Ez a cikk először a famiily.hu-n jelent meg.

Mondhat bárki bár"Volt olyan barátom, akivel a legjobb beszélgetéseim voltak, mégis eltűnt, miután megszületett a kisfiam"mit egy barát elvesztése fájdalmas, meggyászolandó folyamat, melyben lezárásra is szükség van.

Szerintem sokféle barátság létezik. Van, ami felületes, akivel például csak akkor keressük egymást ha nevetni szeretnénk vagy bulizni, van, ami időszakos és van, ami „örökre” tart. Sokszor estem bele abba a csapdába, hogy azt hittem, valakiben örök barátra lelek. Olyan is akad, akivel még céget is alapítottam, pedig ahhoz nagyon jóban kell lenni és ez így is volt – hiszen örömmel „bútoroztunk” össze félévre az Erasmus alatt egy szobába (!), csak közbe Ő másképp gondolta és nem éppen „békés” körülmények közt hagyott magamra a cégben. Volt, akivel a legjobb beszélgetéseim voltak, és mégis eltűnt, miután megszületett a kisfiam. Van, akit csak Én keresek és van aki csak engem keres – de mikor elérjük egymást, mindenki boldog.

Van egy kérdés, ami mindig visszajön, amikor egy hozzám közel álló eltűnik az életemből.

A logikus válasz az lenne: őszinteség. De ez nem mindig egyszerű, mert ennek az előfeltétele az önismeret. Mennyire ismerem magam, a döntéseim és mennyire tudok magamhoz őszinte lenni először, és mennyire tudok megnyílni a másik fele. A mai napig úgy érzem, hogy minden egyes barátságért, kapcsolatért meg kell dolgozni.

Nincs olyan, hogy ajándékként az ölünkbe hullik egy jó barát. Kemény munka során érdemeljük ki a másik ember szeretetét, bizalmát, támogatását.

Nem mondom magamról, hogy jó barát vagyok, mert nem az én tisztem megítélni ezt. De tudom, hogy ha valaki fontos nekem, akkor mindig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy számíthassanak rám. Akiket ma barátaimnak mondok nagyon sokfélék, nagyon sok helyről. Van, akivel szorosabb most a kapcsolatom anyaként, családosan, mint amikor „több időm volt”. Hálás vagyok, hogy egy-egy új életszakasszal (munkahely, cégalapítás, családdá válás) új barátságaim lettek, akikkel osztozhatok a mindennapok örömében vagy kihívásaiban.

Visszasírom-e az elveszett barátságokat? Van, amit igen, aki nagyon hiányzik és a mai napig várom, hogy magyarázatot kapjak a kérdéseimre. Várom, hogy megcsörrenjen a telefon és elmondják nekem mit tettem vagy nem tettem – mert ez ad(na) lehetőséget a tanulásra, fejlődésre és a lezárásra.

Nézegetve az esküvői fotóinkat, ahol – családtagjainkkal együtt – összesen 35-en voltunk – mindössze 3 barátommal tartom a kapcsolatot ma is. Őket már sokkal többnek érzem, mint barát. Az évek során családtaggá váltak, testvéreimmé, akik ott voltak velem, mikor a kisfiam megszületett, amikor másodjára is babát vártam. Kicsit a kisfiam barátai is lettek. Velem tudnak örülni egy-egy siker kapcsán és olyan is előfordul, hogy együtt sírunk, aggódunk. Már nemcsak rám kíváncsiak, nem csak én vagyok nekik fontos, hanem az évek során az is fontos lett nekik, ami nekem fontos. És ez fordítva is igaz.

Van, aki itt van és van aki több ezer kilométerre – és mégis mellettem. Csak bízni tudok benne, hogy én is annyi szeretetet és odafigyelést tudok adni nekik, mint ők nekem.

Nézd meg galériánkat is az örök barátságról: