
Így búcsúzhattok el a gyerek megunt játékaitól hiszti nélkül
Nálunk az a szokás a családban, hogy a megunt, de még jó állapotban lévő ruhákat, könyveket, használati tárgyakat, - így a játékokat is-, idővel odaajándékozzuk rászorulóknak. Édesanyánk korán megtanított bennünket erre, és én is igyekszem továbbvinni ezt a szép hagyományt, és megtanítani a gyerekemnek, hogy adni jó. Ez a történet mindaddig kedvesen hangzott, amíg az első matchboxot próbáltuk elcsomagolni és megbeszélni a kicsivel, hogy elküldjük egy olyan kisgyereknek, akinek nincs ennyi játéka, és nagyon fog neki örülni.
Persze nem a kedvenc autójától akartunk megszabadulni, hanem azoktól a kacatoktól, amik már vagy 2-3 éve ott lapulnak a szekrény mélyén és rájuk sem néz senki; a feleségem munkahelyén pedig épp adománygyűjtés volt, így azt gondoltuk ez épp kapóra jött.

Nos, az lett a vége, hogy a kiválasztott játékoknak csak nagyjából a felét adtuk tovább, a másik felét ismét elővettük és hagytuk a fiunkat még játszani velük. (Azóta már ismét nem érdekesek, így talán következőre végső búcsút vehetünk tőlük.)
Amikor elmeséltem ezt a sztorit a legjobb barátomnak, jót mosolygott rajta és elmondta, hogy ők is hasonlóan jártak a lányaikkal, ám hamar alkalmazkodtak a szituációhoz, és a kezükbe vették az irányítást.
Tehát amikor a gyerekek kértek valamit, és meg is kapták, utána otthon ki kellett tudniuk választani azt az egy valamit, ami a legkevésbé fontos nekik és az ment egy zsákba, majd mikor pár darab összegyűlt az adományládába.
Mi legközelebb ki fogjuk próbálni, ha gondoljátok tegyetek egy próbát ti is, hátha nektek is beválik! Ha pedig van saját módszeretek a játékok eltüntetésére, ne habozzatok megírni nekünk!
