JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Műanyagmentes július – Jó vs rossz műanyagok

Borítókép: Műanyagmentes július – Jó vs rossz műanyagok Forrás: Getty Images
Lehet a műanyag hasznos? Szélsőségek helyett olvasd el a cikket, és nézd meg, mi mindenre jó a műanyag.

A műanyagmentes július – avagy a Plastic Free July – már hosszú évek óta szerveződik, és szerencsére egyre több ország és szervezet csatlakozik a felhíváshoz. Ennek a történetéről, már korábban írtam itt.

Nagyon érdekes és fontos kezdeményezés!

Ebben az írásban szeretném hangsúlyozni, hogy a műanyagmentesség – mint más környezeti vagy akár személyes cél – nem lehet szélsőséges és nem is gondolom, hogy annak kellene lennie.

A műanyag – ahogy a nevében benne van – az egyetlen olyan anyag ezen a bolygón, ahol élünk, amit az ember alkotott. Szerintem ez egy hatalmas teljesítmény, hiszen minden más, amit használunk, felhasználunk vagy épp termesztünk ezen a Földön, azt nem az ember teremtette, hanem a természetben létezik. Azzal, hogy egy új anyagot alkotottunk, egy teljesen új lehetőséghalmaz tárult fel az emberiség előtt.

Mint minden találmánnyal és felfedezéssel, itt is ugyanaz a történet. Használhatjuk jóra és használhatjuk úgy is, hogy ártunk vele. A műanyaggal is pontosan ugyanaz történt. Vannak olyan szakmák és terültek, ahol a műanyag feltalálásával sikerült akár életeket menteni – de sajnos olyan iparágak is átvették a technológiát, amik az egész bolygónak az egészségét veszélyeztetik.

Természetesen figyelnünk kell, milyen műanyagot választunk a vásárláskor. Ha tehetjük, keressük a már újrahasznosított műanyagból készült termékeket, és feltétlen gyűjtsük szelektíven a hulladékot.

Mi lehet jó műanyag?

Az, hogy egy műanyag milyen, attól is függ, mi hogyan választjuk és mire használjuk. Természetesen azok a szakmák, ahol fontos higéniai szempontból a műanyagok használata igazán jó szolgálatot tesznek. Ilyen például az orvosi szakma, a különféle kutatások, expedíciók. Ezeken a területeken nagyon fontos lépés volt a műanyagok elterjedése, mert nagyban segítették a munkáját és emberek életét mentették meg.

Emellett a közlekedés iparban is nagyon fontos elem volt a műanyag abban, hogy a mobilitás tömegek számára lett elérhető. Fejlesztette és korszerűsítette az autó-, hajó- és repülőgépgyártást egyaránt.

A műanyagok között van, ami többször használatos – azaz bizonyos fajtái újrahasznosításra alkalmasak és sajnos vannak olyanok, amik az anyag minőségéből kifolyólag nem lehet tovább hasznosítani. A legtöbb egyszerhasználatos műanyagot az élelmiszerek csomagolására használják. A legnagyobb problémát ezek a műanyagok okozzák, mert annyira kis mikro méretre bomlanak le, hogy sajnos, amikor a természetbe kerülnek, nem tudjuk összegyűjteni. Így bekerülve a körforgásba, a szerveztünkbe is visszajut a vizeinken vagy akár az ételeken keresztül.

Mire tudunk figyelni felhasználóként?

Az első és legfontosabb lépés, hogy tudjuk, a műanyag nem egy ördögtől való dolog, ha megtanuljuk tudatosan használni. Hiába a fenntarthatósági törekvések, hogyha az egyszerhasználatos műanyagról nem tudunk lemondani. Ma már nagyon sok helyen lehet kapni alternatívát a műanyag helyett. Például egyre népszerűbb a fém tárolóedény. Amennyiben van már a háztartásunkba műanyag edény, és még működik, használható, akkor semmiképp se cseréljük le – mert ezek nagy része nem újrahasznosítható.

Mindent igyekezzünk minél tovább használni, és amikor már nem lehet, akkor válasszunk egy fából vagy fémből készült verziót. Így tudjuk tudatosabban használni ezeket az anyagokat, amik körülvesznek minket.

Kattints a galériára és nézd meg, mennyi minden jóra is lehet használni a műanyagot!