Azt az állapotot, amikor a páciens a szeméremtestén tartós fájdalmat érez, és a vizsgálatok nem mutatnak ki fertőzést vagy szervi elváltozást, az orvosi szaknyelv vulvodyniának nevezi. Ez a krónikus tünet kiterjedhet a szeméremtest egészére, de korlátozódhat egy meghatározott területre, leggyakrabban a hüvelybemenetre (ilyenkor sokszor vaginizmussal, a hüvelyizmok görcsös, és a nő által irányíthatatlan összehúzódásával társul). A páciens nem tud tampont használni, ellehetetlenül számára a nőgyógyászati vizsgálat, a kerékpározás, sőt akár a szűkebb nadrág viselete is. Szélsőséges esetben még az ülés is kínszenvedés. A szexet pedig, legalábbis annak behatolásos formáját a vulvodynia mindkét formája legtöbbször elviselhetetlenül fájdalmassá teszi.

Jellemző sajnos, hogy a partnerek ilyen esetben nemcsak az együttléteket hagyják el, hanem a testi kontaktus minden formáját, a gyengéd megnyilvánulásokat is. A nők ugyanis attól tartanak, hogy ha akár egy futó csókra, vagy ölelkezésre, simogatásra kerül sor, a férfi felizgul, és kínos lesz majd visszautasítaniuk a folytatást. Más esetekben a férfi az, aki tartózkodik bármiféle érintéstől, nehogy a párja úgy érezze, hogy a kellemetlenségei közepette még az igényeivel is nyaggatni akarja. Rosszabb esetekben a vulvodynia sértettségbe torkollik: a férfi elhanyagoltnak érzi magát és azzal vádolja – méltatlanul – partnerét, hogy eltúlozza a fájdalmat. Vagy a nőt gyötri a bűntudat, amiért érzése szerint nem képes megfelelni a partnere igényeinek. Előfordul, hogy a felek kölcsönösen neheztelnek egymásra a megértés vélt vagy valós hiánya miatt.

Az elmúlt bő száz évben a behatolás során érzett fájdalmat lelki eredetűnek tartották. Orvosok, pszichológusok egyaránt úgy hitték, hogy ilyen formában nyilvánul meg, ha a nő viszolyog vagy szorong a partnerétől, illetve általában a szextől. Hipnózissal, pszichoanalízissel, és egyes esetekben érzéstelenítő kenőccsel „kezelték” - az utóbbi ugyan lehetővé tette a behatolást, csakhogy a nő nem sokat érzett belőle. Az sem segített jobban, ha a nő orvosi tanácsként megkapta, hogy „lazítson” - a vaginizmus és a vulvodynia (hasonlóan a többi, lelki eredetűnek tartott krónikus tünethez) a beteg által tudatosan nem irányítható, nem befolyásolható.

Ez az eredmény részben Phyllis Mate-nek, a vulvodyniában szenvedő amerikai nőnek köszönhető, aki miután hiába keresett segítséget, országos szervezetet alapított, és követelte, hogy az állam több forrást szánjon az állapot kutatására. Elérte, hogy az amerikai Nemzeti Egészségügyi Szervezet konferenciát tartson a témában - ez jelentősen előrelendítette az ügyet, egyben világossá tette, hogy nem éppen elenyésző problémáról van szó. Egy 2015-ös vizsgálat mintegy 8 százalékban állapította meg azon nők számát, akik jelenleg a szeméremtest krónikus fájdalmától szenvednek, egy 2017-es felmérésben pedig a válaszadók 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy korábban voltak ilyen problémái.

Ma már egyre több szakember látja be, hogy a „lelki ok” és „feszültség” mint magyarázat nem általánosítható, és nem kielégítő. (És még ha egyes esetekben ez is áll a háttérben, attól nem szűnik meg, hogy közlik a pácienssel, majd magára hagyják.) A vulvodynia pontos okát egyelőre ők sem tudják, és a diagnózist kizárásos alapon állítják fel – ugyanakkor elismerik, hogy valós és fizikai fájdalomról van szó, amire igyekeznek megoldást találni. Javulást hozhat pl. a medencefenék fizioterápiája, a speciális masszázs, Botox kezelés, és a biofeedback tréning. Más kezelésre nem reagáló esetekben sebészi beavatkozás is szóba jöhet.

– tanácsolja Stephanie Buehler amerikai párterapeuta. – Hagyjanak fel a „mindent vagy semmit” megközelítéssel. Üdvözöljék egymást és búcsúzzanak csókkal, bújjanak össze meghitten a kanapén, fogják egymás kezét az utcán. Igyekezzenek őszintén beszélni egymással a szexszel kapcsolatos érzéseikről - ha ez nem jár sikerrel, kérjék párterapeuta segítségét. A pároknak legtöbbször külön kell tudatosítaniuk, hogy az aktus nemcsak behatolással lehetséges, sőt az valójában nem elengedhetetlen sem a férfi, sem a nő orgazmusához. Érthető, hogy heteroszexuálisként a behatolást részesítik előnyben és ehhez szoktak hozzá, de most mégis itt az idő, hogy bátran (és ne csak előjátékként) használják a kezüket, szájukat.

Buehler elmondása szerint a vulvodyniával érintett párok többségének fizioterápia, biofeedback, pszichológiai tanácsadás vagy ezek kombinációja után helyreáll a szexuális élete. Ha mégsem, akkor is megtalálják a módját, hogy csökkentsék a fájdalmat és újra élvezhessék az intim közelség valamilyen formáját. Ebben kulcsfontosságú a partner empátiája, türelmes, támogató, szeretetteljes viselkedése. – Sok pár erőt merít abból, hogy együtt leküzdöttek egy ilyen akadályt, és még közelebb is kerülnek egymáshoz – mondja a szakember.

Nézd meg ezt a galériát is, ha kíváncsi vagy a szexmentes házasság leggyakoribb okaira: