A Roald Dahl, Örkény István és Efrájim Kishon világát megidéző néhány perces novellák a közelmúlt és a jelen Magyarországán játszódnak, hősei többségükben ismerős karakterek, mégis jókora meglepetéseket képesek okozni.

A valóság ugyanis a feje tetejére áll ezekben a történetekben, és a rafinált fordulatoknak köszönhetően a szerző egy pillanatra sem hagyja ellankadni olvasója figyelmét. Meséljen akár szakító influencerpárról, egy önérzetes hentesről, gyanúsan magabiztos jósról vagy egy láthatatlanná váló tanárnőről, humor és elgondolkodtató tanulság kéz a kézben járnak ezekben a novellákban. – olvasható a könyv fülszövegében és valóban.

Már az első 3 novella elolvasása után is, tisztán kirajzolódik Örkény Egyperces novelláinak világa vagy épp Roald Dahl Szuperpempőből ismert történeteinek hangulata.

A történetek sokszínűségét és fordulatait olvasva, az jutott eszembe, hogy Te valószínűleg vagy egy igen szemlélődő gyerek voltál, vagy egy jó megfigyelő képességgel megáldott felnőtt lettél. Melyiket érzed közelebb magadhoz?

Nehezen tudnék erre válaszolni. Az az igazság, hogy sajnos nem eléggé élénkek a gyerekkori emlékeim. Talán a hangulatok, az érzések, amik erősebbek bennem, tulajdonképpen azt hiszem, hogy az írásokban is főleg a hangulatokat igyekszem visszaadni. A megfigyelőségem semmiképp sem tudatos. Tehát nem az van, hogy ülök és figyelek, hanem inkább csak úgy megragadnak dolgok, amik egyszer csak előjönnek írás közben. Persze volt sok munkahelyem, sokféle közegben dolgoztam, sokfelé jártam és sok embert ismerek. Inkább talán ezek adtak muníciót a karakterábrázolásokhoz. Akár olyan típusokkal találkoztam, akik keresik a kitörési lehetőséget, akár olyanokkal hozott össze az élet, akik szeretik kerülni a feltűnést, ők végsősoron mind hozzásegítettek a történetekhez.

A stílus, ahogy írsz, mennyire kapaszkodik az olvasmányos élményeidbe? Valahogy azt érzem Örkény Egyperces novelláit betéve tudod.

Kétségtelen, hogy Örkény nagyon fontos nekem. És nem is csak a novella fronton. Színházba járó ember vagyok, a Macskajáték a kedvenc magyar színdarabom és gyakran többszáz kilométert is autóztam, hogy megnézhessek vidéken egy-egy előadást. Aki még hasonlóan nagy benyomást tett rám - és talán ez az írásokon is érződik - az az angol Roald Dahl, a Meghökkentő mesék szerzője. Ezeket a fajta rövid terjedelmű, de olykor gyomron vágó történteket szeretem olvasni és írni is.

A novelláid lehetnek akár tükrök is saját magunknak. Mit gondolsz mennyire vesszük komolyan magunkat és mennyire éljük azt a világok, amiben valamilyennek mutatjuk magunkat, de egyébként a felszín alatt nem ez a valóság?

Szerintem túlságosan is komolyan vesszük magunkat. Nagyon sok versenyhelyzet van az életünkben és sokszor - tulajdonképpen ezt a közösségi média is okozza - nagyon fontosnak tartjuk, hogy mutassunk valamit magunkról, hogy erősebbnek és többnek látszódjunk, mint amik valójában vagyunk. Bennem van egyfajta permanens kívülállás és törekszem rá, hogy a legkomolyabb dolgokat se vegyem teljesen komolyan.

A novellák történeteiből is talán átjön ez a távolabbi rátekintés. Számomra írás közben persze a fura társadalmi jelenségek remek alapanyagként szolgáltak. Nem tudom, hogy idővel változnak-e, szelídülnek-e ezek a jelenségek, én mindenesetre egy kicsit túlkarikírozva, néha az abszurditásig fokozva szívesen mesélek róluk.

Harminc történet van a könyvben. Hogyan születtek meg?

2010 tavaszán hirtelen eszembe jutott egy ötlet, valójában egy formátum, ami kimondottan a csattanó centrikus, az olvasót lényegében megvezető mechanizmusra épül, ezek köré írtam a történeteket. Több, egymás után megszületett, de aztán nem volt időm folytatni, ötletekből is kifogytam. Aztán évekre rá megint összeállt bennem egy-két történet, azt újra leírtam és tulajdonképpen tavaly jött az elhatározás, hogy csináljak ebből egy kötetet. Az idő sokat segít, ha hagyjuk, hogy múljon, nem siettem sehova, megvártam, amíg lesz elég ötletem, és tizenegy év extra élettapasztalatból, élményből is hasznos.

Abban bízom, hogy a kötet végül kellően sokszínű lett. Vannak benne kimondottan szomorú történetek. Vannak köztük olyanok, amin az ember talán felnevet, van, amin meglepődik, van, ami elgondolkodtatja. Engem leginkább az mozgatott, amikor Laik Eszterrel, a könyv szerkesztőjével kötetbe rendeztük az írásokat, hogy a történetek egymásutánja afféle érzelmi hullámvasút legyen, a szomorútól a viccesig, a megdöbbentőtől az elgondolkodtatóig.

Áprilisban jelent meg a könyved. Lesz-e folytatása az írói működésednek?

Nem érzem azt, hogy mostantól író vagyok. Csak melléknévi igenév értelemben tartom magam írónak. Úgy vagyok író, hogy írok, de írok én a fő szakmámban, meg mindenféle mást is. Ez a harminc történetet voltaképpen harminc ötlet. Mindezt tizenegy év alatt írtam meg. Ha lesznek újabb ötleteim, újra fogok írni. Már van néhány.

Olvasás, fél egészség! A galériában mutatjuk az olvasás 5 jótékony hatását. Ezért érdemes belefeledkezned egy jó könyvbe!