Borítókép: „Sose jelenteném ki, hogy itt halok meg, de azt se zárom ki, hogy igen” – avagy milyen Zürichben anyának lenni? Forrás: a szerző

„Sose jelenteném ki, hogy itt halok meg, de azt se zárom ki, hogy igen” – avagy milyen Zürichben anyának lenni?

Új rovatunkban más országokban élő magyar nők sorsát kutatjuk: milyen kivándoroltnak lenni, beilleszkedni, és legfőképp milyen anyaként élni, gyereket nevelni távol a szülőföldünktől.

Ez a beszélgetés nagyon személyes lehetett volna. Az interjúalany, Witschi-Hegedüs Dóra ugyanis a húgom. Az ő külföldön maradása vagy esetleges hazatérése közelről érint, sokat is beszélgetünk erről a témáról a magánéletben. Ebben az interjúban azonban próbáltam távolságtartóbb lenni –oka egyrészt az érthetőség, másrészt el szerettem volna kerülni, hogy a beszélgetés túl privát hangulatú, csak minket érintő dialógusba forduljon át.

De attól még nem teszek úgy, mintha nem ismerném.

Régóta élsz külföldön. Elmeséled, mi volt az oka, hogy Svájcba mentél, pedig nem is oda szerettél volna?

Igen. Eredetileg Anglia volt a célom, szállodában szerettem volna dolgozni, és közben csiszolni az angoltudásomat. Egy 2005-ös barcelonai konferencia azonban mindent megváltoztatott: találkoztam egy svájci német fiúval, a leendő férjemmel, aki miatt Zürich lett a célpont - végül 2007-ben költöztem ki -, az angol helyett pedig a német nyelv került előtérbe, amiből akkoriban gyakorlatilag egy szót sem értettem.

Mesélj a lakóhelyedről, városodról!

Amikor kijöttem, feltűnt, hogy az itteniek folyton panaszkodnak, hogy Zürich mennyire stresszes egy hely. Én csak mosolyogtam az orrom alatt, hisz Budapesthez képest egy kicsi és nyugodt városkáról van szó. Most már megértem az ő álláspontjukat is, más svájci városokhoz képest valóban nagyobb, mozgalmasabb és nemzetközibb, de ugyanakkor nagyon élhető is.

Ez mit jelent?

Sok mindent. Az évszakokat például. Én nagyon szeretem a nyarat, amikor a tóban fürödve a hegyeket lehet bámulni. Imádom a tavaszt, ahogy az emberek kitelepednek a teraszokra. Az őszt, amikor még a szabadban ülünk és békésen iszogatunk. Tulajdonképpen a telet is kedvelem, bár a hideg miatt kicsit bezárkózósabb, mint mindenhol a világon. De akkor meg lehet síelni.

Forrás: a szerző

Az élhetőség mást is jelent ezen kívül. Itt nem szenvednek az emberek autómániában, teljesen megszokott dolog, hogy gyalogolsz vagy a tömegközlekedést használod. A gyalogátkelő előtt tíz autóból kilenc méterekre megáll, hogy átengedjen. A belváros nagyon hangulatos, a környéken rengeteg a hegy, az erdő, a tó. Sajnos errefelé is egyre több épületet húznak fel, de szerintem még mindig élhetőbbnek és barátságosabbnak számít sok más városnál.

Téged viszonylag könnyen befogadtak. Pozitívabban állnak a „bennszülöttek” a külföldiekhez, mint máshol?

Nekem azért az integráció könnyebb lehetett, mint másoknak. A férjem és a környezete elég nyitott gondolkodású, sok pozitív élmény ért felőlük, és ez az elején sokat segített. Persze itt is él mindenféle ember: a legrosszabb élményem az volt, amikor az első munkahelyemen egy vendég kikérte magának, amiért nem beszélem a svájci németet az ő hazájában. Azóta ilyennel szerencsére nem találkoztam. Az első pillanattól fogva sok energiát fektettem a nyelvtanulásba, bár svájciul azóta sem tanultam meg (a férjem szerint nem is kell, nagyon nehéz utánozni, a helyiek komikusnak tartják, amikor más anyanyelvűek próbálkoznak vele). Nagyon jól megértetem magam németül. Ehhez képest a második munkahelyem egy nemzetközi cég volt, ahol nem is éreztem, hogy német nyelvterületen élek. A fiam iskolájában szintén sok a nem svájci gyerek, ez nagyon megkönnyíti a megértést és a beilleszkedést. Legalábbis Zürichben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok kisvárosról teljesen mást lehet hallani.

Gyerekkel, gyerekekkel ott élni elég biztonságos érzés lehet. Milyen az iskola, a közösségi élet, milyen programok közül választhattok?

Amikor megszületett a fiam, meg kellett oldanom, mi legyen vele, amíg én a munkahelyemen vagyok. Ahogy említettem, korábban egy nagy nemzetközi cégnél dolgoztam, alig éreztem, hogy Svájcban élek, szóval leginkább a gyerek érkezése kötött össze az itteniekkel. Azóta sok német és svájci családdal lettem jóban.

A gyerekek rengeteg ingyenes program közül választhatnak, a hat éves lányom tornaórára jár, a tízéves fiam labdajátékokat űz, van olvasócsoport, rajzszakkör, vallási foglalkozások, és ezeket mind a sulin belül szervezik. A tanároknak nagy a szabadsága, sok könyvből és módszerből választhatnak. A nyelv komoly kihívás, ennek oka a kulturális sokféleség, az én gyerekeim is különórára jártak a svájci német miatt.

