Így javítja az agy egészségét a rendszeres testmozgás

egészséges idegrendszer, mozgás, edzés, agy,
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Míg a rendszeres sportolás számos fizikai előnnyel jár, sokszor beszélünk arról, hogy az elme számára is üdítően hat a mozgás és a kedvünk is jobb lesz általa.

Mindegy, hogy hosszút futsz, gyorsasági edzésmunkát végzel, erősítesz vagy akár jógázol, jót teszel az idegrendszereddel. A mozgás mindenféle módja javíthatja a memóriát, az intelligenciát, az információfeldolgozási képességet, illetve csökkentheti az általános demencia és az Alzheimer-kór kockázatának kialakulását.

Összeszedtünk néhány edzésfajtát és tudományos kutatást, amiken keresztül látható, hogyan hat a testmozgás az agy egészséges működésére.

A kardió edzés előnyei

A Medicine & Science in Sports & Exercise folyóiratban megjelent tanulmány 59 embert vizsgált meg 43 és 65 év között, és megállapították, hogy azok, akik heti legalább négy alkalommal (vagy heti hét órán keresztül) mérsékelt vagy kemény aerob tevékenységet folytattak jobban teljesítettek a kognitív tesztek során, mint azok, akik heti kevesebb, mint egy órát mozogtak. A tesztek a memóriát és a figyelmet mérték. Ez a különbség azért volt mérhető, mert az edzettebb embereknek jobb volt az agyi vérellátása.

„A tanulmány megállapításai arra utalnak, hogy a középkorú futóknál nemcsak jobbak a szív- és érrendszeri funkciók, hanem fokozott a kognitív teljesítményük is, különösen az életkorral összefüggő kognitív hanyatláshoz és károsodáshoz kapcsolódó területeken” – mondta Dr. Martha Pyron, a tanulmány társszerzője.

aerob edzés, hosszú futás, interval, agy
forrás: Getty Images

A Scientific Reports folyóiratban közzétett 2018-as tanulmány megállapította, hogy azoknál, akik fittebbek, jobbak a nyelvi képességek is, vagyis választékosabban és pontosabban fejezik ki magukat. Ez azért lehetséges, mert a kardio mozgásformák jobban stimulálják az új idegsejtek és erek képződését az agyban, és növelik a hippokampusz térfogatát, ami a beszédhez társított agyi részlet.

Hasonlóképpen, a Nature folyóirat 2019-es tanulmánya azt találta, hogy az állóképességi edzés növelte a fehérállomány mennyiségét az agyban, ami felelős a kommunikációért. Ezenkívül azok, akik nagyobb állóképességgel bírtak, jobb emlékező és felismerő képességgel rendelkeztek.

A demencia és az Alzheimer-kór kockázatának csökkentése szempontjából két közelmúltbeli tanulmány - az egyik a Brain Plasticity című folyóiratban, a másik pedig a Experimental Biology and Medicine (Kísérleti Biológia és Orvostudomány) szakkiadványban - feltárta ezt a területet.

Az első tanulmány megállapította, hogy azok, akik közepes intenzitású edzésprogramot követtek, amely során 26 héten át hetente háromszor edzetek futópadon, javították a memória megőrzésére, a figyelemre és az előrelátásra vonatkozó képességeiket, mindez az Alzheimer-kórban szenvedőknél csökken. A második tanulmány, ami a magas intenzitású intervallum edzést (HIIT) vizsgálta, megállapította, hogy ez a fajta tevékenység megakadályozhatja az életkorral összefüggő kognitív hanyatlást is.

Olvasd el ezt is!

Az erősítő edzések előnyei

Ezek után sejthető, hogy nem pusztán futóként erősödsz meg, ha rendszeresen végzel erősítő gyakorlatokat. Egy régebbi, 2012-es vizsgálat, ami a Belgyógyászati ​​Archívumban jelent meg, azt igazolta, hogy az erősítés javította az asszociatív memóriát, a funkcionális agyi plaszticitást (az agy alkalmazkodóképessége a változó környezeti feltételekhez), és a szelektív figyelmet (egy bizonyos dologra való összpontosítás képessége, miközben figyelmen kívül hagyjuk az egyéb háttéringereket) az idősebb nők csoportjában, akik már enyhe kognitív károsodást szenvedtek.

A 2018-as European Review of Aging and Physical Activity (Az öregedés és a fizikai aktivitás áttekintése európai viszonylatban) egy felülvizsgálat volt, ami 18 tanulmányt tekintett át, és megállapították, hogy a rendszeres súlyzós edzés pozitívan befolyásolta az agy homloklebenyét, amely számos funkcióért felelős, mint például a beszéd és a nyelv, a figyelem és a koncentráció, a szervezés és a tervezés, emlékezet és érvelés.

erősítés, erősítő gyakorlat, plank
forrás: Luis Quintero / Unsplash

Végül egy, a NeuroImage: Clinical folyóiratban közzétett, 2020-as tanulmány azt találta, hogy miután idősebb felnőttek egy csoportja, akiknél magas volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, hat hónapon át rendszeresen végeztek erősítő edzéseket, megfigyelhető volt szintén a hippokampusz funkcióinak javulása.

A cikk további részét a runnersworld.hu-n olvashatod!


Képtelen voltam lefogyni a futástól, aníg be nem vezettem ezt az 5 szokást

Nézd meg a galériánkat>5 kép
Képtelen voltam lefogyni a futástól, amíg be nem vezettem ezt az 5 szokást
Tovább olvasok
Kép
A karfiol egy igazi szuperzöldség, rengeteg jótékony hatással!

Telis-tele van tápanyagokkal, sokféleképp felhasználható, és rengeteg jótékony hatása van, amik miatt érdemes rendszeresen fogyasztani.

Kép
Napi horoszkóp október 19.: az Ikreket gyengéd szálak fűzik valakihez, a Skorpiók büszkék lehetnek magukra

A hét első napján is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét üzentek!

Kép
Hogyan hat a párkapcsolatra, ha a nő pornót néz?

A pornófogyasztók harmada nő: milyen hatással van a pornó a párkapcsolatukra?

Kép
Vásárolj tudatosan: 10 bőrhatású darab, ami van olyan jó, mint az igazi

El is érkeztünk a bőrhatású darabok igazi szezonjához, mert bár a melegebb hónapokban is bevethető egy-egy ilyen darab, az igazi sikerszériájukat mindenképpen a hűvösebb időszakban élik.

Kép
Hogyan lett a fiam szobatiszta egy nap alatt?

Ahogy idén beléptünk az óvodakezdés évébe, több fronton is kezdtem kapni a hol vicces, hol pedig nyomatékos megjegyzéseket, hogy lassan el kellene hagyni a pelenkát a fiamnál. Volt, hogy teljesen jól fogadtam a kotnyeleskedést, volt, hogy magamban fortyogtam. De azért én is tudtam, hogy eljött az idő. Igaz az az “idő” még potom 9 hónap volt akkor, szóval nem hajt senkit a tatár.

Kép
Napi horoszkóp október 18.: a Bikáknak több önbizalomra van szükségük, az Ikrek nagy lépésre készülnek

A hét utolsó napján sem érdemes kihagyni a horoszkópodat, hisz mára is izgalmas dolgokat tartogatnak az egyes csillagjegyek!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem