Borítókép: Testmódosítás-e a fülkilövés? Forrás: pexels

Testmódosítás-e a fülkilövés?

Vajon mi számít jobb döntésnek: már pár naposan kilövetni a kislányunk fülét, vagy várni addig, amikor ő tudja eldönteni, hogy szeretné-e. Testmódosításnak számít-e egyáltalán a fülkilövés?

Mint gyakorlatilag mindenben, ami a szülőséggel jár, ennek a témának is két tábora van. Vannak, akik úgy gondolják, hogy jobb túlesni ezen a ceremónián csupán babánk pár napos korában, hiszen “úgysem fog rá emlékezni”, és van az ellentábor, akik azt a nézetet vallják, hogy a füllyukasztás már egy testmódosítás, mint a piercing, és ezt döntse el a gyerek majd nagyobb korában, hogy szeretné-e vagy sem.

Felmerül hát a kérdés bennünk, hogy mikor döntünk helyesen? Elég indok-e gyerekünk fülének kilyukasztásához a félelem, hogy esetleg fiúnak nézik? Egyáltalán az európai kultúrának része-e a füllyukasztás olyan szinten, mint esetleg afrikai törzsek életében a más megkülönböztetéssel járó testmódosítások.

Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetségének ajánlása szerint a helyesebb út, ha a szülők várnak addig a fülkilövéssel, amíg a gyerek el tudja dönteni, hogy szeretné-e, ha fülét kilőnék. Két okból is ezt az utat javasolják az amerikai szülőknek a gyermekorvosok, az egyik, hogy a gyermek testéről van szó, ami felett ő rendelkezhet ( pláne ilyen esetben, amikor csak egy dekorációs elemről van szó) a másik indok pedig az, hogy valószínűleg nagyobb korban még kisebbre csökkenthető az elfertőződés vagy a kritikus első pár hétben történő fülbevalóelvesztés.

Az orvosok abban viszont világszerte egyetértenek, hogy a fülkilövéssel érdemes megvárni legalább azt a kort, mire a gyermek túlesik a tetanuszoltáson, hogy a fertőződés lehetősége minimálisra csökkenjen. Egyes orvosok azonban úgy tartják, hogy jobb nem várni 4-5 éves korig, hiszen a gyermek akkor már lehet, hogy szeretné a fülbevalót, de valós félelme lehet a fájdalomtól és attól, hogy mi történik vele a fülbelövés során. Ezt viszont el lehet kerülni azzal, hogy 4 éves korára már ki van lőve a füle, vagy azzal, ha hagyjuk neki még későbbre meghozni ezt a döntést.

Igen ám, de minél nagyobb egy baba, annál inkább tudja lokalizálni a fájdalmat és kis kezével piszkálni, babrálni azt. Szóval ez a tény megint csak afelé hajtja a döntést, hogy jobb csecsemőként meglépni a fülbelövést, ha a szülők minden áron ragaszkodnak hozzá.

Én saját magam döntöttem úgy, hogy ki szeretném löveszteni a fülemet 16 éves koromban. Megkérdeztem ugyan előtte már többször is anuykámat, hogy miért nem löttük ki még baba koromban, mert akkor nem emlékeznék rá. Persze ezeket a kérdéseket a fájdalomtól való félelem vezérelte, és miután elmentem és kilötték, nagyon büszke voltam magamra, hogy megtettem ezt a lépést, és nagyon hálás voltam a szüleimnek, hogy meghagyták nekem a döntést.

Sokkal közelebb nem kerültünk hát az igazsághoz, de az biztos, hogy érdemes jól átgondolni, milyen szinten avatkozunk be gyermekünk testébe és annak kinézetébe. Engem nem érint a téma, hiszen csak fiaim vannak, és már akkor is megszólnak a játszótéren, ha lila pólóban vannak, bele se merek gondolni, mi kapna egy anyuka, aki a fia fülét szeretné kilöveszteni, annak ellenére, hogy számos focistának, sztárnak van ilyen.

Felnőttként a nők többsége szeret fülbevalót hordani. Ha szeretnél valami elegánsat, de nem túl hivalkodót, akkor nézegesd meg galériánkat: