A férjem terméketlen – és két gyereke van

apa,család
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Ha valaki más mesélné, azt gondolnám: túl élénk a fantáziája vagy komoly feltűnési viszketegségben szenved. De mindez velem és a férjemmel történt meg, így a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a valóság a legbénább hollywoodi fantáziát is felülmúlja.” Marival és Dáviddal filmbe, vagy inkább rémálomba illő dolog esett meg.

Dávidnak két ikergyereke van az első házasságából. Mindkettő erős, egészséges, intelligens huszonéves. Az egyiknek a szemszíne az apjáé, a másiknak az arcformája. Nagyon jóban voltunk mind a hárman, semmi ellenvetésük nem volt a babaprojektünk ellen: igaz, az anyjuknak egyelőre nem árulták el, Gabi ugyanis máig nem bocsátotta meg a férjének azt, hogy szétmentek.

Egy ideig hagyományos módon próbálkoztunk, majd amikor nem sikerült, elmentünk egy nőgyógyászhoz. A doki azonnal megkérdezte, vannak-e gyerekei a férjemnek, és első körben nyákleszívást javasolt. Legyünk együtt, 16 órán belül menjek vissza hozzá, ő leszívja a nyákot, és megvizsgálja, rendben feljutott-e a sperma. Aztán megtárgyaljuk a folytatást.

A következő héten jött az első kellemetlen meglepetés. Az orvos „gyönyörű nyákot” állapított meg, spermát azonban mutatóban sem talált. Még döglöttet sem. Ismét megkérdezte, mennyi idősek Dávid fiai. Hát az jó régen volt, dörmögte, amikor elárultam, hogy mind a kettő 24 éves. A jövő héten csaljon ki a férjétől egy kis spermát, mondta, hadd nézzem meg pontosabban, mi a helyzet.

Kissé sokkos állapotban mentem haza. Dávidnak egy árva szót sem szóltam az egészről. A következő hónapban valamit hadováltam neki inszeminációról, és a kis spermás üveget a hónom alá szorítva rohantam az orvoshoz.

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! Meddőség másodszorra

Sajnos beigazolódott a legrosszabb: Dávid tökélesen steril volt. Összetörve kérdeztem a dokitól, hogy mégis, most mit lehet csinálni. Hát ki lehet deríteni, mi a férje alapbetegsége, válaszolta. Igazából az a kérdés, mindig is steril volt-e, vagy ez az állapot csak később alakult ki. De hát két fia van, kiáltottam fel. Nos… láttam én már karón varjút, kacsintott az orvos, mintha valami jó viccet mondana.

Lehet, hogy hibát követtem el, de este elmondtam Dávidnak az igazságot. Kicsit finomítottam a helyzeten, azt sem árultam el, hogy az orvos felvetette a teljes, mindenkori terméketlenséget. Nagyon a szívére vette. Ki akarta magát vizsgáltatni, sehogy sem sikerült lebeszélnem róla.

Amikor megjött a vizsgálat eredménye, majdnem lefordultunk a székről. Dávid mindig steril volt. Sosem lehetett gyereke. Az a két nagyfiú, akinek a szeme és az arcformája annyira hasonlított az apjáéra: genetikai értelemben tökéletesen idegen.

Nem volt könnyű döntés, de már nem lehetett félúton megállni.

Dávid számon kérte Gabit: azt a nőt, aki éveken át büntette, amiért el merészelt válni tőle. Gabi először makacsul tagadott, de mikor Dávid közölte vele, hogy most azonnal indul DNS-tesztet csinálni, ahol úgyis kiderül az igazság, végül megtört. Sosem tudta pontosan, ki az ikrek apja: remélte, hogy Dávid, de lehetett az angol cserediák is, akinek Gabi azon a negyedszázaddal korábbi forró nyáron képtelen volt ellenállni. Az angol fiú nemsokára hazautazott Londonba, Dávid itt maradt, Gabi pedig hozzáment feleségül, és imádkozott az oltárnál, hogy sose derüljön ki az igazság.

Dávid teljesen összetört. Imádta a fiait, a közös éveket semmi sem veheti el tőlük, de a tudat, hogy évtizedeken át becsapták, múlhatatlan sebet égetett a lelkén. Utólag mesélte nekem, hogy nagyon nehezére esett visszafognia magát: majdnem nekiesett Gabinak. Dávid a világ legszelídebb embere. El sem merem képzelni, mit érezhet.

A fiúkkal egyelőre nem beszélt. Tervezi, húzza, halogatja. Muszáj lesz, ha már ilyen ostobán derült ki a rég rejtegetett titok, de még nem tudjuk, pontosan hogy is kéne határozottan, de érzékenyen csinálni. Biztatom, menjen pszichológushoz, kérjen segítséget. Legalább időpontot már foglalt.

Hát mit mondjak. Az életnek határozottan akasztófahumora van. Dávidnál el fog tartani egy darabig a gyászmunka, én pedig addig is gondolkozhatom azon: spermadonor-e, avagy örökbefogadás.

Tovább olvasok
Kép
Sütés nélküli vegán pestós lasagna

Meleg van. Dögmeleg. Ilyenkor legtöbbünknek nemhogy sütni-főzni, de még enni sincs kedvünk. Csakhogy kell, szóval hoztunk is egy vegán raw receptet, ami még egészséges is.

Kép
Afázia: mintha egyszercsak külföldiként ébrednél fel

Nyolc mosolygó ember énekel a Városligeti-tó partján - így néz ki az afáziások kórusának, a Hangadó Énekegyüttesnek a próbája a koronavírus idején. De vajon mi az az afázia, és miért fontos, hogy te is tudd, hogy mi az?

Kép
10 ikonikus divatpillanat a '80-as évekből, amit még ma is imádunk

Úgy tűnik lehetetlen kifogyni a mondanivalóból, ha a '80-as évekről van szó! Az instyle.hu összeállítása.

Kép
7 híres nő, aki kiállt a nemek szerinti megkülönböztetés ellen

A szórakoztatóiparban még ma is nagy problémát jelent a szexizmus. Szerencsére vannak olyan híres nők, akik fel mernek szólalni a hátrányos megkülönböztetés ellen.

Kép
"Úgy nézek ki, mint egy pedofil?" - akadt ki a férfi, aki kérdés nélkül fotózgatta a lányomat az utcán

Emeséék története a rémisztő bizonyíték arra, hogy a mai világban sajnos mennyire kell vigyáznunk a gyerekeinkre. Nem csak a közösségi médiában, nem csak ha egyedül vannak, hanem mindig. Mert a "gonosz" mindenhol ott ólálkodik.

Kép
Kitört a forradalom: valódi nők egy bikinireklámon

Nincs sok ideje megragadni egy reklámnak az ember figyelmét. Tizedmásodpercek legfeljebb. Átlapozunk egy magazinoldalt, kinézünk a villamosból – a hirdetés meg tovahussan. De van, ami befészkeli magát az ember agyába. Például az egyik hipermarket divatbrandjének bikinis női.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem