Tavaszi sétám során lassú, kényelmes léptekkel bandukolok a kijelölt turistaúton. Miközben épp azon tűnődöm, hogy az elágazásnál merre menjek, az egyik tölgyfa tövében igényesen kihelyezett számítógép monitorja bambul vissza rám. A vadszamóca levelei szomorú árnyékot rajzolnak a klaviatúra billentyűire. Félelmetes, hogy valaki képes volt bepakolni az autójába, majd idáig cipelni a gépet – csak azért, hogy itt rakja ki, az erdő közepén. Bele sem gondolt, mit is tett valójában. Az esővíz hatására olyan mérgező anyagok szabadulnak fel, majd mosódnak bele a földbe, melyekről fogalma sincs: pedig a talajvízbe beszivárgott nehézfémek és más szennyező anyagok akár őhozzá is elérhetnek.

Van róla törvény: visszaveszik

Immár öt éve annak, hogy az Európai Unió megalkotta és érvénybe léptette az elektromos és elektronikai hulladékok (röviden: e-hulladékok) kezeléséről, valamint a berendezésekben található veszélyes összetevőkről rendelkező jogszabályokat. A tagországoknak a két törvény rendelkezéseit át kellett venniük és be kellett építeniük a saját törvénykezéseikbe. Ez Magyarországon 2005. augusztus 13-ára valósult meg – így ettől a naptól kezdve hazánkban is jogszabály írja elő az EU-irányelv rendelkezéseinek alkalmazását.


Az EU kétféle hulladékot különböztet meg a visszavétel szempontjából. Az egyik az úgynevezett „történelmi hulladék”, melyet 2005. augusztus 13. előtt gyártottak, a másik pedig, amely ez után a dátum után készült. A törvény értelmében térítésmentesen adhatjuk le kiselejtezett elektromos és elektronikus készülékeinket az eredeti gyártónak, feltéve, ha az adott darab nem történelmi hulladék, tehát 2005. augusztus 13. után készült. Új termék vásárlásakor az új gép forgalmazója köteles a funkciójában azonos régi gépet átvenni – függetlenül attól, hogy az milyen márkájú és mikor gyártották (tehát történelmi hulladéknak minősülő vasalónktól is megszabadulhatunk az új csodavasaló megvételekor).

További lehetőségként a legközelebbi Média Markt üzletben vásárlás nélkül is elhelyezhetjük az e-hulladékot, valamint elvihetjük a hulladékgyűjtő udvarok egyikébe.

Mount Everest-nyi mobil

A gyártókat, illetve az elektronikai berendezéseket Magyarországon forgalomba hozó vállalkozásokat a rendelet arra kötelezi, hogy az eladott termékeikből keletkező hulladékot vegyék vissza, gyűjtsék be, hasznosítsák újra vagy ártalmatlanítsák. Ezeket a feladatokat a gyártók és forgalmazók leggyakrabban egy erre a tevékenységre szakosodott, koordináló cégre bízzák. A magyar piacon jelenleg hét vállalat foglalkozik a hulladékkezelés szervezésével: közülük az Electro-Coord Magyarország Kht. a legnagyobb. Hazánkban még motiválni kell az embereket – kereskedőket és lakosokat egyaránt –, hogy az e-hulladékot visszavegyék, illetve ne a kukába dobják. Az ECM az első olyan vállalat, amely nem számít fel kezelési költséget a hulladékok kezelésért. Más cégeknél, igaz, csak jelképesen, mégis fizetni kell.


A vállalat ügyvezető igazgatója, Tóth Zoltán szerint: „Az ECM a több mint 4000 műszaki üzlet csatlakozásával kiépített gyűjtőhálózat segítségével díjmentesen gondoskodik a kereskedők kötelezettségeinek teljesítéséről. A gyártókkal közösen szervezett csereakciókkal tudjuk a rendszert vonzóvá tenni vevő és kereskedő részére egyaránt.”

Szép példája az együttműködésnek a Pannon tavaly februári „Közel a környezethez” programja, melynek keretén belül – a használt mobilokat beszámító akcióban – annyi készülék gyűlt össze, hogy ha egymás tetejére raknánk őket, a Mount Everestnél is magasabb tornyot építhetnénk. Ezeknek a feldolgozásáról az Elektro-Coord gondoskodott.

Mérgek a gépekből

Évente ötven millió tonna elektromos és elektronikai hulladékot termel az emberiség, melyből Magyarország több mint 130 000 tonnát tudhat magáénak. Az EU-szabályozás értelmében 2008. december 31-ig teljesítenünk kell a háztartásokból évente begyűjtendő 40 000 tonna, azaz 4 kilogramm/fő e-hulladék mennyiséget. 2007-ben az Elektro-Coord Magyarország mintegy 28 000 tonnát gyűjtött be: a visszavett hulladékok 80 százalékát.

