Ez a cikk az Éva Magazin 2020-as 2. lapszámában jelent meg először „A póráz két végén" címmel. Tudtad, hogy korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

„Mindenki azt kapja meg a kutyájától, amire szüksége van” – bólogat Berta a budai kisvendéglő asztala fölött, miközben gyakorlott mozdulatokkal szereli szét a rózsaszín rákpáncélokat. Elégedetten csettint, mert a garnélás tészta egyszerűen fejedelmi. Nem gondoltam volna, hogy valaki Hollandiából Budára jön lelkesedni néhány tengeri rákért. Berta közben belefeledkezik a vendéglő ablakából elé táruló látványba, amint a tél végi szutykos felhők mögül percekre kisütő nap aranyba vonja a pesti part házait. Ott lakott Berta valaha a házak egyikében, annak a lakásnak az árával alapozta meg a másfél évvel ezelőtti hollandiai áttelepülését. Ez az emlék lehet az oka annak, hogy a tányér fölül hosszan bámulja a lassan estébe érkező Duna-partot, s közben tolul a többi emlék is, úgy pattannak fel, mint a rákpáncélok Berta ujjai között. Éppen tíz éve annak, hogy Berta megalapította a költőien vicces nevű EB OVO Egyesületet. A civil szervezet célja eredetileg a kutyás közösségek felépítése volt, ám Berta egyszer csak azon kezdett el gondolkodni: hol is a helye a kutyának az életünkben. Hiszen hajlamosak vagyunk belőle társ-, gyerek- vagy partnerhelyettest csinálni. „Rengetegen tartanak kutyát, de nem gondolják át, hogy mire van szükségük tőle! Vajon hányféle válasz születne és mennyi lenne köztük önámítás?” – ezt kérdezte Berta önmagától és a társaitól is. Sokféle választ kapott. Van, akinek a feltétel nélküli szeretetre van szüksége, a társaságra, arra, hogy ne érezze magát magányosnak.

Van, aki szeret megmártózni a saját jóságában, amiért befogadott egy kivert, szerencsétlen kóbor állatot, s van, aki számolatlanul szórja a pénzt a kutyájára – mert megteheti. Zűrös képletek. Berta már-már tudományos igénnyel fogalmaz az EB OVO kapcsán: a városi kutya az emberi társaságot lenne hivatott helyettesíteni, de nagyon óvatosan kell fogalmazni, mert az emberek sokfélék és az igényük is sokféle. „Ha szöknél a silány kapcsolataidból, ha csalódott vagy és magányos, a kutyád szeretetébe menekülhetsz, és tudod: ő vár rád rendületlenül. Csakhogy amikor azt hiszed, szabad vagy, akkor zárod éppen ketrecbe magad a kutyáddal együtt. Kifogásokat gyártasz. Arra hivatkozol, hogy a kutyádnak van szüksége rád, gondját kell viselned, és ezzel már bele is helyezted őt a kizsákmányolód szerepébe ahelyett, hogy vele és általa próbálnád meg jobban szeretni magad és a körülöttetek lévő világot.” Azt mondja Berta: nem az a baj, ha a kutyából átmenetileg emberpótlék válik, amikor éppen magadra maradsz, csak vedd észre, hogy a kutyáddal újabb és újabb találkozások alkalmával újabb és újabb embereket ismerhetsz meg. Ne told a kutyádat magad és a többi ember közé, ne bújj el mögé, ne áltasd magad azzal, hogy ő kitölti majd az emberek által hagyott űrt körülötted. Mozdulnod kell. „Ez a kutyizmus – mondja Berta, és meg is magyarázza. – Figyelj a kutyádra, mert ő visszatükrözi azt, aki vagy, így lehetőséget kapsz arra, hogy kíváncsian önmagad felé fordulj.”

Berta az anyjától kapta azt a kutyát, aki 13 évvel ezelőtt tükröt tartott neki. Egy lassan kihunyó távkapcsolatban élt, és elborította a magány. Lujza, a kukából megmentett, nyüszögő kis fekete pamacs jókor érkezett. A kétóránkénti cumiztatás és a gondoskodás feladatot adott Bertának és lekötötte az éppen kiszabadulni és kapcsolódni vágyó vegyértékeit. (Sajnos Lujza kutya a fotózásunkra nem utazhatott ide Hollandiából, mert öregecske már, viszont Melanie, egy új holland barát vigyáz rá – ez is jó példa a kutyás kapcsolatépítésre.) Berta egyébként a bátorságát és a kíváncsiságát is az anyjától hozza. Utóbbiakban korán próbára is tette az élet: gimnazistaként cserediákként kellett helytállnia Amerikában, idegenek között, angol nyelven. Berta anyja ugyanis a saját nyelvtanulási kudarcait szem előtt tartva úgy ítélte meg, csakis biztos angoltudásra lehet alapozni a jövőt. Kimasszírozta hát a lányából Amerikát, ami egyszerre adott, de el is vett. Családi biztonságra vágyó kamaszlányként Berta számkivetettségnek élte meg a tengerentúli kalandot, ám később a magabiztos angolságért már képes volt hálát is érezni. Spanyolul aztán már az egyetemen tanult meg az Erasmuson, hollandul meg az elmúlt másfél év alatt, amióta ott él. Az egyetem után Berta Lujzával együtt csöppent bele a Szabadság téri kutyások összetartó közösségébe, és amikor egyszer csak rájuk szólt a közteres, hogy a kerületi szabályzat értelmében szíveskedjenek pórázra venni a vidáman futkosó kutyáikat, Berta azonnal megérezte azt a szerepet, amit akkor, ott, abban a pillanatban magára is vett. Az a dolga, hogy helyet és teret kérjen a kutyáknak a városban. Még nem tudta, hogy kezdjen hozzá. Annyit azért érzett, hogy nem harcos alkat.

