Elmeséled, mi volt az oka, hogy egyszer csak fogtátok magatok, és Németországba költöztetek?

A páromnak, a fiamnak és nekem igazából elég szűkös volt már az a 33 négyzetméteres budapesti garzon, amit ugyan imádtam, de be kellett látnom, hogy nagyobb lakásra van szükségünk. Épp akkortájt, 2014-ben ajánlottak fel a páromnak egy munkát Kölnben, én meg túlestem egy csúnya munkahelyelvesztésen, úgyhogy megbeszéltük, adunk ennek a dolognak egy esélyt. Mivel fél év volt a próbaidő, azt gondoltuk, ennyi idő alatt csak kiderül, akarjuk-e vagy sem. A letelepedés elég kacifántosan indult, mivel egyedül én beszéltem németül, szóval én intéztem mindent az óvodától kezdve a lakhatással kapcsolatos ügyekig: legalább fél év volt, mire a napi feladatokban valahogy eltájékozódtam. Végül találtam magamnak munkát, elintéztem az ovit, és lassan beletanultam a kinti hivatalok működésébe is.

Mesélj a városról, ahol élsz!

Az első, ami rögtön szembetűnő volt, hogy Kölnnek nincs igazán városjellege. Itt hiányoznak a nagy épületek, és van ugyan egy régi belső rész, de a háború után újra kellett építeni az egészet. Ezért – valljuk be – nem a világ legszebb városa. A lakók azonban igyekeznek visszahozni a régi kulturális szépséget, sőt, kifejezetten büszkék a városukra, pedig ők is szürkének tartják. Bár az uralkodó épület a híres dóm, és szépen kanyarog a Rajna is, aki először látogat ide, azt tapasztalja, hogy felhős az ég, ráadásul folyton esik.

Ennek csak negatív hatásai vannak?

Nem, az esőnek köszönhetően a parkok élénkzöldek. És vannak nagyon jó dolgok ezen kívül is. 2014-ben, amikor még nem dolgoztam, a fiammal kettesben felfedeztük az egész várost, és rögtön az volt a benyomásom, hogy nagyon jó lehet itt gyereknek lenni. Sok a játszótér, az emberek pedig nagyon kedvesek a gyerekekkel és általában azokkal, akiknek gyereke van. Hivatalban, postán, gyógyszertárban mindig kaptunk cukrot vagy játékot, amivel kapcsolatban egyébként elég ambivalens érzéseim vannak. Miért kell egy gyereket feltétlenül édességgel lekenyerezni? De persze ez csak egy magánvélemény.

Azt is nagyon szeretem Kölnben, hogy sok az állat: imádjuk a zöld papagájokat, a mókusokat, és az eső után kisütő nap fényét, ahogy megvilágítja a tereket.

Hogyan fogadtak be a helyiek?

A munkatársaimmal mindig jó kapcsolatom volt. Ez mondjuk azért is alakult így, mert volt bennem némi megalázkodó hozzáállás, ami nem a külföldiségemmel függött össze, és amit csak mostanában kezdek kinőni. A szociális szférában dolgozom, korábban integrációs segítő állásban fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoztam, most óvodában vagyok kisegítő óvó néni. Akik ezen a területen tevékenykednek, azok talán érzékenyebbek, toleránsabbak, mint más munkahelyeken. Nekem nem is voltak negatív élményeim, de azért azt mindig hangsúlyozni szoktam, hogy van egy rajztanári diplomám, tanultam szakmákat és ismerek 2-3 nyelvet.

A páromnak kicsit más tapasztalatai voltak. Ő csak angolul beszél, és szoftverfejlesztőként mindig az volt az érzése, hogy bár a munkához nem, de a beilleszkedéshez szükség lett volna a németre. A hivatalokban sokszor emberszámba sem akarták venni, mindenki elvárta, hogy tanuljon meg németül, ha már egyszer itt él.

Kölnből részben emiatt költöztetek át Barcelonába.

Igen. 2020-tól éltünk ott két évet, és csak 2022 májusában tértünk vissza. A párom félig perui, sok rokona él Barcelonában. Ő sose érezte jól magát Kölnben, idegen és hűvös világ volt számára, nehezen tudott beilleszkedni. Én tartottam egy újabb költözéstől, de végül beleegyeztem. Gyorsan talált új munkát, el is utazott, mi pedig a gyerekkel a kezdődő covidjárvány miatt ott ragadtunk Kölnben, csak júliusban tudtunk kiköltözni. Szokás szerint a hivatalok megismerésével kezdődött a beszokás, ezúttal én voltam az, aki nem beszéltem a nyelvet, a páromnak kellett mindent elintéznie, úgyhogy jó kis kockafordulós élmény volt.

Milyen volt az élet Spanyolországban?

Mindenki irigyelt, én először mégse tudtam igazán örülni. Nem találtam magamra, és legalább fél-1 év volt, mire valamennyire megszoktam.

A fiam egyszerűen imádta, lettek barátai, bent akart maradni ebédelni, szeretett bejárni, pedig ez korábban nem volt rá jellemző. Ez nagyon megkönnyítette a beilleszkedést, a hétköznapokat, Kölnbe visszakerülve pedig a magasra helyezett léc után nehéz volt visszaszokni. Ezen még most is dolgoznunk kell, kitalálni, hogy váltsunk-e megint, vagy nyugodjunk bele, hogy itt így mennek a dolgok.

Milyen gyakran látogattok haza?

Nagyon ritkán. Amikor hármasban éltünk, nyaranta utaztunk Magyarországra, én a gyerekkel a budapesti nagyszülőknél szálltam meg, mert fontosnak tartom, hogy az unoka velük is időt töltsön. A párom pedig a sajátjainál lakott Vecsésen. A barcelonai két év maga volt a nyaralás hosszú nyári szünettel, Kölnben viszont pont az ellenkezőjét tapasztaljuk: az iskolai szüneteken kívül nem lehet szabadnapokat kivenni, akár meg is büntethetik érte a szülőt.

Komolyan?

Bizony. Pár éve sokat cikkeztek arról, hogy elkaptak néhány szülőt a reptéren, amikor pár nappal a szünet kezdete előtt vitték nyaralni a gyerekeiket.

Örökre kint maradsz, vagy átmenetinek érzed a kölni életet?

Jelen pillanatban az egészet átmenetinek érzem. Nekünk a fiammal mindent elölről kell kezdenünk, mert az az igazság, hogy hónapok óta szétmentünk a párommal, ő visszatért Barcelonába, nekünk pedig ki kell találni és fel kell építeni az új életünket. Az iskolával is vannak gondok, belefutottunk egy bullying témába, de legalább van tető a fejünk fölött, van biztosnak tűnő munkám, és a városrész, ahol most lakunk, igazán családbarát hely. Közelebb van a Rajnához, sok a kert, a zöld, jobban passzol a futáshoz, amire 2018 óta teljesen rákaptam. Ezzel telnek most a hétköznapok, az új élethelyzettel való megbirkózással, a személyes fejlődéssel, enélkül nem tudnánk tovább csinálni.

Akkor egyelőre még nem világos, merre tovább?

Szerintem igazából tök mindegy, hogy hol élsz, vagy kikkel élsz együtt: ha önmagaddal elégedett vagy, és ha bízol magadban, akkor a jég hátán is meg tudsz élni. Nem az a lényeg, hogy külföldön, belföldön, városban, falun, egyedül vagy családban élsz-e, hanem az, hogy belül megtaláltad-e az Otthont.

Galériánkban vicces képeket nézegethetsz az anyaságról!