Nehéz lesz elképzelni, hogy hogyan fogjuk teljesíteni az EU-s elvárást, hiszen csigalassúsággal szivárog be a lakosság fejébe, hogy a kidobott elektronikus gépek nagy mértékben károsítják a környezetünket, a kommunális hulladék közé keveredett elektromos gépekből pedig az égetés vagy a csapadékvíz hatására az addig bennük kötött állapotban található veszélyes anyagok a környezetbe szivárognak. Így olyan mérgek károsítják földjeinket, ivóvizünket, levegőnket, szervezetünket, mint az a 2-3 kilónyi ólom, mely a televíziók és számítógépek monitorjainak képcsöveiben található. Az akkumulátorokban higany és kadmium, a nyomtatott áramkörökben pedig nehézfémek, ón, ólom és berillium rejlik. Mindegyikük erős rákkeltő hatású. Igencsak mérgező a háztartási gépek műanyag borítása, melyet a gyúlékonyság csökkentése érdekében PBDE-vel kezelnek. Ez utóbbi – a már betiltott DDT-hez hasonlóan – olyan anyag, mely felhalmozódik a zsírszövetben, és csak nehezen bomlik le. Svéd tudósok 30 éves megfigyelés után, 1998-ban bejelentették, hogy 1972 óta az anyatejben 40-szeresére növekedett a PBDE koncentrációja. Állatkísérletek kimutatták, hogy a PBDE gátolja az idegrendszer tökéletes kifejlődését, hozzájárul a hiperaktivitás kialakulásához, rontja a tanulási képességeket és a memóriát. Az elektromos készülékeknek sajnos nincs egyetlen olyan porcikája sem, mely megfelelő kezelés nélkül ne károsítaná az egészséget vagy a környezetünket.

Mi történik a begyűjtött hulladékkal?

Az összegyűjtött e-hulladékot alkotóikra bontják, a használható részeket újrahasznosítják, a veszélyes anyagokat megfelelő módon ártalmatlanítják. Nem mindenki szereti azonban a törvényes utat, hiszen az drágább, és nem is termel annyi profitot.
Szomorú tény, hogy az e-hulladékok nagy részét a fejlődő országokba, Ázsiába, újabban pedig Afrikába szállítják, ahol gyerekek szabad kézzel szerelik szét a Nyugat szemetét, majd a számukra használhatatlan részeket egyszerűen a földbe temetik vagy elégetik. Ördögi kör ez, hiszen a harmadik világ országainak megélhetési forrást jelent az új „iparág”. Az újrahasznosítás ugyan megtörténik, de előbb-utóbb nemcsak az ebből élő lakosok fizetik meg a számlát, hanem a nyugati világ is – mert Földünk előbb-utóbb benyújtja majd.

264/2004. (IX. 23.) Kormány Rendelet az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről 3. (1) A gyártó – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – köteles a) az általa forgalomba hozott elektromos berendezésből származó hulladékot, b) a háztartási berendezésből származó történelmi hulladékot, c) az új, azonos vagy azonos funkciójú termékkel helyettesített nem háztartási berendezésből származó történelmi hulladékot visszavenni (visszavételi kötelezettség). (2) A gyártó megtagadhatja az elektromos berendezés visszavételét, amennyiben a visszavételi, a begyűjtési és hasznosítási kötelezettség teljesítése az emberi egészségre, illetve a környezetre súlyos veszélyt jelenthet.

A legegyszerűbb megoldás, ha nem vásárolunk nyakra-főre új készülékeket: akkor veszünk a régi helyett újat, ha valóban szükséges. Érdemes előnyben részesítenünk az újratölthető, újrafelhasználható termékeket. A kiselejtezett, de még használható háztartási gépeknek pedig próbáljunk meg új gazdát találni, hiszen bizonyára van, aki örülne nekik.

Az okosan végiggondolt, tudatos, szelektív szemétgyűjtés kezdetben persze egy kicsivel több fáradtsággal jár, mint egy kézmozdulattal kidobni valamit a szemeteskukába. De aztán megszokott, hétköznapi rutinná válik! És ha már beraktuk a számítógépet a kocsiba, ugyanannyi erővel felkereshetjük a legközelebbi hulladékgyűjtő udvart, mint az erdei ösvényt…

Felvilágosítás a hulladékudvarokról ● Fővárosi Közterületfenntartó Zrt., www.fkf.hu (Gyakran látogatott oldalak menüpont) ● Hulladék Munkaszövetség, www.humusz.hu (Adatbázisaink menüpont: Hulladékátvevők országszerte) ● Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, ingyenesen hívható zöld szám: 06-80-40-1111 (a központi szám körzetesített: helyi híváskor a helyi környezetvédelmi és vízügyi hatóságnál csöng ki)