"Ma megállok és kizárom a hétköznapok monotonitását" - A 3 gyermekes Dávid születésnapi köszöntője ikreinek

Borítókép: "Ma megállok és kizárom a hétköznapok monotonitását" - A 3 gyermekes Dávid születésnapi köszöntője ikreinek Forrás: Farkas Hajnalka
3 évesek lettek a @santabros blog írójának, a 3 gyermekes Sánta Dávidnak az ikrei. Ennek apropóján tollat ragadt és leírta gondolatait, érzéseit, melyeket örömmel osztunk meg veletek is. És ezúton kívánunk mi is nagyon boldog születésnapot Lunának és Edmundnak!

Dübörögnek bennem az érzések, mert ismét eltelt egy év. Egy olyan év, amit szinte észre sem vettem. Pedig annyi minden történt velünk és a világban is, hogy az emberi ésszel szinte felfoghatatlan.

Valahogy ilyenkor mindig megáll számomra az idő és értetlenül állok a gyerekeim születésnapi tortája előtt.

Nézem, ahogy egyszerre becsukják a szemüket és elfújják a gyertyákat. Azokat a gyertyákat, amiknek számát észrevétlen gyorsasággal évről évre növel az élet.

Igazából ebben az eltel három évben még azt is alig dolgoztam fel, hogy ikreim vannak, nem hogy azt, hogy már három éves nagy gyerekeim.

Hiszen ikrek mellett minden még gyorsabban és észrevétlenebbül történik.

Mégis, most itt látom újra őket magam előtt az inkubátor maszatos üvege mögött, ahogy összebújva az első pillanatok elszakítottságai után újra megnyugszanak, mert ott van velük az, aki kilenc hónapon és egy egész életen át különleges kapcsolatban volt és lesz majd velük: a testvérük.

Megnyugtatott a látvány és könnyekkel a szemben figyeltem őket és a kapcsolatukat hosszú perceken keresztül. Már ekkor tudtam, hogy innentől még különlegesebb élet vár majd rám.

Most pedig a két kis "békámból" csodálatos és gyönyörű ovis kislány és kisfiú lett, akik gondoskodnak a család egyébként sem unalmas hétköznapjairól.

Forrás: Farkas Hajnalka

Már régen tovább szálltak a fárasztó éjszakák emlékei, amikor felváltva ébresztettek minket és egyszerre etettem a cumisüvegből őket. Alig emlékszem a több ezer dupla pelenkázásra és a hozzátáplálás egész napon át tartó foltos emlékei is tova szálltak.

Nincs olyan nap, hogy ne kötném össze velük a bajszom, még is az életünk legnagyobb ajándékai lettek. Két kis olyan embert kaptunk, akik humorukkal, komiszságukkal, kedvességükkel, szeretetükkel megváltoztatták az egész család életét.

Ikreket nevelni nem egyszerű, viszont különleges élmény. Imádom figyelni azt a varázslatos kapcsolatot, ami köztük van. Hihetetlen látni, milyen könnyen megértik egymást és jó érzésekkel tölt el, hogy ennyire szeretik a másikat.

Szülőként néha észre sem vesszük az eltelt éveket, csak azon kapjuk magunkat, hogy már megint kinőtte a nadrágot, ismét ugrottunk egy cipőméretet, aztán újra ott állunk a szülinapi torta előtt és fotózzuk őket.

Ma megállok és kizárom a hétköznapok monotonitását. Minden pillanatot, illatot, tapintást, ölelést mélyen megőrzök magamban, hiszen ma lettek három évesek az ikreim.

Szeretnék mindig emlékezni ezekre a pillanatokra, a kis kobakokra, kócos frizurákra és vicces élményekre, amit nap mint nap okoznak nekünk.

Szülőként ne felejtsük el megélni és elraktározni ezeket magunkban, hiszen később annyira jó lesz majd újra előhúzni és feltöltődni belőlük.

Köszönjük, hogy minket választottatok!

Isten éltessen még nagyon sokáig titeket
Luna & Edmund!

Íme pár híresség, akiről nem tudtad, de ő is ikertestvér: