Milyen lenne megírni egy hagyományos levelet? Tégy egy próbát!

Levél,levelezés,koronavírus
Nem volt olyan régen, amikor még olyan izgalommal nyitottuk ki a levélszekrényünket, mint valami kincses ládát. Jött-e levél a vidéken élő barátnőnktől? Felvettek-e az egyetemre? És nemcsak azért szerettünk levelet kapni, mert fontos volt az üzenet, az is számított, hogy milyen volt a levélpapír, és hogy milyenek voltak a bélyegek. Most, hogy többet vagyunk otthon, időnk is lenne hagyományos levelet írni.

A kézzel írt levél mára a személyesség olyan szintjét jelenti, hogy az végül is: ajándék. Ajándéktárgy, hiszen különleges, egyedi, hiszen lassan egy postai utánvétnél sem tudjuk a szignónkat lekörmölni, annyira elszoktunk a hagyományos levelezéstől. Pedig egy kézírásos levél sokszor többet árul el rólunk mint a chat-elés közben az arcunk, hiszen nem mindegy hogyan formáljuk a betűket, mekkora türelemmel írunk, még grafológusnak sem kell lenni ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le belőle. De nemcsak az íráskép árulkodó, hanem az is, hogy milyen a boríték, milyen a levélpapír, és a bélyeg. Sőt, még abból is következtethetünk a feladó lelkiállapotára, szándékaira, hogy elsőbbségivel (korábban: expressz) adták fel vagy simán.

levél,koronavírus,grafológia
Forrás: Getty

Levelet kaptam, lájf!

A szerelmesleveleket például mindig expresszel adtuk fel, és persze magából a levél hosszából is következtetéseket vontunk le. Túl rövid a levél? Tehát nem is szeret? Használ hibajavítót, nemcsak áthúzza az elrontott szót? Fontos neki a külalak, tehát: szeret….
De ugyanilyen fontos volt az is, hogy a papír-írószer üzletek díszes 10-es levélcsomagjaival dolgoztunk, vagy postai sztenderd borítékkal és esetleg kitéptük a spirálfüzetből egy lapot…. Tudod, csak azért téptem ki, mert így egyenesen tudtam írni, de ebből ne következtess semmire…. Hát igen, már a hetvenes és nyolcvanas években is voltak vízjeles, sárgított vagy éppen más színű borítékok, levélpapírok, és pont akkor, amikor már olyan szép levél- szettek kaphatóak, amit XIV. Lajos udvara is megirigyelne, akkor, a 2000 körül elterjedt az e-mail, 2010 körül a Facebook chat.

Így hagyományos leveleket csak a közműszolgáltatóktól vagy az önkormányzattól kapunk, ezekben a levelekben azonban a legritkább esetekben van kellemes meglepetés, alapvetően súlyadóról, csekkekről szól a fáma, vagy kötelező éves leolvasásokról. Viszont magunk is írhatunk vele szeretteinknek, szüleinknek, barátainknak, már csak azért is, mert egy levél olyan szuvenír lehet a képzeletbeli emlékkönyvünkben, amihez fel sem érnek a hűtőmágnesek vagy más benzinkutas csecsebecsék. A magyar Bommo Art levél és boríték szekciója tényleg annyira dekoratív, hogy ezek a levelek valójában műtárgyak, vitrinekben lenne a helyük, vagy kosztümös filmek kellékeseinek raktárában. De ha szép levélpapírt szeretnénk, akkor nyomtathatunk is.

levél,koronavírus,magány

''Távolból írok kedvesem''

Ebben az esetben érdemes jó minőségű papírra nyomtatni, mert nem szerencsés, ha maga a grafikus dekoráció díszes, elegáns, viszont a papír gyenge minőségű. És arra is figyeljünk, hogy maga a boríték harmonizáljon a levélpapírral. Ez leginkább a retikül és a körömcipő összefüggéseihez hasonlatos. És ha már szép a levelünk, a borítékunk, arra is érdemes figyelnünk milyen bélyeget vásárolunk, mert így lesz teljes az élmény.