Mi sem egyszerűbb, mint feltépni a tasakot és a lobogó vízbe csak beszórni, ami benne van; és máris kész az ebéded. Anyám mindig is óva intett ezektől az olcsó, „csináld magad” gyorskajáktól, és gondolom, az orvosok sincsenek nagy véleménnyel róla. Amikor viszont rákérdeztem, hogy miért, elintézett egy puszta „nem teszel jót magadnak”-kal. Nem elégedtem meg ezzel a magyarázattal. Gondoltam, teszek egy próbát, nézzük meg, mi lesz akkor, ha instant rament eszem egy héten keresztül, minden egyes étkezésre. Tényleg kockára teszem az egészségemet? Nekifutottam a kísérletnek.

A ramen eredetileg egy tradicionális japán tésztaleves, ami búzalisztből készült tésztából, és sertés-, marhahús-, vagy hal alapléből áll, amit különféle módon ízesítenek. Nátriumban tocsogó, dobozos vagy tasakos, instant változata viszont gyakorlatilag minden sarkon kapható. Ami mindegyikben közös: a tészta, a szósz vagy a levet adó por.

Az első napom teljes lelkesedésben telt, mert mégiscsak mennyire egyszerű és nagyszerű, hogy ilyen gyorsan és könnyen ehetek finomakat minden étkezésre, ráadásul még időt és pénzt is megtakarítok. Biztosra vettem, hogy ez a kísérlet sima ügy lesz. A nap végén ugyan éreztem némi enyhe vágyat egy jó kis hamburgerre, de alapvetően teljesen jól éreztem magam a bőrömben. Megmértem azért a súlyomat is.

A második nap reggelén éreztem egy kis kimerültséget, nehézkességet, de még a normális szinten belül. Beindult a nap, ebédre is vittem magammal az aktuális kis tasakos ramenemet az irodába. Estére viszont feltűnően levertnek éreztem magam és csak arra tudtam gondolni, mikor mászhatok már be végre az ágyamba.

A harmadik nap reggelén viszont már alig tudtam kikecmeregni a hálóból, és semmi másra nem vágytam jobban, mint egy nagy tál ropogós salátára. Elkenődve gondoltam bele, hogy még két nap hátra van a „nagyszerű” kísérletemből. El is határoztam, hogy megpróbálom feldobni a poharas tésztáimat egy kis zöldséggel, tofuval. Így máris jobban esett a következő adag. Csak lenyomtam a napot.

A csütörtök volt a mélypont. Nem is az zavart, hogy folyton ugyanaz van a tányéromon, gyakorlatilag ugyanolyan éhséget éreztem minden egyes evés után. Borzasztóan hiányzott már az a jóleső teltségérzet, ami például egy klassz ebéd után el tudja tölteni az embert. Ráadásul fizikailag se voltam a topon; nagyjából úgy, mint amikor egy kiadós megfázásból kezdek rendbe jönni, de még se az erőm, se az étvágyam nem az igazi. A tasakos levesek nátriumtartalma teljesen kiszárította a szám, rengeteg vizet kellett innom. Úgy éreztem, hogy az agyam se működik a legtökéletesebben; sem energiám, sem motivációm nem volt a naphoz.

Az utolsó napot az mentette meg, hogy tudtam, ezzel véget ért a nagy kísérlet. Bár a gyomromnak kicsit nehéz volt már a sok tészta, mégis gyorsabban le tudtam nyomni az adagokat, mint az előző napokon. Nem tudom, hogy ez a véghez vitt kísérlet sikerének, vagy annak volt köszönhető, hogy a szervezetem hozzászokott a tasakos ételekhez.

Az eredmény egyfelől az volt, amit vártam, másfelől meg is lepett: nem csak fizikai tüneteim voltak, kedvetlenség, hangulatingadozás, állandó fáradtság jellemzett ezekben a napokban. Megcsináltam a saját kihívásomat, de nem ez volt életem legjobb hete. S bár a szervezetem az ötödik napra úgy tűnt, beállt erre az étkezésre, kérdés, milyen áron tenné ezt hosszú távon. Szakértők szerint az instant ételek rendszeres fogyasztása magas vérnyomást, cukor- és szívbetegséget okozhat. Ha becsúszik néha egy-egy zacskós kaja, semmi gond. Napi rendszerességgel viszont senkinek se ajánlatos, ahogy az én példám is mutatja.

E-számok nélkül: így készül a zacskós tésztaleves házilag