- Mik a legkorábbi emlékeid, honnan ered ez a zsigeri vonzalmad az óvodapedagógia iránt?

- A szüleim szerint már egészen kicsi koromtól, ösztönösen érdekelt a pedagógusi pálya. Plüss macik vettek körül, iskolásat játszottam, mindegyiküknek volt neve és üzenő füzete. Úgy mesélik, a koromhoz képest nagyon tudatos kislány voltam. Az óvodában sajnos átéltem egy–két rossz dolgot gyermekként, talán az előbb említett szerepjátékok is segítettek ennek kijátszásában. Azt gondolom azonban, hogy az ott átélt trauma olyan erős volt bennem, hogy szerettem volna én „másképp” hozzáállni ehhez a hivatáshoz. 14 évesen felvételt nyertem az Óvónői Szakközépiskolába. A távolság miatt azonban kollégiumba kerültem, amelynek első hetei nem voltak könnyűek. A szüleim támogatása, megerősítő visszacsatolása – és hogy hittek bennem – átsegített a kezdeti nehézségeken.

Azt hiszem, az elhivatottságomat ezekben az években alapoztam meg, nagyon mély szakmai tapasztalatokat szereztem a középiskolában. Ezt követően jelentkeztem a főiskolára ahol az óvodapedagógia mellé a szociálpedagógia szakot is felvettem. Kedves mentorom, Éva néni szerint, ha ehhez a pályához nincs bennünk belső ösztön akkor nem tudunk hitelesek lenni.

Későbbi tanulmányaim – mentálhigiéné, fejlesztőpedagógia és mozgásfejlesztés - is erre irányultak.

- Arról nem is beszélve, hogy milyen sebességgel alakul át a körülöttünk levő világ, amire a pedagógusoknak, az óvónőknek is valamilyen szinten reagálniuk kellene. Felteszem, a „gyerekanyag” is ugyanígy változik. Te hogy látod ezt?

- A szót nem igazán kedvelem, de határozottan változik, ahogyan a körülményeink is. Szerintem most – nagyon sok pedagógus kollégám is így látja - nem könnyű a helyzet. Olyan világot élünk ahol talán még jobban sebezhetőek vagyunk, még jobban kellene egy belső erő, amely megtart. Sokszor az internet világa is torzíthatja az énképünket, másokhoz hasonlítgatjuk az életünket, miközben valószínűleg sokszor csak kirakatot látunk. Önmagunk szeretete, elfogadása nagy kincs. Van, akinek ez könnyen megy, de sokan vagyunk, akiknek belső munka eredménye, s olyanok is, akiknek nem sikerül. Fontosnak érzem a szülők felé való odafordulást, a feléjük való nyitást.

Fontosnak tartom az én üzeneteket. Ha nekem problémám van, a saját belső érzéseimet tudjam közvetíteni a gyermekek, felnőttek felé. Ha viszont a másik embernek van gondja, problémája, az ő érzéseit kell felismernem. Ilyenkor fontos az értő figyelem. A kommunikáció akkor tud hatékony lenni, ha ez a kettő - az értő figyelem és az én üzenet- váltakozik. Ha egy kicsit hozzá tudok tenni a szülő- gyermek kapcsolathoz, már megérte.

Nagy lelki töltődést ad a gyermekekkel való beszélgetés is. Mindig megkérdezem tőlük, van-e egy ölelésük aznap számomra? Ha nincs, akkor én adhatok-e? A szorongás, amit egyébként sokat tapasztalok, nagyon jól oldható beszélgetéssel, játékkal. Játszani jó. Megfigyelhető általa a kommunikáció, a társakhoz való alkalmazkodás, érzelmi-szociális élet, kognitív képességek.

- Ez pedig magának a pozitív pedagógiai szemléletnek, a boldogságórás pedagógiának is a lényege, ugye? Már ha jól értelmezem a dolgokat. Mikor kerültél kapcsolatba ezzel a szemlélettel és mikortól alkalmazod a gyakorlatban?

- Ez egy nagyon érdekes dolog, mert én az érzelmi intelligencia és a pozitív pedagógia iránt - utólag azt mondom - mindig is érdeklődtem. Igazán mélyen viszont csak jóval később kezdtem el ismerkedni ezzel a területtel és arra jöttem rá, hogy ez eddig is része volt az életemnek.

A főiskola elvégzése után a Forrás Lelki Segítők Egyesületénél kezdtem el dolgozni, ahol prevenciós koordinátorként tevékenykedtem. Rendkívüli osztályfőnöki órák tartásán túl az egyik legfontosabb feladatom a serdülő korosztály támogatása, segítése olyan kiadványokkal, pályázatokkal, amelyek a lelki egészségük megőrzését segítették elő. A beszélgetéseket, ismeretek átadását igyekeztem játékosan, a korosztályhoz igazítva végezni. Mindeközben óvodákba is bejártam, ahol az egészséges élet testi-lelki egységére épített és összeállított programom szemléletét igyekeztem átadni. „Mosolykert, ahol te vagy a fontos” névre hallgat, amelyet sok gyermekhez eljuttattam már. 2016-ban ugyanezen a néven internetes privát csoportot indítottam, ahol a saját gondolataimat, írásaimat osztom meg, közös párbeszédre hívom az embereket, megerősítő gondolatokat adok át, témákat vetek fel.

Számomra az írás terápia, amire szintén utólag jöttem rá, egy-egy nehezebb periódus után. Engem is gyógyít és az önismeretemet is fejleszthetem általa.

