Miért szerettem bele a terepfutásba?
Sokáig nem értettem, hogy emberek miért szeretnek futni. Fusson, akit kergetnek – gondoltam. Szerettem sportolni, de képtelen voltam megérteni, hogy miért jó egy helyben szaladni egy futópadon vagy körbe-körbe rohangálni egy pályán. Nekem a futás a busz utáni rohanást és az iskolai felméréseket jelentette. Aztán pár évvel ezelőtt én is futócipőt húztam, amit azóta se vettem le.
Gyerekkoromban mindig sportoltam valamit. Imádtam a szabadban lenni, szerettem a csapatjátékokat és az a fajta diák voltam, aki nem lógta el a tornaórákat. Aztán ahogy teltek az évek, a sport szépen lassan eltűnt az életemből. Kibúvókat kerestem, hogy miért nem sportolok semmit. Soha nem volt rá elég időm, energiám vagy pénzem. A testemmel sosem voltam megelégedve, de akkoriban még inkább utáltam belenézni a tükörbe. Gyengének éreztem magam, nem volt jó az állóképességem. Végül mégsem fizikai okok miatt kezdtem el futni. A szorongásom akkoriban felerősödött, rányomta a bélyegét a mindennapjaimra. Tudtam, hogy muszáj kezdenem magammal valamit, a mozgás pedig kézenfekvő megoldást jelentett.
Olyan sportot szerettem volna találni, amit magamtól és magamért csinálok. Nem akartam edzőterembe menni, nem volt kedvem egy teljesen új sportot elkezdeni. Rögtön bele akartam vágni a dologba és a futás volt az egyetlen olyan mozgásfajta, ami megfelelt minden elvárásomnak. Mivel a Pilisben élek, sosem volt opció, hogy pályán vagy futópadon fussak: ki akartam menni a szabadba.
Minden egyes alkalommal rá kellett vennem magam, hogy elinduljak. Nehéz volt, főleg felfelé futni. Emlékszem, milyen büszke voltam magamra, amikor először fel tudtam menni megállás nélkül a közeli domb tetejére. Később, amikor már sportórával futottam, rájöttem, hogy alig volt 1,5 km az a táv, aminek én akkor annyira örültem.
A kezdeti nehézségek ellenére nemsokára rákaptam a futás ízére. Egyre motiváltabb lettem: hosszabb távokat futottam, kevesebb idő alatt. A futás büszkévé tett: ha elmentem futni, úgy éreztem, hogy teljesítettem valamit. Egy idő után egyre szigorúbb lettem magammal szemben. Ha nem futottam elég gyorsan, mérges voltam magamra, ha nem mentem el futni, bűntudatom támadt. A futás, amit a szorongás leküzdése miatt kezdtem el, a szorongásom tárgyává vált. Amikor ezt megfogalmaztam magamban, megfogadtam, hogy nem fogok többet kötelességből sportolni. Azért fogok mozogni, hogy jól érezzem magam és nem azért, mert muszáj.
Mostanra a futás az életem részévé vált. Azok az órák, amiket kinn töltök a szabadban, feltöltenek. Gyönyörű helyekre futok el, mindig látok valami szépet. Futás közben el tudok szabadulni a mindennapi pörgéstől. A futás megszerettette velem a testemet. És nem egyszerűen azért, mert leadtam néhány kilót. Futás közben erősnek érzem magam, ilyenkor mindenre képes vagyok. A mozgás segített a szorongásom leküzdésében és sokkal kevésbé visel meg a stressz. Ilyenkor van időm gondolkodni, vagy csak nézni a körülöttem lévő tájat, valahogy minden sokkal egyszerűbbnek tűnik. Csodálatos érzés a saját lábaimon eljutni valahová, teljesen másnak érzem a távolságokat. Többé nem vagyok rászorulva az autóra vagy a tömegközlekedésre. Szívesebben megyek gyalog vagy futva, ha a közelben kell eljutnom valahova. Többé nincs bűntudatom, ha nem megyek el futni vagy ha rosszul bírom. Most már nem azért indulok el, hogy a futástól szép alakom legyen vagy hogy bizonyítsak valamit. Azért futok, mert szeretek futni és az, hogy a futásnak ennyi pozitív hatása van, csak egy mellékes dolog.
Az amerikai újságíró Christopher McDougall Futni születtünk című könyve szerint az ember számára a legtermészetesebb és legalapvetőbb mozgásforma a futás. Nincs olyan szárazföldi élőlény, ami hosszú távon versenyezni tudna az emberrel. A futás belénk van kódolva, egy kis edzéssel minden egészséges ember képes lefutni hosszú távokat. Persze nem mindenki szeret futni, de azért időről időre érdemes kipróbálni, hátha egyszercsak rákapunk a dologra.
Hobbifutó vagyok. Nem futok extrém távokat és kényelmes tempóban haladok. Nem futok minden nap és néha olyan is előfordul, hogy hetekig nem húzom fel a futócipőmet. De a futás most már az életem része és remélem, hogy az is marad, mert futni jó dolog!