De azért vannak rossz tapasztalataid is.

Persze, itt sincs kolbászból a kerítés. A bölcsi például fizetős, az óvoda csak délelőtt ingyenes, az ebéd és a délutáni ott maradás már pénzbe kerül, és ugyanez van az iskola elején is. Emiatt sok anya nem kerül vissza a munkaerőpiacra (persze a férfiak is maradhatnának otthon, de ez itt nem szokás). Az egyik anyuka mesélte nekem, hogy ő azért nem dolgozik, mert fontos neki, hogy a gyereke hazajárjon ebédelni – az ő szülei is így csinálták, nála ez tradíció. Mostanában egyébként próbálnak javítani a helyzeten, például a gyerekek olcsón maradhatnak bent ebédelni, amikor délután is van oktatás. Ez már valami, de szerintem bátrabban is hozzá lehetne nyúlni a dologhoz.

Hogyan telnek a hétköznapjaitok, az ünnepek, a hétvégék?

A hétköznapok stresszesek, mint bárhol a világon. Varázsfegyverem az édesanyánk, aki ugyan Magyarországon él, de gyakran kijön és segít nekünk. Nélküle még nehezebb lenne. A hétvégék és az ünnepek nagyon jól telnek. Svájc előnyös fekvésű, sokat lehet utazni országon belül, és külföldre menni sem bonyolult. Nem titok, hogy anyagilag is megengedhetjük ezt magunknak, és kevesebbet aggodalmaskodunk, mint az otthoniak, mert nagyon erős a szociális háló.

A gyerekek viszonya Magyarországhoz, a magyar nyelvhez sokkal jobb, mint ahogy más példákon látom. Ezt nem lehetett könnyű elérni.

Egyszer régen elmentem egy zürichi magyar klubba, ahol találkoztam egy magyar származású, 12-13 év körüli fiúval. Megörültem neki, elkezdtem kérdezgetni, ő viszont kizárólag németül válaszolgatott. Akkor eldöntöttem, hogy ha lesznek gyerekeim, én biztosan nem így fogom csinálni. Ragaszkodom az anyanyelvemhez, és azt is fontosnak tartom, hogy a gyerekek a budapesti nagyszülőkkel, rokonokkal mindig szót értsenek. Ezért születésüktől fogva csak magyarul beszélek velük, még akkor is, ha németekkel vagyunk egy társaságban.

Igen, a családi vacsorák nagyon viccesek veletek.

Nálunk ez úgy néz ki, hogy az asztalnál simán váltakozik egymással két nyelv, három dialektus. Nyilván több energiát követel, de a következménye az, hogy a gyerekek tökéletesen beszélik a magyart, és eszükbe se jutna más nyelven szólni hozzám. Sőt – és ezen én is meglepődtem -, egymással is magyarul kommunikálnak: amikor a lányom egyszer németül beszélt a bátyjához, az rögtön rászólt, hogy hé, mi mindig magyarul szoktunk játszani!

Gyakran látogattok Magyarországra is.

Évente négy-öt alkalommal. A gyerekeim és a férjem jönnek velem, ilyenkor rengeteg programot szervezünk a családdal - veletek-, és a barátaimmal. Általában Budapesten vagyunk, de minden nyáron elutazunk a Balatonhoz is. Mindenki szereti.

Tudom, hogy nagyon nehéz erre válaszolni, de: szerinted örökre kint maradsz, vagy átmenetinek érzed az ott élést?

Nehéz kérdés bizony. Rosszabb napokon úgy érzem, hogy se itt, se ott nem vagyok otthon, a jó pillanatokban pedig két hazát érzek magaménak. Mindenféle érzésem volt már az alatt a 16 év alatt, amióta Zürichben élek: sose jelenteném ki, hogy biztosan itt halok meg, de azt se zárom ki, hogy igen. Sok olyan dolog történik a világban, ami abban erősít, hogy maradni kell, mert itt tudok megfelelő jövőt biztosítani a gyerekeimnek. Az érzelmeim gyakran persze azt súgják, haza kéne menni a családhoz és a barátokhoz. Sokszor eszembe jut, milyen jó lenne, ha valaki csak úgy beugrana hozzánk! Ugyanakkor tudom, hogy ők sem találkoznak egymással sokkal többször, pedig ugyanabban a városban élnek. Szóval ez a hazaköltözés inkább egy idealisztikus vágy, és őszintén szólva egyáltalán nem nehéz Magyarországra látogatni, közel vagyunk, pláne autóval vagy a mai flexibilis repülőjáratokkal.

Akkor leginkább a jövőkép tart ott? A gyerekeid lehetőségei?

Talán igen. Otthon szűk lehetőségek vannak, és ez számomra riasztó. Egy volt iskolatársam nemrég lelkendezett, hogy Dóri, ezzel a végzettséggel milyen jó munkát kapnál Magyarországon! De annyira beleszőtte magát a politika a mindennapokba, hogy azt nehezen bírnám el, főleg mert itt egyáltalán nem így van. Nem szeretném, ha a gyerekeim ebben nőnének fel. Talán egy saját céget tudok elképzelni Magyarországon, ahol én mondom meg, mi a morál. De máshogy? Nem hiszem.

Milyen falu az, amiért fizetnek, ha odaköltözöl? Galériánkból kiderül!