Milyen volt a tél az 1950-es években?

A korabeli feljegyzések szerint a legcsapadékosabb tél 1947-ben volt, amikor januárban annyira hosszan és intenzíven havazott, hogy hatalmas hótakaró alá borult az egész ország. Sőt, a havazás még februárban és márciusban is folytatódott.

A havazásnak köszönhetően volt olyan hely az országban, például a Dunántúlon, ahol a hóréteg vastagsága már a 60 centimétert is elérte. Olyan fagyos volt az időjárás, hogy a Dunát egy hónapig jégpáncél fedte. Azt mondják, a jégréteg annyira vastag volt, hogy februárban át lehetett gyalogolni a pesti oldalról Budára.

Az a bizonyos 1987-es tél!

Én még meg sem születettem akkor, de rengetegszer hallottam már arról a nagy ’87-es januárról, amikor annyi hó esett Budapesten, hogy napokra megbénult a közlekedés, és szinte megállt az élet. Sőt, voltak olyan települések az országban, amelyeket a havazás teljesen elzárt a külvilágtól. Az intenzív havazás január 11-től 16-ig, azaz 5 napon át tartott, aminek hatására a hótakaró több helyen az 50-70 centimétert is elérte.

Mivel azon a télen nemcsak nagyon hideg, de szeles idő is volt, több helyen olyan hófúvások is keletkeztek, amelyek másfél méteres torlaszokat is kialakítottak. Sőt, az éjszakai órákban mínusz 20-28 fokra hűlt le a levegő. Az extrém hideg időjárásnak köszönhetően a hó tartósan, egészen február közepéig megmaradt.

1993-ban sem maradtunk havazás nélkül

Novemberben több mint egy héten át tartott a havazás, ami több hullámban érte el az országot, így akadt olyan régió, ahol a hóréteg a 60 centimétert is elérte. A nagy hidegnek köszönhetően decemberben is folytatódott a havazás, több hétig tartó összefüggő hóréteget kialakítva az országban.

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan nézett ki a havas Budapest a régi időkben, nézd végig a képeket a galériánkban!

Forrás