Borítókép: A magas élelmiszerárak miatt aggódsz? Így spórolhatsz a karácsonyi vacsora kiadásain Forrás: Getty Images

A magas élelmiszerárak miatt aggódsz? Így spórolhatsz a karácsonyi vacsora kiadásain

A magyarok kétszer is átgondolják, hogy mit főznek és esznek idén decemberben a megemelkedett élelmiszerárak miatt, és ez a jelenség a fiatalabb generációkat foglalkoztatja leginkább. A Cookpad felméréséből kiderült, hogy 3-ból 1 magyar azt tervezi idén, hogy az ünnepi időszakban egészséges fogásokkal készül a vendégei számára.

Nem titok, hogy az emberek fejében a megemelkedett megélhetési költségek járnak már akkor is, amikor az ünnepi bulikat tervezik: 4-ből legalább 1 válaszadó (28%) már alapból dupla vagy tripla étkezési költségekkel számol.

A Cookpad Karácsonyi Gasztrotrend felméréséből, – amelyet három európai országban vizsgáltak, hogy fényt derítsenek az ünnepi főzési szokásokra – az is kiderült, hogy a magyarok kevesebb, mint fele (42%) legfeljebb egy ünnepi vacsorát tervez az idén, Karácsonykor vagy Újévkor.

Ezt azt jelzi, hogy már akkor is az élelmiszer árak miatt aggódunk, ha ünnepekkor egy ízletes fogással szeretnénk a szeretteinknek kedveskedni.

A kutatásban részt vevők 35 %-a ugyanis komolyan mérlegeli a finom fogások anyagbeszerzési költségét.

A magyarok jobban aggódnak a költségek miatt (40%), mint például a görögök (29%), illetve a spanyolok (30%), és a megélhetés is leginkább a magyar fiatalokat foglalkoztatja, hiszen a decemberi hónapban a Z generáció képviselői 53%-a, míg a milleniálok 47%-a tart az egyre növekvő élelmiszeráraktól.

S hogy mit is tervezünk akkor főzni és enni idén Karácsonykor?

A tradicionális halászlé talán már fel sem kerül a karácsonyi menü listánkra ebben az évben, mivel a „legkevésbé kedvelt ünnepi étel minősítést” kapta a kutatás alapján. Érdekes módon szorosan követi ezt a fogást a vadas marha és a kocsonya is a kevésbé kedvelt menük között. Habár az édességek, a desszertek és a húsételek még mindig nagy népszerűségnek örvendenek, a megkérdezettek 37%-a tervezi, hogy inkább kipróbál új recepteket a tradicionálisak helyett, 39%-uk pedig egészséges ételeket szolgálna fel a vendégeknek.

A tradicionális ünnepi menü megváltoztatása is lehetséges módja lehet a pénzspórolásnak. 5-ből 2 válaszadó (40%) azt is tervezi, hogy változatosabban főz és étkezik majd az ünnepi időszakban. A változatos ételek a Z generáció képviselőinek a legfontosabbak, hiszen a 18-24 év közöttiek közül 10-ből 1 azt nyilatkozta, hogy tavaly egész decemberben ugyanazt ették.

,Az ünnepi időszak arról szól, hogy összejövünk, közösen ünneplünk a szeretteinkkel, és természetesen élvezzük a jobbnál jobb ételeket. Idén viszont a magyarok sokkal tudatosabban igyekeznek csökkenteni az ételek vásárlásából adódó kiadásaikat. Minden kicsi számít, ezért kigondoltunk egy speciális karácsonyi menüsort, amely tartalmazza a kedvenceket, emellett pedig ízletes és egészséges is. Mindez csupán 2148 forintba kerül, ami éppen a fele annak az összegnek, amit az év ezen időszakában szoktunk fizetni egy-egy ünnepi fogásért.” - mondta Varga Gábor, a Cookpad recept feltöltő platform magyarországi vezetője.

Íme a Cookpad 4 fogásos speciális karácsonyi menüje, ami fejenként kevesebb, mint 2150 Ft-ba kerül:

Előétel: Gesztenyés pulykarolád karamellizált körtével: 1 adag 760 Ft

Leves: Narancsos gyömbéres sütőtökleves: 1 adag 313 Ft

Főétel: Töltöttkáposzta: 1 adag 760 Ft

Desszert: Mákos guba: 1 adag 315 Ft

*Az étlapon szereplő ételekhez szükséges hozzávalók árának megállapításához a 2022. november 21-én aktuális legolcsóbb kereskedelmi árakat vettük figyelembe.

A Cookpad-ről ITT

Galériánkban a Cookpad néhány szakértői tippel is segíti a pénztárcabarát karácsonyi menü elkészítését