Borítókép: Variáció egy testre - anorexiától az elfogadás felé az anyaságon keresztül Forrás: Getty Images

Variáció egy testre - anorexiától az elfogadás felé az anyaságon keresztül

A munkám során 99 százalékban nőkkel dolgozom. Sőt, a munkám során gyakran dolgozom a nőiséggel. Hogy nekem a saját nőiségemmel mennyi dolgom volt… Hosszú utat jártunk be: a testem meg én. Vagy mondhatnám, hogy én meg én. Mit jelent a tested neked? Milyen viszonyban vagytok? Hogy kezeled/szereted? Érzed, hogy változik, netán fog rajta az idő? Milyen, mikor látod, hogy már sosem lesz ugyanaz?

Mondanám, hogy 16 évesen kezdődött, mikor az anorexia szélére sodródtam, de nem lenne igaz. Mai tudásommal nem tudnám megmondani, hogy mikor kezdődött. Bennem-e, vagy már a korábbi női felmenőimben. Arra emlékszem, hogy már négy évesen is anya akartam lenni. Jobban mondva már arról beszéltem hogy felnőttként anya leszek. Rózsaszín ruhákat hordtam minél több fodorral, úgy néztem ki piciként, mint egy porcelánbaba. Aztán valami porszem kerülhetett a gépezetbe. Egy ponton túl már nem szerettem azt amilyen vagyok. Valahol ezt az iskolakezdéshez teszem, arra a pontra mikor elkezdtek piszkálni.

A családunknak nem volt sok pénze, de hála Istennek, mindig meglett, amire szükségünk volt. Kanadai rokonoktól kaptunk sok ruhát, amit sorban hordtunk a testvéreimmel. Én egy középső gyerek vagyok két fiú között. Mikor az osztálytársaim “pata” cipőt és hasvillantós toppot hordtak, én ezeket a bő külföldi pólókat, amiket a bátyámtól örököltem. Nem irigyeltem a többi lánytól azokat a ruhákat, az én családomban egész más stílus uralkodott, amivel azonosultam, ugyanakkor kilógtam bizonyos közegből, és ezek a “menő” lányok sokszor szekíroztak. Valahol akkor kezdem úgy hinni, hogy én nem lehetek szép.

Ez a folyamat eltartott egészen kamasz koromig különböző közösségekben, amikorra a gyors növekedésem leállt, és a bevitt édesség mennyiség elkezdett meglátszani. Tudni kell rólam, hogy világéletemben szerelmes voltam a szerelembe, 12 évesen a Rómeó és Júliát olvastam (nem átiratban). Mindig is arra vágytam hogy legyen egy lovagom. 15 évesen, nem sokkal a 16. születésnapom előtt bekattant valami, elkezdtem egyre kevesebbet és kevesebbet enni, közben rengeteget edzettem, így eljutottam oda, hogy egy pizzas csigát ettem meg egy nap alatt (mert enni, ha már muszaj volt, szerettem – lesz is majd egy másik írásom az ételhez való viszinyról) a testtömeg indexem az anorexia határát súrolta, leállt a ciklusom fél évre (ekkorra már 5 éve megvolt)… Édesanyámék a gyerekorvosunkkal karöltve léptek közbe, és ott fogtak meg, ahol a gyenge pontom volt: veszélyeztetem a jövendőbeli anyaságomat. A súlyom és az étkezési szokásaim nagyjából normalizálódtak, de a testképzavarom még több, mint egy évtizedig fennmaradt, ahogy az étkezéshez kötődő bűntudatom is.

A cikk még nem ért véget, a folytatásért kattints ide!

A galériában pedig megnézheted, miért lesz a tested hálás!