– Környezetvédelem, klímatudatosság. Soha nem hangsúlyozták annyira a fontosságát, és soha annyi embernek nem volt „mérgezése” a klímatémától, mint manapság. Hogyan tudnád meggyőzni az utóbbiakat, hogy nem egy felfújt slágertémáról van szó?

– Csak nézzenek körbe! A klímaváltozás már nem egy jövőbeni ijesztgetés, hanem maga a valóság. Nincs hét, hogy ne hallanánk valami extrém időjárás okozta katasztrófáról, és már vitán felül van az is, hogy az elmúlt évek sokkal melegebbek lettek, mint a korábbiak. A nyári 40 fok feletti hőhullámok, aszályok, extra meleg őszi-téli időszakok természetessé váltak. A klímatéma is mainstream lett Hollywoodtól a nagypolitikáig, mégis alig teszünk valamit a bajok ellen. A párizsi klímamegállapodás – azaz hogy másfél fokon belül tartsuk a melegedést – elérhetetlen cél lett. Nem egy új, melegebb állapotba megyünk át, hanem egy egyre kiszámíthatatlanabb, extrém időjárású jövőbe.

– Mit gondolsz, Greta Thunberg vagy azok az aktivisták, akik múzeumokban festményeket hajigálnak össze, inkább használnak, vagy inkább ártanak az ügynek, ha a klímatudatosság „népszerűsítését” nézzük? Mit kell tenni szerinted, hogy felhívjuk a figyelmet a veszélyre, de ne irritáljuk az embereket?

– Megértem, ha sok fiatal elkeseredett és frusztrált amiatt, hogy elcsesszük a jövőjüket. A Greenpeace-szel mi nem csinálnánk ilyesmit, de el kell ismernem, hogy igen kis költséggel és kis energiabefektetéssel tudnak így hatalmas nyilvánosságot hozni. Tényleges kárt a festményeknek eddig nem okoztak, viszont tény, hogy a jövőnk elpusztítását övező közöny ellen mégis tenni kell valamit. Azt gondolom, a környezeti ügyekben eddig is szkeptikus álláspontot viselőknek van erős ellenérzésük ezekkel az elkeseredett fiatalokkal szemben, viszont pár ember talán mégis emiatt döbben rá, hogy közös a felelősségünk.

– Miket tartasz a legnagyobb világszintű gyalázatosságoknak környezeti téren?

– Sok probléma van, de a legtöbb alapja mégis az, hogy a kormányok a döntéseiket továbbra is a cégérdekek, a gazdasági érdekek, a GDP-növekedés mentén hozzák meg, és sokadrangú kérdés számukra az emberi egészség és a környezet védelme. Viccesen tragikus, hogy a kulcsországok a dubai klímacsúcson szinte harcoltak a fosszilis tüzelőanyagok megtartásáért. A saját szakterületemen az elmúlt időszak legfelháborítóbb eseménye pedig az volt, amikor tavaly év végén az Európai Bizottság annak ellenére tovább engedélyezte a rákkeltőként besorolt glifozát gyomirtószert, hogy az EU-s lakosság többségét reprezentáló tagállamok ezt nem szavazták meg. A tudományos bizonyítékok is a mindannyiunkat mérgező vegyszer engedélyezése ellen szólnak, de hiába.

-Ez elkeserítően hangzik.

Igen, és még nincs vége. A napokban az agrárvegyipari lobbi elérte, hogy az EU visszavonta a korábban már eldöntött javaslatot, miszerint 50%-kal csökkenteni kell a növényvédőszer használatát Európában. Így tovább mérgezzük a gazdákat, az élelmiszerünket, a vizeinket, a talajt, és tovább gyorsul a tömeges fajkihalás.

– De mégis mit lehet tenni ezek ellen? Milyen programokat emelnél ki, amikben benne voltál az utóbbi időben, vagy éppen most zajlanak?

– A PAN-el a glifozát betiltásán dolgoztam az elmúlt években. A Greenpeace-nél a műanyagszennyezéssel foglalkoztam, illetve az ipari szennyezések – ezen belül kiemelten az épülő akkumulátorgyárak és akkuhulladék-feldolgozók környezetkárosítása – volt a fő fókuszom.

– Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?

– Azért van egy pár. Sikernek könyvelem el a műanyag zacskók részleges tilalmát, hála a Greenpeace negyedmillió petíció-aláírójának. Végre visszaváltási díj van az eldobható csomagolóanyagokon, amelyért szintén évekig harcoltunk. Sokéves kampányolásunk után tavaly született szigorúbb jogszabály itthon a „szennyező fizessen”-elv érvényesítésére. És arra is büszke vagyok, hogy sok mérésünk, figyelemfelhívásunk után végre elvitték a veszélyes hulladékokat az Illatos útról, Kiskunhalas méregraktárából, és a Hortobágyi Nemzeti park melletti lerakatból.

– És a kudarcok?

– Magyarországon min vagy miken kéne a legsürgősebben változtatni?

– Hogy ne lehessen mindent a remélt gazdasági érdekek mentén beáldozni. Eleve elképesztő, hogy úgy akarunk a világ második legnagyobb akkumulátorgyártója lenni, hogy a stratégiához nem készült környezeti hatásvizsgálat. Az állami szereplők csak azon töprengenek, miként lesz energia és víz a tömérdek új akkumulátorgyárhoz, arra meg ötletük sincs, hogy a keletkező veszélyes hulladékkal és szennyvízzel mi legyen. Ennek ellenére épülnek az üzemek, nincs környezetvédelmi minisztérium, nincs független környezetvédelmi hatóság. Ráadásul a minimális büntetések miatt úgy tűnik, hogy a cégek az EU-s jogszabályok betartása helyett inkább beárazzák a büntetéseket.

– Milyen konkrétumokat javasolnál?

– Kellene egy független környezetvédelmi minisztérium. Fontos lenne a környezeti szempontok prioritásként kezelése, legyen független, erős környezeti hatóság, mely szigorú szabályokat ír elő és azokat be is tartatja. A szabályokat be nem tartó üzemekre valós és komoly büntetéseket szabjanak ki, és akár zárassák is be őket, ha szükséges.

– Személyesen, a magánéletedben mit teszel az ügyért?

– Rengeteg szabadidőm megy arra, hogy segítsek helyi szennyezési ügyek felgöngyölítésében. Amikor tehetem, bicajjal járok, akár a tél közepén is. Igyekszem sok helyi és bioételt fogyasztani, és magam főzök feldolgozott élelmiszerek helyett.

– Milyen „vétségeket” követsz el a leggyakrabban?

– Még mindig több húst eszem és többet utazgatok, mint amit szabadna a Föld fenntarthatósága szempontjából.

– Elmondanál bármit, amit fontosnak tartasz, de nem kérdeztünk meg?

– Csak annyit, hogy ha az emberek többsége megérti, hogy kell változás, és tesz is érte akár a saját életében, akár aktívan tüntetve, vagy helyi ellenállást szervezve: csak akkor lesz igazi változás.

Galériánkban megismerheted az öt legkörnyezettudatosabb országot!