Bevásárlás, főzés, takarítás, mosás, vasalás, tanulás a gyermekekkel, iskolán kívüli programokra kísérésük, különböző nevelési feladatok, s még rengeteg sok munka, melyek napi szinten meghatározzák elsősorban a nők munkaidőn kívüli életét. A láthatatlan munka kifejezést először Arlene Kaplan Daniels amerikai szociológus nő alkotta meg 1987-ben. Ezzel összefüggésben a következőképpen definiálta a jelenséget: olyan tevékenységek sora, amelyet nagyrészt – elsősorban heteroszexuális kapcsolatban élő – nők végeznek, többnyire a magánéletben zajlanak és szinte soha nem jár értük fizetés. Az a fajta tevékenység, amely tervezést, készségeket, tapasztalatot, tudást, fizikai cselekvést vagy szellemi mozgékonyságot igényel, de valahogy nem tekinthető munkának. 1989-ben Arlie Hochschild, egy másik amerikai szociológus nő ugyanezt a jelenséget „második műszak” kifejezéssel írta le, ezzel utalva arra, hogy a láthatatlan munkamennyiség elvégzése sok esetben ugyanannyi munkaórát kitesz, mint amennyit a nő fizetett munkájával tölt.

Ahogy a nők egyre szilárdabban állták meg helyüket a fizetett munkahelyeken, az általuk végzett láthatatlan munka mennyisége nőtt. Még olyan esetekben is, ahol a család elsődleges vagy meghatározó kenyérkeresői lettek, sem végeznek feltétlenül kevesebb láthatatlan munkát, mint férfi partnereik. Vagyis minél többet keres egy nő, annál több feladat hárul rá az otthonával és családjával kapcsolatosan is. Vajon ennek oka valamiféle bűntudatból eredeztethető? Csak így tud a nő kapcsolódni a családja életéhez? Vagy a patriarchális társadalmi berendezkedés ma is meghatározó szabályszerűségei nyomán maradt rajta mindez a nőkön? Az egyéni válaszokon túl szakemberek sora foglalkozik a jelenséggel. A láthatatlan munka felismerése azt jelenti, hogy felismerjük azokat az embereket, akik ezt a munkát végzik.

Hogyan hat a láthatatlan munka a társadalomra?

Fizetni kell mindazért, ami ér valamit – mondják a szakértők – és ha valakinek a munkáját nem fizetik ki, és nem ismerik el, az végső soron arra utalhat, hogy más szempontból sem számít, nem ér semmit. Az ENSZ jelentése szerint a nők minden negyedik órából háromszor fizetetlen munkát végeznek világszerte. A jelentés szerint a nem fizetett munka egyenlőtlen megosztása csökkentheti a kereseteket, és növelheti a jövedelmi egyenlőtlenségeket nők és férfiak közt, valamint erősíti a gazdasági diverzifikációt. Egy a szegénység enyhítését segítő globális szervezet elemzése szerint, ha a 15 év feletti nők által világszerte végzett nem fizetett gondozási munkának ára lenne, az évente legalább 10,8 billió dollárt tenne ki. Ám a gazdasági hatásokon túl pszichikai vonatkozásai is vannak a jelenségnek. Az Oklahoma és az Arizona Állami Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint a résztvevők 90 százaléka (akik házasságban vagy élettársi kapcsolatban élő anyák voltak) arról számoltak be, hogy kizárólagos felelősséget vállaltak a háztartási feladatokért. A kutatók azt találták, hogy ha a nőknek egyedül kell kezelniük gyermekeik érzelmeit és jóllétét, az számukra nagyobb ürességérzettet okoz idővel. Azt is megállapították, hogy ez összefüggésben áll az életükkel és a partnerkapcsolatukkal való alacsonyabb elégedettséggel.

Más tanulmányok is összefüggést találtak az anyák szorongása és a gyermekeik érzelmi állapotának kezelésére fordított idő között. A megoldás persze nagyon egyszerűnek tűnik: hiszen, ha 50-50 százalékra oszthatóvá válik mindaz a feladatsor, amely egy család életének működtetéséhez szükséges, akkor megoldottá válik a probléma. Ám az is kiderült már, hogy a láthatatlan munka igazságtalan megoszlásának oka társadalmi konstrukció, nem pedig biológiai tényeken alapuló alkalmasság vagy alkalmatlanság. Ugyanis, ha a férfi elsődleges gondozóként kell, hogy azonosítsa magát, képes pontosan ugyanazoknak a feladatoknak az ellátásra, mint anyaként a nő. Ezt leginkább gyermeket nevelő meleg férfi párok családi életének rendszere igazolja, ahol a hagyományos nemi sztereotípiáktól függetlenül a láthatatlan munka sokkal igazságosabban oszlik meg.

Mi oldhatja meg a láthatatlan munkát végzők problémáját?

Az 1960-as évek feminista mozgalmai óta rengeteg kollektív küzdelem és tapasztalat gyűlt össze a nők hátrányos megkülönböztetése nyomán, amelyek konkrét cselekvések és döntések formájában is megmutatkoztak. Ennek kell megtörténnie annak érdekében, hogy a láthatatlan munka terhei is enyhüljenek: láthatóvá kell válnia, és az embereknek tenniük kell ellene. Léteznek egyéni megoldások is a probléma kezelésére, mint például a családtagokkal való otthoni munkamegosztás pontosabb nyomon követése, táblázatba rendezése, ám a szakértők azt mondják, hogy a valódi és hosszú távú megoldás nagyobb léptékű beavatkozásokat igényelne. Kormányzati és munkahelyi szinten hajthatók végre változások – például a fizetett szülői szabadság, a támogatott gyermekgondozási időszak, a részmunkavállalás lehetősége enyhítheti a nőkre háruló terheket. Ám minden eshetőséget megvizsgálva van tennivaló ezen a területen akár az oktatásban is, hiszen nagyon mélyen gyökerezik a nők fokozottabb felelősségvállalása a háztartási és gyermekgondozási feladatokat illetően. Mivel látható, hogy léteznek jobb és igazságosabb módszerek a láthatatlan munka megosztására, hagyjuk abba annak elfogadását, hogy a férfiak a pénzkeresésben ügyesebbek, a nők pedig a konyhában.

Galériánkban 5 történetet olvashatsz arról, hogyan vették rá a nők férjüket, hogy azok több házimunkát végezzenek!