– Ki tudsz emelni egy olyan könyvet, ami meghatározó olvasmányélmény volt az életed során?

– Őszinte leszek, nehéz lenne, ettől mindig távol tartom. Mégpedig azért nem, mert nekem az a „munkám“, hogy olvasok. A szakmámat bölcsészként kezdtem. Később, pedig olyan típusú műsorokat készítettem (talkshow, hír-háttérműsor), amikre előzetesen fel kellett készülni, így állandóan olvastam. Elvonultam tanulni, ezt pedig otthon már nevetve vették tudomásul. Tudod, én az a fajta műsorvezető vagyok, akinek ezt adta az élet feladatul. Minden egyes riport, amivel csak találkoztam, megnyitott előttem egy új témát, és itt nem csak a személyekre gondolok, de azt is elsőszámú feladatomnak tekintettem, hogy tájékozódjak az interjúalanyaimról is.

– Míg másoknak az olvasás kikapcsolódás, neked sokkal inkább a munkád szerves része. Még így is tudod élvezni a mai napig?

– Ilyen értelemben igen, mert sok minden alakította a személyiségemet, és a tudásomat is. Egy-egy adásra volt, hogy három-négy-, vagy ötféle témában is fel kellett készülnöm. Míg sokan a szórakozásért, a kikapcsolódásért, az élményekért, vagy a tudásért olvasnak, én másképp fogyasztom az olvasott tartalmat.

– Ha jól értem, akkor számodra nem is kifejezetten nevezhető az olvasás hobbinak?

– A hobbi az, amit az ember a szabadidejében csinál, én viszont egész nap olvasok, az esetek nyolcvan százalékában célirányosan, ezért nincs is kedvenc könyvem. Pont az a lényege az én olvasásaimnak, hogy folyamatosan foglalkozom témákkal, mondok rá egy példát. Nagyon érdekelt mindig is neveléstudomány és az oktatás, és ez roppant jól szemlélteti, hogy mennyit változik a tudomány. Ugyanis addig, amíg az egyik gyermekemnél egy adott dologra esküdött mindenki, az pár évvel később már megdőlt, és homlok egyenest az ellenkezőjével találkoztam a szakirodalmakban. A folyamatos olvasás lényege számomra tehát inkább a korszerűségben rejlik. Ha az ember olvas, akkor képes tartani a mindennapos lépést a világgal.

– Tehát akkor nevezhetjük az olvasást egy élethosszig tartó folyamatnak?

– Abszolút! Emelj le néha a polcról csak úgy impulzívan egy könyvet! És meglátod, hogy mit vált majd ki belőled!

– Amellett, hogy könyvfogyasztó vagy, írsz is. Mit jelent számodra, hogy ilyen módon maradandót tudsz alkotni?

– Amikor elkezdtem írni, az volt a legnagyobb kérdésem önmagamban, tudok-e úgy írni, ahogy beszélgetni? Igyekszem a nem irodalmi beállítottságú emberekhez is szólni, szeretném, hogy az olvasó kapjon tőlem valamit. Szinkronban kell lenni azzal, amit megszoktak tőlem a képernyőn.

– Mit gondolsz, kik olvasnak ma leginkább könyveket?

– Egy-egy témát lehet szakszerűen, szórakoztatóan és ismeretterjesztően is fel lehet dolgozni attól függően, hogy ki a célközönség. Egészen más típusú hangnemben kell megírni egy könyvet, attól függően, hogy kihez szól. Ezt éppúgy meg kell határozni, mint ahogy a televíziós műsoroknál is arra hangoljuk a témát, hogy kinek készül, vagy épp milyen idősávban. Olyan sok stílusú könyv van, ami bárkinek adhat tapasztalatot és élményt. Dobjuk el a sztereotípiákat, az olvasás már nem egy intellektuális kiváltság!

– Ha ennyi könyvet olvasol, úgy feltételezem van valamiféle gyorsolvasási technikád. Megosztod ezt velünk?

– Pontosan így van, és erre vagyok a legbüszkébb. A bölcsészkaron mennyiségeket kellett olvasni, internet hiányában. Kölcsön kaptam egy könyveket, de azt időben vissza is kellett adni. A művészettörténet szakon akkoriban még a diavetítés volt az alap, és hogy nem volt más megoldás, maradt a Széchenyi könyvtár, ahol vagy hozzá jutottál az albumhoz, vagy nem. Azonban más is abból készült, a vizsgaidőszak pedig azonos időben volt. Így rá rákényszerültem, hogy mihamarabb elsajátítsak egy technikát, de később egy gyorsolvasási tanfolyamon is rész vettem, hogy tökéletesítsem a tudásomat. Az agyam, a szemem fotózza a lapot. Az adásokra is ezzel a módszerrel készültem. A rövidtávú memória képes erre. Ez nem minden esetben épül be hosszú távra, de az információ mennyiséget megkapod. Így akár egyszerre több könyvet is elolvasok, és azokat is jó gyorsan, mint egy radarozás, ami pedig nagyon megfog, abban jobban elmélyülök.