Nem vagyok tipikus futó. Kivörösödött arccal küzdöttem éveken át azért a néhány kilométerért, amit ráadásul teljesen komikus tempóban tettem meg. Többszöri nekifutásra végül azért maradtam a futás mellett, mert beláttam, hogy a testmozgás és az egészséges életmód hosszú távon jóval kifizetődőbb, mint az inaktív, betegségekkel tűzdelt életút. De nem érdekelt semmi a futással kapcsolatban, csak az, hogy bizonyos időközönként bizonyos távot megtegyek, mert szükséges.

Nem érdekelt, milyen gyors vagyok, vagyis milyen lassú, mint ahogyan az sem, tudnék-e idővel és célzott edzésekkel ennél gyorsabbá válni. Ergo nem döntögettem egyéni rekordokat soha sehol. Nem jártam versenyen sem. Nem tartoztam futóközösséghez, nem is hiányzott. Nem volt órám, amivel bármit mérhettem volna, nem álltak halomban a futócuccaim. A rendes futócipő volt az egyetlen, amire költöttem, de arra sem horror összegeket. Soha nem fordult elő, hogy boldogsággal telten vártam volna a napi futóedzésem, viszont az rendszeresen, hogy hosszasan nógattam magam az indulásig. Arra törekedtem, hogy a futás ne legyen annyira nagyon kellemetlen, csak kicsit, mert azt még hajlandó voltam elviselni.

Aztán történt valami bennem, ami miatt megváltozott a futáshoz fűződő viszonyom. Nem állítom, hogy céltudatos, rendkívüli motivációval felvértezett futó lettem, de már nem annyira kínzó, sőt egyfajta felelősségként tekintek a futásra, hiszen jövőbeli önmagam iránt teszem mindezt. Nem törekszem ma sem a tökéletességre futóként, de igyekszem optimalizálni ezt az időtöltést és ott tartok most, hogy valójában kifejezetten nekem való mozgásformának élem meg.

S hogy hogyan jutottam el idáig? Néhány apróság elhatározásával és felismerésével, amiket rögtön sorolok is!

1. Meghatároztam, hogy miért teszem?

Oh hányszor fordult már elő, hogy küzdelmesen futottam egy busz után, amit nagyon fontos lett volna elérnem. Nyilván olyan is volt sokszor, hogy nem sikerült a projekt. Ilyenkor mindig felmerült bennem - túl azon, hogy korábban kellett volna indulnom – ha jobb fizikai állapotban lennék, tuti sikerült volna. De az sem feltétlenül tölt el örömmel, amikor felvonókarbantartás zajlik a házban, ahol élek – öt emeletes ház, ötödik emeletén. S persze az összes, segítségre szoruló időskorú lakótárssal összefutok ezekben a napokban és viszem a mázsás szatyraikat, mint a katonatiszt (a sajátjaimon túl). Ha pedig számba vettem, hogy mit sportolnék és felsejlett az edzőtermek izzadtságos és gyakran levegőtlen, no és kínosan tiszta, óriási tükrökkel kirakott miliője… Nyilván inkább választom a futást, minthogy a fitneszipar egyik „kiszolgáltatottja” legyek.

Sokkal motiválóbb volt ezekhez képest az, hogy egy parkban a szabadban kocorásszak. Meg aztán be kell vallanom titokban mindig irigykedve néztem azokat az embereket, akik valamilyen „finisher” feliratú pólóban feszítettek (amúgy jogosan). Gondoltam, ha kellően kitartó vagyok futóként, egyszer talán nekem is lehet ilyen pólóm.

2. Találtam olyan ismerőst, akivel épp a futás miatt kerültünk közelebbi kapcsolatba.

Kollégákkal, ismerősökkel beszélgetve, hamar kiderül, hogy nem vagy egyedül. Eszméletlen sokan futnak és ez a téma automatikusan kinyitja az embereket egymás iránt. Hirtelen lesz bennetek valami közös, hiába dolgoztok évek óta alig pár méterre egymástól, végre van miről beszélgetni. Ez a felismerés egy olyan összekacsintás, amit tényleg csak futók egymás közt érthetnek meg. Mennek azóta az izzadt szelfik edzés után és az adatcsere persze. Hol jártál, mennyit futottál, mennyi idő alatt. Örülünk egymás erőfeszítéseinek, büszkék vagyunk, ha nehéz bátorítunk, vállat veregetünk.

