Borítókép: Ezzel készít ki minden egyes nap a szomszédasszonyom Forrás: Getty Images

Ezzel készít ki minden egyes nap a szomszédasszonyom

"Igazán nem mondhatja, hogy nem vagyok megértő, nekik mégse elég, amit teszek. Meghoztam értük a magam áldozatait, de ennek vége, teljesen elegem van abból, hogy ő akarja diktálni a napjaimat.” Móni elmeséli, miért.

„Azt hittem, ennél tapintatosabb már nem is lehetnék. Hangszigeteltük a helységet, ahol otthon szoktam próbálni, este 6 után pedig már le se ülök dobolni, mióta kisbaba született a szomszédunkban. Csak sajnos úgy tűnik, nekik ez nem elég; bármivel is próbálkozom, egyszerűen nem tudok eléggé figyelmes lenni" - fakadt ki a fiatal lány az egyik közösségi felületen.

"Teljesen kiborítanak. Az anyuka azóta folyton meg akarja nekem szabni, mit, mikor és meddig csináljak, a saját házamban. Csak azért, hogy fel ne keltsem a bébit…A két dolog, amin nem tudnak túllépni, a dobszerkóm és a garázskapum – utóbbi mondjuk minden egyes nyitáskor csipogva jelez. Arra pedig már gondolni se merek, hogy a barátaimat a hátsó kertben lássam vendégül, nehogy zajt csapjunk."

Az ember persze megértő, toleráns, egy bizonyos pontig legalábbis.

Ám amikor például arra kérik, hogy este 10 után ne álljon be a saját garázsába a saját kocsijával, akkor azért fölmegy benne a pumpa. Bennem biztosan.

Megmondtam nekik, hogy már ne is haragudjanak, de ezt nem fogom megtenni, az utcánkban sok kocsinak lába kelt az utóbbi időben és nem szeretném, hogy az enyémet is megfújja valaki. Féltem; nem egy olcsó darab és kész. Erre fel másnap mi történik? A szomszédasszonyom férje – hogy-hogy nem - úgy parkolt le a kocsijával, hogy teljesen elállta a garázskapumat. Nem hagytam annyiban, egyszerűen elvontattam az autójukat. Azóta nem merték ezt megcsinálni.

Viszont legutóbb is, amikor vasárnap dél tájban ültem le dobolni, az asszonyka átcsöngetett és alaposan beolvasott: hogy neki mennyire elege van már az én folytonos „zajongásomból”, mert a baba emiatt képtelen aludni.

Nos, az igazság az, hogy ebből a hangszigetelt helységből egy minimális rezgés az, ami maximum kiszűrődik. Ráadásul a ház legmélyén van. Közöltem vele, hogy vegye tudomásul, este 10-ig igenis nekem is jogomban áll azt tenni, amit akarok; én mégis – rájuk való tekintettel – este 6 után már nem nyúlok a dobszerkómhoz. Egészen mostanáig; elegem van ugyanis abból, hogy az egész életemet az ő, pontosabban egy kisbaba érdekeinek rendeljem alá.

Túlságosan kemény voltam?

Mindössze a saját életemet szeretném élni, ésszerű, teljesen normális keretek között. Ők döntöttek úgy, hogy gyereket vállaltak. Bizonyára tisztában voltak vele, hogy rengeteg olyan dolog adódhat naponta, ami felébresztheti a picit. Vagy lehet, hogy mégsem?” – teszi fel a kérdést Móni.

Galériánkban pedig 10 elképesztő történetet olvashatsz arról, milyen is, ha van egy rossz szomszédod