Megfigyelő, szemlélő, inkább összekötő, mint szétoldó ember. Ezért egyre jobban kezdte érdekelni, ki van a póráz végén. Az egyik és a másik végén... A Népszigeten kezdték Lujzával a kölcsönös ismerkedést a Korom Gábor alapította Tükör-módszerrel. Berta megértette: nem a véletlenen múlik, kinek milyen kutya jut, ki kit fogad el, kinek ki lesz a társa. Az embert és a vele póráznyi köldökzsinóron tartott kutyát. Kettőn múlik ez: kutyán és emberen. Az EB OVO Egyesület létrejötte arra példa, hogyan kapcsolhat a kutya másokhoz, és hogyan lehet ezekből a kapcsolatokból a lehető legtöbbet kihozni. Nem volt ütősebb koncepció, csak az, hogy a kutyatársat illessék meg azok a jogok, amik az embertársakat is. Bertának kapcsolatokra volt szüksége. A társakból közösség lett, ami irányt szab és vezetőt választ. Annak, aki azon túl a közösség nevében fellép, felelőssége van a többiekért. Lujza kutya ezt is hozta magával. A kutyás együttlétekből szövődő közösségből civil egyesület lett, dokumentumokkal, vezetővel, bürokráciával, beléggel és kiléggel. Egyszeriben mindenki projektekben kezdett el gondolkodni: hogyan legyen Budapestből kutyabarát város.

„Olyan szemléletmódot szeretnénk kialakítani, amely elismeri a kutyák kiemelt társadalmi szerepét, ezért biztosítja jogszerű jelenlétüket minden olyan helyen, ahol mi, emberek is jelen lehetünk” – fogalmazták meg a honlapjukon. Berta körül lassan elszaporodtak a tenni vágyó, aktív nők, akik örültek annak, hogy elfogadó közegbe kerültek, olyan kutyás emberek közé, akik képesek kimutatni az érzelmeiket, és olyan emberes kutyák közé, akik boldogan farkcsóválnak, orral böködnek, vonítva muzsikálnak vagy fetrengenek mindattól a szeretettől, amit kapnak, és amit a maguk módján ki is fejeznek. Az EB OVO egymást elfogadó, érzelemmel teli emberekből és kutyákból alakult: olyanokból, akik éhesek erre a sok szeretetre. Mivel Berta az egyetem után angoltanításból élt, csatlakoztak a tanítványai is. Sokasodtak a projektek: legyen szabad kutyás nap a Szabadság téren, legyen kutyás strand a Balatonon vagy a Duna mellett. Kutyás piknik. Legyen „Vedd fel!” kampány, hogy tiszta legyen a város. Kétezer kutyabarát helyre küldték el a kézzel címzett borítékokban az EB OVO matricáját országszerte. A legújabb projekt, az Együtt Placc olyan közösségi esemény, aminek bármelyik vendégszerető utca helyet adhat. Az első két alkalom a Frankel Leó utcában zajlott, családokkal (kutyákkal), kézművesekkel, művészekkel, utcazenészekkel, vendéglátással, és nagy sikerrel.

Mindeközben Berta megtanulta, hogy a civil szervezetek legbarátságosabb ötletére is nálunk a politika felel. Megéri-e a polgármesternek, hoz-e annyi szavazót a konyhájára, amennyiért bevállalja, hogy imádja a kutyákat. A civil szervezet persze tart a politikától, de felfogja, hogy nem akármelyik strand lesz kutyás, noha bármelyik lehetne. Azt is kénytelen megérteni, hogy hol kutyázható a Szabadság tér, hol nem, függően attól, hogy a politikai szél merre mozgatja a platánok ágait. Berta arról mesél, hogy azokban a szelíden harcoló időkben ismerte meg a „lehet, de nem szabad” gumiszabályozását, amit tényleg addig és oda lehet nyújtani, ahová csak a politikával foglalkozó helyi erő szeretné. Ezzel szemben van néha esélye annak, hogy „ami nincs tiltva, azt lehet”. Minimálprogram, de a kicsinek is lehet örülni. Hát még a nagyobbnak!

Néhány éve Berta civil szakértővé lépett elő, maga is meglepődött. Egyeztetésre hívták a Városliget kutyás koncepciójának kidolgozásához. Nem kérdezte, miért pont őket, nem méricskélte, megéri-e neki ez hosszú távon vagy nem, miféle bélyeget sütnek rá majd bármelyik oldal bélyegsütői, csak azt tudta, hogy lehetősége nyílt a főváros egyik legnagyobb beruházásában a közösségi kutyás élet kialakításának érdekében tenni. Maga mellé kérte Mohácsi Katalin tájépítészt, és munkatársaival összeállított egy kérdőívet, amely a parkot használók sokféle igényeit gyűjtötte össze. 2600 kutyást és 2200 nem kutyást értek el a kérdések, 100 oldalas tanulmányban foglalták össze az eredményt. Az EB OVO-sok végigrágták magukat minden kutyákkal foglalkozó terven (Berta azt mondja, pontosan lehetett tudni, melyik tervezőnek van kutyája és melyiknek csak véleménye a kutyákról). Olyan élményparkról álmodtak, amelyben mindent szabad, és ha valamit mégsem, azt a tervező képes részletesen megindokolni. 2018 májusában adták át az ország legjobban felszerelt kutyás élményparkját egy péntek délelőtt. 5200 négyzetméter, fű, fa, ásáshoz homokozó, ügyességi pálya, több medencéből álló kutyapancsoló, esti világítás is tartozik a kutyavidámparkhoz. A koncepció az volt, hogy a parkban embernek és kutyának lenni egyaránt öröm legyen.