Borítókép: Mit hoz a vasárnap éjszakai Újhold?

Mit hoz a vasárnap éjszakai Újhold?

2022.09.25. 23.54 perckor budapesti idő szerint ismét Újhold lesz, elindul egy újabb Holdciklus.

Újholdról akkor beszélünk, amikor az égen, központi csillagunk a Nap együtt áll a Holddal. Ilyenkor aktuális igazán valami új dologba belekezdeni, hiszen a növekvő Hold energiát adhat nekünk.

Ez a mostani időszak azonban nem feltétlenül a kirobbanó energiánkról szól, hiszen az öt lassúmozgású bolygónk – Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plútó – látszólagosan hátrafelé mozog az égen. Egészen lassúnak, nehéznek érezhetjük magunkat, nem haladunk a dolgainkkal, elakadhatunk, elfogy a motiváció is. Az Újhold előtti pár nap amúgy is inkább egy befelé fordulást, egy elfáradást hoz általában az életünkbe.

A Nap jegyváltása után 2 nappal találkozik a két égitest vasárnap késő este, már a Mérleg zodiákus jegyben. A sugárzó Nap fényét Földünk eltakarja égi kísérője elől.
A Nap és a Hold a férfi és a női minőséget, az apát és az anyát, a kiáradó és a befogadó energiákat testesíti meg. Ilyenkor, amikor együtt állnak teremtenek valami új minőséget, amit a következő ciklusban megoldhatunk.

Az őszi napéjegyenlőséggel már a csillagászati ősz is beköszöntött szeptember 23 pénteken 3 óra 3 perckor, a természet láthatóan csendesedik, hűlnek a nappalok és az éjszakák. Ilyenkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka, de már másnaptól rövidül a fényes órák száma. Elindulunk befelé mi is, a fénylő nyár után jól esik begubózni.

Az elkövetkező időszakban igen hangsúlyos szerepet kap a családunk, tágabb értelemben a gyökereink, a felmenőink által megteremtett női-férfi egyensúly. Vagy pont az, ha nincs egyensúly.

Tudnunk kell már az elmúlt évek tapasztalataiból, hogy a régi szerepeknek nem kell megfelelnünk! Tudnunk kell, hogy szabad akarattal rendelkezünk és senkinek nincs joga bírálni, ítélkezni felettünk! Nem tartozunk felelősséggel senkinek, a döntéseink, tetteink a miénk. Lehet rosszul is dönteni, de a tévedés emberi dolog, legközelebb majd már okosabbak leszünk. De a döntésképtelenség, a megúszás, a billegés nem visz előre, akkor csak egyhelyben toporogva élünk és még bizonytalanabbak leszünk.

Saját életünket – ami az önismerettel, önszeretettel kezdődik – csak mi tudjuk a kezünkbe venni és kormányozni. Ha ez azzal jár, hogy néhány kapcsolatunk megszűnik vagy átalakul, akkor nem veszítünk semmit.

Merjük elmondani a vágyainkat! Október első napjaitól már ez is könnyebben fog menni. Első sorban a párunkkal van itt az idő a kapcsolat transzformálására, akinél most erre van szükség. Ki kell állni a saját gondolatainkért, céljainkért és meg fogjuk találni együtt a megoldást. Akár a kapcsolatunk szárnyalását is tapasztalhatjuk.

Ha szőnyeg alá söpörjük a problémákat, akkor megint csak disszharmóniát teremtünk, akkor minden, amit igazán szeretnénk újra csak egy ködös álommá válik. És csak fogy. Az idő. A te időd.

Így is lehet, de vajon érdemes-e?

A családi élettel szemben feszül a munka területe. Ez is azt mutatja, hogy egyensúlyra kell lelni a munka és a magánélet között, mert ennek a kettőnek ki kell egészítenie egymást ahhoz, hogy egészségesek legyünk és harmóniában éljünk.

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy szíved szerint hol lennél?

Helyeden vagy e az életedben, családodban, munkádban?

Milyen hamis illúziók tartanak esetleg egy munkahelyen, ami miatt a családod hiányol téged?

Tudsz-e ezen változtatni?

Mi lenne az első kis lépés, amit meg tudsz tenni?

Van olyan múltbéli tapasztalatod, amikor sikerült valamit megtenned a nehézségek ellenére?

Idézd fel minél elevenebben! Mit tudsz abból az érzésből, gondolatokból, megoldásokból a mostani helyzetedre alkalmazni?

Az nem igaz, hogy teljesen a körülményeink áldozatai vagyunk. Ez is egyensúlyban van: mire van ráhatásom és mire nincs? Vedd számba őket!

Ha most valamilyen bevillanásod van, megérzés, szemed előtt lefutó képkockák, akkor azt azonnal jegyezd le. Hallgass ezekre a sugallatokra, mert a felsőbb erők üzenhetnek általuk. Amennyit csak lehet figyelj befelé, érdemes és ajánlott a meditáció, akár a teljes elvonulás. Viszont, ha jól esik tölts időt a barátokkal is, gyűjts minél több önfeledt pillanatot, erre alkalom is lehet és nagy szükség is van rá. De ne erőltess semmit! Ha nem esik jól a külvilág, maradj otthon és olvass, hallgass zenét – rengeteg érzelmet felszabadíthat és tisztulhatsz általa.

Ne higgy el semmit, bármi lehet illúzió! Tapasztalj! Fejlődj! Nem kell semmilyen megmondó embert követni, csak azokat hallgasd, olvasd, akik megszólítanak. És ezt sem kell teljesen elfogadni. Engedd át a saját szűrődön, hiszen minden ember más, ami jó nekem, az nem biztos, hogy neked is beválik. Úgyhogy csak okosan, felelősséget vállalva saját magadért, felvállalva magad, megszabva a saját határaidat.

Még egy csoda van az égen. Ha mostanában este 8 óra körül kinézek az ablakon kelet felé, akkor bizony egy fényes „csillagot” látok, aki nem más, mint a Jupiter bolygó. Mivel éppen szemben áll a Nappal, ezért most gyönyörűen világít. Ha elfordulunk kicsit jobbra fölfelé, akkor bizony a Szaturnusz is látható. Kicsit kevesebb fénnyel, de jól kivehető a tiszta égbolton.

Érdemes letölteni valamilyen alkalmazást a telefonunkra és az égre irányítva bizony csodákat láthatunk. Egész gyermekkorom óta elbűvöl a csillagok látványa és a csillagképek története.

Neked mi az, ami ilyen végtelen és szabad érzést ad?

Az önismereti út egy életen át tartó folyamat. Ezek a kérdések pedig többször is felvetődhetnek menet közben: Vajon miért születtem erre a világra? Jó helyen vagyok? Merre tovább? Mit kellene most tennem?

Az asztrológiai elemzés és az ön- és sorsismereti coaching abban segít, hogy kihozhasd magadból azt a legjobb embert, aki a szíve szerint képes élni elégedetten és boldogan. Nem tanácsadás, hanem egy személyes fejlődést támogató folyamat, hogy önbizalommal telve élj ne függj senkitől a továbbiakban.

Abban támogatlak, hogy tisztában legyél azzal, hogy ki vagy, mit akarsz elérni az életben és ezt hogyan kezdd el megvalósítani.

ITT tudsz tőlem kérdezni vagy időpontot egyeztetni!

Email cím: melinda@melingo.hu

Weboldal: www.melingo.hu