Borítókép: 40 pluszosan már el kell ásni magunkat? Ezt ki mondta?? Forrás: Getty Images

40 pluszosan már el kell ásni magunkat? Ezt ki mondta??

Azt mondják az ember harmincas évei a női létezés virágzása. Tehát akkor a negyvenedik életév betöltésével elkezdődik a hervadás?? A nagy fenéket!

A harmincas éveimre visszagondolva, valóban azt hiszem azok voltak a legenergikusabb, akadályt nem ismerő, kirobbanó formába öntött éveim, eddig! Két kicsi gyerek anyukájaként hasítottam a játszóterek homokozóit, igazi pezsgés volt körülöttem és mindemellett a saját blogomat formálgattam éjjel-nappal. Nem volt olyan gondolat, ami ha tervvé állt össze a fejemben, ne lépett volna a megvalósulás útjára. Nem ismertem a fáradtságot...vagyis ez nem igaz, mert ismertem, fizikailag éreztem a nem elég alvást, a túlvállalást, a megszakadást, de nem foglalkoztam ezekkel. Lett is böjtje a ki nem pihent rohanásnak, a két kisgyerek anyai teendői mellett önként vállalt másod-, harmadállásnak. Mindent (is) csináltam és egyszerre! Egy korábbi cikkben írtam is nektek arról, hogy mi lett a túlfeszített élet ára.

Aztán eljött pár éve a nap, amikor a harmincnak búcsút mondtam és beléptem a negyvenesek klubjába.

Megnyugtatásként mondom a még pont harmincasoknak:

Nem fájt egyáltalán az évtized váltás!

Sőt kifejezetten kíváncsivá lettem az elkövetkezendőkre. Mi az a misztikum, ami a negyvenéves léthez tapad?

Nem mondom, hogy csak jók történtek velem azóta DE! -és ez nagyszerű- sokkal komplexebben látok rá manapság a dolgokra.

  1. Akárhogy nézzük, 40 év tapasztalata, az 40 év tapasztalata.

  2. Több átélt jó pillanatot őrzök, ami alapján jobban tudom, hogy saját magam számára mi a fontos az életben

  3. Több nehéz helyzet végét éltem meg, így már tudom mit jobb elkerülni

  4. Lelassultam, igaz ezt sokan vitatják a környezetemben

  5. Biztosabban látom egy helyzetben a 2., 3., 4 lépést

Pár napja volt a 42. szülinapom. Ez még mindig az az alsó, kezdő negyvenes kategória, de biztos az algoritmusok a netes kereséseim alapján, egyre többször dobnak fel nekem olyan oldalakat -például az Instagamon- amik a 40+ os létezéssel foglalkoznak.

Egyik nagy kedvencem egy svéd fotográfus Dee Boomkens, aki 47 éves. Ő valamikori keresett modellként megismerte milyen a fiatalság csillogása, ám fotográfusként és az idő múlásával rájött arra, hogy saját magával kapcsolatban meglepi az öregedés, a középkorúság, amiben az ember már nem fiatal, de egy cseppet sem érzi magát öregnek, lejártnak, elnyűttnek. Csodás motivációs tartalmai vannak (ruha, smink, gondolatok) és persze nem úgy, hogy vágyakozol utánuk, hanem inkább egy olyan barátnős megnyugtatással egyenesíti ki bennünk a gondolatot, hogy igen, a negyven után is van élet és nem kell elásni magunkat.

Persze nem ő az egyetlen, akit követek, így összeírtam, az eddig olvasottak alapján 8 mondatot és gondolatot, mely a 40 +os önmagunkra találásban segíthet