Pedig Irma néni, a közvetlen szomszéd nem tűnt vérengzőnek, amikor odaköltöztünk a csendes, békés, idilli hangulatú városrészbe. Kicsit idegesítő, egyedül élő, sokat beszélő idős asszony volt – a férje már évekkel ezelőtt meghalt, gyereke nem született –, de nem volt rosszabb, mint az átlag. Tartott néhány macskát, egy papagájt, meg egy éles hangon ugató kistestű kutyát is. Néha kicsit berúgott, olyankor hangosabban bömböltette a rádióját és táncdalslágereket énekelt mellé. De ennyi, elvoltunk minden különösebb súrlódás nélkül. A bajok akkor kezdődtek igazán, amikor a feleségem egyszer nem ért rá vele csevegni a lekvárfőzés rejtelmeiről, és kicsit élesebben szólt oda, mint kellett volna. Irma néni innentől örök ellenségünkké esküdte magát, és soha többé nem lehetett megbékíteni.

Török átok

Amikor csak tehette, átszólt a kerítésen valami kellemetlent. Egyszer átdobta a kertünkbe a teljes hamutartója tartalmát, máskor a rohadt gyümölcseit. A baj az volt, hogy néha hetekre elnémult, szinte meg is feledkeztünk a létezéséről. Mintha csak direkt csinálta volna, annál nagyobb elánnal és élvezettel kezdett bele a következő felvonásba.

Tavaly úgy döntöttünk, eladjuk a házat és kisebb lakásba költözünk. A lányunk felnőtt, szerettük volna odaadni neki a felét, a többivel pedig szerényebb életmódot folytatni. Meguntuk a kertészkedést, a nagy házzal való bajlódást, a szomszéddal való feszültséget. Meghirdettük tehát, és viszonylag gyorsan jöttek az érdeklődők. Nem számoltunk azonban Irma nénivel.

Aki alighanem élete egyik legboldogabb szakaszába lépett. Perverz élvezettel szúrta ki a vevőjelölteket, olyankor berúgott, hangoskodott, átfújta a cigifüstöt, beszólt nekik, egyszer elképesztő hangosat szellentett – mint valami Adam Sandler-filmben. A nézelődők persze megköszönték a lehetőséget, és többé nem hallottunk felőlük.

Biztos sok olvasóban felmerült: miért nem igyekeztünk megbékíteni Irma nénit? Nos, még az eladás előtt megpróbáltuk nem is egyszer, de valami visszavonhatatlan történt vele. Többé nem lehetett normális emberként kezelni, meg se hallgatott minket, az ajándékainkat visszaszórta a kertünkbe, a csengetésre nem nyitott ajtót, ha megszólítottuk, bement a házba. Riasztó volt a viselkedése, így egy idő után leálltunk vele. Abban bíztunk, talán örül is neki, hogy el akarunk költözni. De a reményeink nem teljesültek.

Utolsó remény is szertefoszlik

Végül jött egy család, aki komoly ajánlatot tett a házra, és bár találkoztak Irma nénivel, élemedett kora miatt nem fogták azonnal menekülőre. Irma néni ekkor taktikát változtatott. Az elővásárlási jogról szóló nyilatkozatot, amit én vittem át neki, nem volt hajlandó aláírni, azzal fenyegetőzött, hogy beperel minket, és a tragikomikus helyzet csúcspontján e-mailt írt a vevőinknek, amiben elmondott minket mindennek, ami csak lehetséges. A család eddig a pontig tartott ki: még a pár százezres biztosítékot is hátrahagyták, de inkább elálltak a vásárlástól.

Egyszerűen nem tudjuk, mit tegyünk. Vajon lesz olyan kitartó ember, aki Irma néni ellenében is megveszi a házunkat? Vagy most már itt ragadunk mellette, amíg élünk, a kisvárosi idillben, egy valószerűtlen pokol közepén?

Egyszer persze meghal ő is. Tudom, kegyetlennek hangzik, de másban már nem tudok reménykedni.

Galériánkban az internetezők kellemetlen szomszéd-tapasztalatairól olvashatsz!