3. Keresek valami olyat futás közben, amin tudok mosolyogni.

Az utóbbi időben megpróbáltam minden futás során legalább egy olyan dolgot felidézni, találni, amin tudok mosolyogni, vagy akár nevetni. Az a helyzet ugyanis, hogy a futás kellemetlenségei miatt felhalmozódott belső feszültség azonnal enyhül vagy egyenesen feledésbe merül, ha mosoly ül az arcomra. Gondolj csak bele, ha képes vagy nevetni egy nehéz helyzetben, akkor az olyan asszociációt kap, hogy végül is nem is annyira nehéz. Minél többször érzem magam boldognak futás közben, annál erősebbek a futáshoz kapcsolódó pozitív érzéseim.

4. Készítettem egy számomra ütős zenelistát, amit úgy raktam össze, hogy végigvezessen az útvonalon, ahol futok.

Tudom, hogy egy órás lesz az edzés, készítek egy ilyen időtartamú zenelistát. Direkt úgy megkomponálva, hogy lassú ütemű dallal induljon, utána jönnek a pörgősebb dalok, a végén ismét lassú. Mindegyik dal kedvenc, nem akarom átugrani, újra hallgatni, mert tudom, hogy a következő is jó lesz. Tudom, hogy a második dal végén szoktam a kisbolthoz érni, de milyen klassz, amikor azzal szembesülök, hogy előbb odaértem, csúszik az egész, mert idővel kiderül, hogy PB-t futok az útvonalon. Micsoda klassz érzés ez. Közben végig jól érzem magam, mert lényegében a dalokra, a ritmusra figyelek, a futás mind-e közben szinte mellékes, mégis pozitív tevékenységgé válik.

5. Mindig pontosan megtervezett útvonalon futok.

Nem, nekem nincs szükségem az útvonalak változatosságának izgalmára. Azt akarom, hogy tudjam, hol van zebra és lámpa, mikor érek a parkba, hol kell fordulnom, hogy mire kipurcannék, már ott állhassak ismét az otthonom előtt. Összesen két útvonalon futok, van egy rövidebb és egy hosszabb. Ennyi. Nem cifrázom a dolgot, ezeket az útvonalakat viszont betéve ismerem, olyan részeken vezet, amiket szeretek, ahol jól érzem magam. Ilyenkor emlékeztetem magam arra, hogy van annál rosszabb dolog, mint kint lenni a szabadban és élvezni egy gyönyörű város látképét.

6. Olyan felszerelést használok, ami segít minimalizálni a zavaró tényezőket és maximalizálni a motivációt.

Vannak, akiket nem zavar a kulcs csörgés, a telefon lötyögése a zsebben, a folyton kipotyogó fülhallgató és a hozzá tartozó kábel, ami ide-oda lifeg. Én ezektől megőrülök. Éppen ezért beszereztem pár olyan holmit, amik kényelmesebbé teszik az életemet futás közben. Például egy feszes beltet, amiben nem zötyög, mozog semmi és egy vezeték nélküli, a fülbe szorosan illeszkedő fülest. Most már a cipőm is oké és használok egy futós alkalmazást, aminek segítségével követni tudom a fejlődésem.

7. Fejlődés: örülök és ünneplem, ha látom és érzem a fejlődést.

Vannak küzdelmes edzések és van olyan is, amikor tervezem, de aztán nem indulok el. És aztán vannak azok, amikor minden előzetes terv nélkül PB-t futok. De van, hogy csak az utolsó szakaszon érzem a könnyed lépteket, és olyan is, hogy annak örülök, az arcom kevésbé rákvörös és szenvedő, mint máskor. Ilyenkor számomra mondhatni ünnepnap van. És tényleg: örülj, ha érzed a legapróbb dolgot, amivel előrébb jársz, mint előző nap!

Ezek után sem mondhatnám, hogy imádom a futást és alig várok minden újabb kilométert, amit futva tehetek meg. Talán egyszer eljutok oda is. Minden alkalommal emlékeztetem magam arra, hogy mindent megtettem és teszek azért, hogy ott tartsak futóként, ahol tartok. Egészségesebb és fittebb vagyok, mint bármikor máskor. És ki tudja, hátha egyszer tényleg nekem is lesz egy „finisher” feliratú futópólóm.