Emlékszem, barátok voltunk.

Emlékszem az alkotóház mustársárga falára, a konyhásnéni fűzős cipőjére, a téli este fenyegető hidegére.

Emlékszem, kilógtunk a csapatból, mégis közéjük tartoztunk.

Emlékszem a befagyott tóra, a sikongatva korizásokra, az ebédmenü írógéppel gépelt soraira.

Emlékszem a társalgóra, a felnőttek ijesztő kacajára, a pezsgőtől szédelgő apukádra.

Emlékszem, tizenévesen levelezni kezdtünk, matek előkészítőre is együtt mentünk.

Emlékszem, meglett a kettes félévkor matekból, elmehettünk Londonba.

Emlékszem, a legközelebbi utazáskor szüleink kikísértek a pályaudvarra – pedig csak Győrbe mentünk - nem értettük, minek vannak ott.

Emlékszem, egy buliban meg akartál csókolni, de nem hagytam.

Emlékszem a szobád szagára; a nagymamád hangjára; a párizsis, hagymás, aftereight-es melegszendvicsekre.

Emlékszem az első színházi belógásra, a művészbüfé izgalmára.

Emlékszem, nagyon suták lehettünk, de azt hittük, nálunk nincs menőbb páros.

Emlékszem, hogy inkább megvetted nekem a teljes big mac menüt, csak ne kelljen neked rendelni a kasszánál.

Emlékszem, utáltalak a gyors észjárásodért, és amiért te emlékszel a mjúzikelek dalszövegeire.

Emlékszem, hogy időnként te is utáltál engem valamiért, bár már nem tudom, miért.

Emlékszem, csináltál nekem egy „Emlékezz” füzetet, amiben rajzok és írások vannak a kamasz éveinkről.

Emlékszem, ahogy a legutóbbi költözésnél a kezembe vettem. Elolvastam az előszót, és keservesen bőgtem, mert hiányoztál. Azt írtad, majd nyolcvan évesen is együtt röhögünk a hülyeségeinken.

Emlékszem, amikor elhatároztam, többé nem leszünk barátok.

Emlékszem az undorítóan meleg júliusi napra az Oktogonon, ahogy felszállsz a villamosra, és azt mondod, majd beszélünk.

Emlékszem a pillanatra, amikor eldöntöttem, ez az írás a barátságunkról fog szólni.

Emlékezni szeretnék, mit mondanál, ha elolvasnád.

Emlékszem, amikor már nem beszéltünk, de én mindig vártam, hogy beüljek a könyvtárba, és elolvassam új írásaidat az ÉS-ben.

Emlékszem, hogy féltünk, mi lesz velünk, ha felnövünk.

Emlékszem, amikor jött valaki, akivel tényleg menő páros lettél.

Emlékszem, azt mondtad, én is be fogok állni a sorba.

Emlékszem, kikértem magamnak.

Emlékszem, sokszor gúnyosan beszéltél velem, állítólag nem értettem soha az iróniát.

Emlékszem, amikor évek múlva összefutottunk a zebrán, és pár percet beszélgettünk.

Emlékszem, amikor részegen SMS-t küldtem.

Emlékszem, amikor egy fesztiválon már alig akartál köszönni.

Emlékszem, azt reméltem, ez az egész már nem érdekel.

Emlékszem a szemedre, a hangodra, a mosolyodra.

Emlékszem magamra, mint a barátodra.