Hét gyerek. Ugye félelmetes? Heten, mint a gonoszok. Hét, mint a sárkány feje, mint a főbűnök Dante Poklában, vagy mint a törpék. Hetedik, mint József Attila verse. Néha magam sem hiszem el, hogy két férfival sikerült ezt a remek számot összehozni. Persze nem bántam meg. Egyetlen percig sem. Talán ezért hangzik önzőnek, hogy mindezek ellenére sem vagyok az önfeláldozás istennője, és ötvenkét évesen, hét gyerekkel sem szeretnék szerelem nélkül élni halálomig.

Bélával húszéves koromban jöttem össze. Reprezentáltuk a klasszikus felállást: ő rengeteget dolgozott, én közben otthon maradtam, és gondoztam az egymás után születő gyerekeket. Bár nem éltem kifejezetten trendi életet, mégsem éreztem magam szülőgépnek vagy alávetett nejnek. A házasságom tizenhat éve alatt öt gyereket hoztam a világra, és imádtam barátságos otthont teremteni nekik, és a férjemnek.

Minden szép és jó volt, amíg egy e-mailből meg nem tudtam, hogy Béla egy ideje összeszűrte a levet az egyik munkatársnőjével. Nem volt könnyű döntés, sokat sírtam és szenvedtem, de végül békében elváltunk. Béla továbbra is jó apja maradt a gyerekeknek, én pedig hamarosan, sokkal korábban, mint hittem volna, találkoztam Viktorral. Meseszerű fordulat volt, hogy bár először meghökkent, de öt gyerekkel is kellettem neki. Hatalmas szerelem volt a miénk, és szerencsére a gyerekeim is azonnal elfogadták őt.

Bár nem terveztünk közös csemetét – nekem épp elég volt öt, és neki is született az első házasságából egy azóta felnőtt fia -, kétszer estem tőle teherbe. Sűrűsödtek az anyagi gondok, de eszünkbe nem jutott volna elvetetni őket. Hét gyerek! Kimondani is nehéz. Tudom, hogy sokan megszóltak a hátam mögött, de sokan meg az elismerésüket fejezték ki. A gyerekeim száma érdekes figurává tett az emberek szemében, s ha más nem is, ez a tény kiemelt a szürke tömegből.

Aztán jött a tragédia: Viktor hátsófali infarktust kapott, és azonnal meghalt. Egyedül maradtunk. Én az első hetekben mozogni sem bírtam a fájdalomtól, de – mondanom sem kell – a gyerekek miatt gyorsan össze kellett szednem magam. A hétből három már nagykorú volt, egyetem mellett is munkát vállaltak, segítettek minket anyagilag, ahogy tudtak. Béla, az első férjem szintén nem hagyott cserben, ahogy más rokonok, barátok, munkatársak is mellettünk álltak. Az emberek mégiscsak jók: erre a felismerésre jutottam. Még azok is bíztattak és segítettek, akikről pontosan tudtam, hogy korábban megítéltek az életformám miatt.

Három éve egyedül vagyok, és nemrég azon kaptam magam, hogy újra álmodozom a szerelemről. Először megrémültem. Nem vagy normális, szóltam magamra. Elég volt. Két férj és hét gyerek jutott neked, van éppen elég dolgod a Földön, mikor lenne időd és energiád egy új párkapcsolatra? Nem tudom a választ, csak a késztetést érzem folyamatosan: romantikát szeretnék, randit, andalgást, és igen, szexet. Egy emberi testet magam mellett az ágyban. Ez az igazság.

Senkinek nem merek szólni a fantáziaképeimről. A külvilág szemében egy robotoló, örökösen lótó-futó öregasszony vagyok, aki több lapot is kijátszott az élettől, mint amennyi neki jár. Holtbiztos, hogy kinevetnének. Mégsem tudok szabadulni a vágyaimtól. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek: regisztráltam egy társkeresőre, s miután a gyerekeim elalszanak, önfeledten válogatok. Levelezek több férfival, személyes találkozóig még nem jutottam el. De kivétel nélkül mindnek elárultam, hogy hét gyerekem van. Ha valaki felvállal még ebben az életben, vállaljon velük együtt.

Nézegess sztárokat a galériában, akik sok gyereket vállaltak!