Borítókép: Seufert-Szántó Orsi: Drága kisfiam és kislányom! Anyátok ír most nektek... Forrás: Szerző saját képe

Seufert-Szántó Orsi: Drága kisfiam és kislányom! Anyátok ír most nektek...

Ismered azt, amikor már annyira telítődik benned a nap nyűge, amikor már túlvagy a nap legmélyebb pontján is, és igazából körülötted a család is tűrőképessége határát feszegeti? Na ekkor, ebből az állapotból kell valahogy visszajönni, különben azt érzed, ezt a napot is dobhatod a kukába.

Vékonyodó idegszálak. Csak ez lehet mögötte. Meg a nem kellő türelem. Lehetséges, hogy ezek híján vagyok. Mi az, hogy lehetséges? Ez egészen biztos. De ne tagadjuk, van mi próbára tegyen minden nap. Ez nem panasz, áhh, nem. Ez csak olyan ventilálás, amikor kiengeded a fáradt gőzt, mint a Szaffiban a kormányzó a szelepét.

Mert, amikor már harmadik hete loholva haladok a saját munkám után, amikor már harmadik hete két általános iskolás fölös energiái pukkannak -hagyjuk már! robbannak - ki a fejem fölött, na akkor gondolatban leállok írni egy levelet, mondjuk egy ilyet:

Drága kisfiam és kislányom!

Köszönöm, hogy ma (is) összevesztetek azon, hogy az egyikőtök bement a másik szobájába engedély nélkül! Teljesen átérzem a helyzetet, hisz én is irtó hálás lennék, ha nem 25 percenként rongyolnátok be abba a szobába, ahol én is dolgozni szeretnék.
Örülök annak is, hogy nem tudtátok eldönteni ma délben, hogy ki ivott a kék pohárból, illetve, hogy még a joghurtos nyálfolt az oldalán se vezetett megoldásra titeket, és ezen vitatkoztatok idegőrlésig, pontosabban az én idegeim őrléséig.
Köszönöm, hogy a „Nem mondtam ilyet!... De mondtad, ne kamuzz!!” beszélgetést hosszú percekig tudtátok folytatni emelt hangon, két online óra között, ahonnan elkéstetek volna, ha apátok nem irányít be titeket a szobába, azzal a felütéssel, hogy neki is online meetingje lesz és most már fejezzétek be, de rögtön!
És ne feledkezzünk meg a zokniról, a ku€&@ papucsról, amit rendszeresen szanaszét hagytok a lakásban és ne hagyjuk ki a sorból a kutyát se! Tudjuk, hogy imádjátok, mi is, de kismilliószor kértük már, hogy fejezzétek be az állandó nyesztetését, de leginkább ne csavargassátok a fülét!!!

És hogy miért köszönöm ezt mind, nektek? Mindezek nélkül, ma nem jöhetett volna össze az idei első, kinti 6 km!
Megcsináltuk! Lefutottam!
Csak én voltam, a szél, a csípőcsontomba pontosan illeszkedő femurom (combcsont) monoton hajlító és feszítő mozgása és az agyam hullámainak, laza hajkoronaszerű kiengedése.

Kívánom, mire ennek a levélnek a végére érek, ágyban legyetek és egy mukk ne hagyja el a szátokat!
Szeretettel: Mama

U.I.
Miután tudom, hogy milyenek is vagytok valójában, hogy már bőven tudtok egyedül online sulizni, hogy napjában már csak 2-3-szor állítotok meg a munkában napközben, és hogy igazából ennyi minden egy nap nem is szokott megtörténni, azért az elmúlt év (lassan évek) fényében engedjétek meg drága gyermekeim, hogy egy kicsit szárnyalhasson a fantáziám, és hogy az írói szabadság, amiről -mint tudjuk- sokszor tartalmaz valós életből vett elemeket, hadd szaladjon szabad útjára. Egy biztos és ez örök: mindennel együtt, és nélküle (méginkább), nagyon szeretlek titeket. Puszi, Mama.