2017-ben az egyik óvodásom nagymamája, Tabajdi Éva pszichológus hívta fel a figyelmem a boldogságórás programra. Tőle hallottam először arról is, hogy léteznek különféle kézikönyveik, az ovis korosztály számára viszont még nem készült ilyen. Fel is tette a kérdést, hogy nem lenne-e valamilyen ötletem ehhez kapcsolódóan. Ekkor mélyedtem bele a témába igazán. Először azt kérték tőlem, hogy a meglévő, tíz témához ajánljak meséket, én pedig 4 témához saját mesét küldtem, a többihez magyar népmeséket ajánlottam.

Később a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke, Bagdi Bella személyesen kért fel arra, hogy mind a 10 témához saját mesét írjak és legyek társszerző a munkafüzet elkészítésében. Így lett a boldogságórás program is része az életemnek. Hálás vagyok a találkozásokért, a szakmai napokért, az összekapcsolódásokért.

- Hogyan képzeljük el ezeket a meséket? Mennyiben más egy boldogságórás mese, mint például egy magyar népmese?

- A népmesék szájról szájra terjedtek, mindenki hozzátette a magáét, a saját gondolatait; ezáltal formálódtak, alakultak. Személy szerint nagyon szeretem a magyar népmeséket.

Nekem itt adott témáim voltak, mint például a hála, vagy a megbocsátás, amik köré a gondolataimat építettem. Megjelentek a kis állatok, a természet, s olyan mondókák, versikék is, amelyek segítették a téma elmélyülését. A mostani meséim pedig, amelyeket szintén gyerekek és szülők ihlettek, sokkal inkább gyógyító, pihentető írások, melyek konkrét helyzetek megoldására születtek. Például amikor a kicsi fél a sötétben, vagy valamiért nem akarja elhagyni az ujjszopást, esetleg még fennáll az ágyba vizelés. A szülőktől rendszeresen kapok megerősítő visszajelzéseket, hogy hatásos, „sikeres” volt egy-egy történetem, a gyógyító folyamat elindult. Olyan jó a partneri viszony a kölcsönös segítő kommunikáció egymás felé. Engem ezek mozgatnak, visznek előre.

- Ha már az elismeréseknél tartunk, 2021-ben óvodapedagógusi kategóriában az Év Pedagógusa díjjal ismerték el a munkádat. Megváltozott-e azóta az életed? Ha igen, hogyan?

Az ember „ teszi a dolgát” nap mint nap, s nem számít díjakra. Személy szerint már a jelölésen is meglepődtem, de az, hogy egy szakmai zsűri kiválaszt és ott lehetek 8 ember között akik díjat kaptak, az nagyon felemelő érzés. Ahogy ez a beszélgetés is az. Talán ott a díjkiosztón az akkori főigazgató, Dr. Danyi Gyula szavai erősítettek meg abban, hogy az én küldetésem milyen fontos.

Nagyon hálás vagyok minden olyan pillanatért, amely épít, néha szétbont, majd összerak. Ahogyan a hozott gyökereimért is az vagyok, mert azt hiszem, ezek nélkül nem kaphatnék szárnyakat és nem tudnám felszínre hozni és átadni mindazokat a dolgokat, amik bennem vannak.

Sok pozitív visszajelzést kaptam azóta is, sok mosolyt és ölelést gyűjtöttem és én magam is arra törekszem, hogy minél több mindent átadhassak a gyerekeknek és a szüleiknek.

Miközben adok, én is nagyon sokat kapok tőlük és a saját gyermekemtől is. Úgy is mondhatnám, formál engem nap, mint nap, nagyon jó meglátásai vannak. Meggyőződésem, hogy ha az érzelmi tarisznyáinkat már egészen kis korban meg tudjuk tölteni pozitív dolgokkal, akkor történjen bármilyen elesés, bukás az életünk bármely szakaszában, bele tudunk nyúlni ebbe a tarisznyába és egy megoldást, egy szót, egy technikát elő tudunk onnan venni. Ez ad egy pajzsot a lelkünk köré. Így pedig, még ha nehéz is, talán könnyedebben tovább tudunk lendülni. Az életünkben sok nehézség adódhat. Csalódhatunk, megbánthatnak bennünket, de ha meg tudjuk erősíteni az én szerepét, az az egyik legnagyobb ajándék.

A lélekkel való folyamatos foglalkozás viszont nem azonnal jelenik meg, ez egyfajta befektetés. Ha elhintem a morzsákat, akkor azok jóval később érnek be. Nem látszik azonnal, nem olyan, mint egy rajz vagy egy vers, hosszú idők belső munkája ez. A legnehezebb - mondjuk sokszor. Lehet, de talán a legszebb is.

Mik a terveid a közeljövőre nézve?

Szeretnék sok pedagógushoz, szülőhöz eljutni. Olyan helyzeteket, alkalmakat teremteni számukra, amelyben ők maguk is fel tudnak szabadulni. Ha egy felnőtt szeret játszani, azt át tudja adni a gyermeknek, ezen keresztül pedig megoldásokat tud neki mutatni. Hiszem, hogy ezek által az érzelmek felszínre hozhatóak, a félelmek, szorongások oldhatóak, önbizalmunk erősíthető, a gátak átléphetők.

Továbbra is írok meséket, verseket, gondolatokat. Ezeket szeretném könyv formájában is megjelentetni.

…ha van benned játék, játssz sokat,

ha van benned mosoly, nevess nagyokat,

ha van benned fény, ragyogj, ha kell,

nap sugarán ülve boldogan énekelj…

Mutasd az ovis jeled, megmondjuk mit üzen neked! Galériánkban a leggyakoribb jelek közül találtok meg néhányat az általuk hordozott (vélt) üzenetekkel