éhes rá, hogy mások is elismerjék, milyen sikeresen teremt, hisz ebben áll az ő személyes értéke. Amikor azonban a szeretet forrása, illetve a szerethetőség fokmérője a havi bevétel, háttérbe szorulnak a mély emberi kapcsolatok, ahonnan „Dagobert bácsi” valódi melegséget kaphatna. Persze épp azért alakult ez így, mert a lelke mélyén nem hiszi, hogy a szeretet csak úgy, a puszta valójáért járna. Ördögi kör ez – elhanyagolja a környezetét, a családját, a barátokat, idő hiányában nem tapasztal meg velük feltöltő, bensőséges élményeket, ők pedig ebbe belefáradva visszavonják majd tőle a figyelmet és a szeretetet. Puff, meg is van a bizonyíték rá, miért érdemes inkább a pénzt hajszolni, hisz az legalább bizonyíthatóan „vonzódik” az illetőhöz. Megint csak ott kötünk ki, hogy szükség van a visszatekintésre, feltárásra, megértésre, érzelmi elmozdulásra. A pénz így más módon válhat örömforrássá, például azáltal, hogy a családommal együtt töltött szép napokra is fordítok belőle. Vagy kijelölök egy százalékot, amit megosztok, adományozok, örömet szerzek vele. De csak figyelmesen, mert ebből is lehet mánia, ami elfedi az énkép fájdalmas pontjait, miszerint nem vagyok hasznos, sem szerethető, ha nem adok, adok, adok.

A KÖZÖMBÖS

Illetve közömbösnek mutatja magát, de szélsőséges esetben az is felszínre kerülhet, hogy megveti, gonosz eszközként tekint a pénzre. Ritkán foglalkozik a pénzügyeivel, és akkor is kikészül tőlük. Úgy véli, az anyagiaknak nem lenne szabad befolyásolniuk az élet fontos döntéseit. Szerény bevételt rendel a boldogsághoz. Ez látszólag nagy szabadságot ad neki, és miért is lenne rossz dolog, ha a bevétel hajhászása helyett a kapcsolatai minőségére koncentrál? Nem, ez nem rossz megoldás. Kivéve, ha így a pénzkeresés terhe és az egzisztenciális stabilitás felelőssége a szülőre, a társra vagy a felnőtté vált gyermekre hárul.

Neki azon érdemes dolgoznia, hogy újrafogalmazza, hol húzódnak személyes felelőssége határai, sikerült-e már a szó pszichológiai értelmében felnőtté válni.

A TAKARÉKOSKODÓ KÖLTEKEZŐ

Akadnak közös vonásai a megtakarítókkal és a költekezőkkel is. Sok pénzt spórol, de egy pillanat alatt képes impulzusvásárlásokat indítani. Amikor felhasználja a megtakarításait, olyan dolgokra áldoz, amelyekre hosszabb távon nincs szüksége, csak pillanatnyi rossz érzéseit hivatottak elfedni. Érzelmileg nagyon kimerítő, amikor az inga a kényszeres megtakarításból átlendül a kényszeres vásárlásba, mert a lecsillapodást stressz és csalódottság követi. Keményen dolgozott, hogy biztonságban érezhesse magát és mintha mégis önmaga szabotőre lenne, mindezt leküldte a lefolyón. Kezdheti az egészet elölről. Az eredmény önutálat, kifelé vagy befelé irányított düh, szomorúság, önbüntető tendenciák.

Feloldásként meg kell keresnie a közös szálat azokban a pillanatokban, amikor átfordul költekezőbe. Milyen gondolat, érzés irányítja ilyenkor? Hová kapcsolódik eredetileg ez az élményanyag? Ha felismeri a mintát, képessé válhat még azelőtt megállítani a reakciót, hogy örvényként berántaná a szorongás, ami miatt pénzügyileg felelőtlenné válik. Ha ez sem segít, akkor ambivalens érzelmi kötődési mintáján is érdemes szakemberrel dolgoznia.

A SZERENCSEJÁTÉKOS

A kockázat izgalma és a jutalom ígérete önmagában hatalmas öröm. Átmenetileg jó ellenszere az unalomnak, ám egyben megfelelés is egy destruktív, önbeteljesítő énképnek, és hordozza azt a reményt, hogy amikor majd szénné nyerem magam, elismeritek, hogy nekem volt igazam. Ez a fajta gondolkodás nem állandó, hiszen két roham között a szerencsejátékos is elismeri, hogy amit csinál, tarthatatlan, s nemcsak magát teszi tönkre vele, hanem a szeretteit is. Ám amikor elkapja a gépszíj, gondolkodása, érvrendszere 180 fokot fordul, olyan erős vágy uralkodik el rajta, hogy kilépjen a felnőtt valósága keretei közül, mint a zugevőn, alkoholistán, vagy bármelyik másik függőn. Csak még az egyszer, mert utána majd minden jóra fordul… Terápiás segítségre van szüksége addiktológiában jártas szakembernél.

A TÚLAGGÓDÓ

Nem számít, mennyi pénze van, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti. Nem bízik a pénzügyi szabadság eléréséhez szükséges képességeiben. Paradox módon még akkor sem, ha nagyobb ös - szeg ücsörög a bankszámláján. Állandóan a legrosszabb forgatókönyvet képzeli el: vajon mi lesz vele, ha végleg elpárolognak a tartalékai? Becsődöl a cége, a bank, a világgazdaság, hackerek rabolják ki, értéktelenné válik a pénz. Enyhébb esetekben a szorongás enyhítéséhez elég, ha az illető talál egy számára hiteles pénzügyi tanácsadót. Súlyosabb változatban viszont ez is terápiás téma, mert egyedül nem lesz képes átlendülni az érzelmi elakadásokon.

A lenti galériában pénz- és sikerhoroszkópot olvashatsz.

Nézd meg!