Társadalmilag széttárt kezek

Nem is olyan rég a tévénézés és annak szabályozása állította új feladat elé a szülőket. Mikor hirtelen 20-30 csatorna öntötte el a képernyőt, a szülőknek új know-how-t kellett kidolgozniuk. Korábban ugyanis ismeretlen volt a jelenség. Persze a tévé korántsem jelent olyan kihívást, mint a szuperdigitalizált környezet és az internet. A tévét ugyanis ki lehet kapcsolni, míg mára a gyerekek 97%-nak saját telefonról van korlátlan hozzáférése a világhálóhoz – az adat ugyan egy 2019-es amerikai felmérésből származik, de mint említettük, már egyáltalán nem vagyunk annyira lemaradva.

Így mára adott egy full-digitális nemzedék, akik okostelefonnal a kezükben születtek, és hozzá a digitális kultúrát tanulgató felnőtt társadalom, akiknek a többsége csupán „digitális bevándorló”. Nem csoda, hogy a szülőknek sokszor fogalmuk sincs róla, mit, hogyan csinál a gyerek a neten. És az sem csoda, hogy a legtöbben csak széttárják a kezüket, ha véletlenül rájönnek. Nincs know-how a probléma kezelésére.

A vészharang: tragédiák sora

A közvélemény a 2010-es években szembesült leginkább a cyberbullying jelenséggel és annak borzalmas következményeivel. Addigra terjedt el az internet, lett mindenkinek személyes digitális eszköze (laptop, telefon), a közösségi felületek pedig erre az évtizedre váltak a mindennapi kommunikáció platformjaivá.

A 10-17 évesek között drámaian megnőtt az öngyilkosságok száma, és ebből drámaian sokat egyértelműen a cyberbullying számlájára írhattunk. A leghíresebb eset talán Amanda Todd-é volt 2012-ben. Amy többször kísérelt meg öngyilkosságot, mert ismeretlenek zaklatták. Hiába próbált új iskolába menni, új barátokat szerezni, a neten mindig megtalálták, de fizikailag is bántalmazták egy felvétel miatt, amit 13 évesen, idegenek kérésére készített magáról. Hiába volt eleve áldozat, emiatt a felvétel miatt hibáztatták, alázták meg újra és újra.

Két évvel később torokszorító videóban kért segítséget, ahol üzenőlapokat pörgetve mondta el szörnyű történetét. (A videó ma is elérhető, soktízmillós nézettségnél tart.) Esete csak halála után kapott nagyobb nyilvánosságot, de komoly szerepe volt abban, hogy Észak-Amerikában és Európában is törvényi szabályozások sora született az online zaklatás ellen, és a nagyobb közösségi szolgáltatók is megváltoztatták adatvédelmi és tilalmi rendszabályaikat.

Mi számít online zaklatásnak?

Tulajdonképpen minden, ami az offline térben is annak számítana. Képzeljünk el egy 13 éves tinédzsert, lehet fiú vagy lány. Képzeljük el, hogy, mint minden hasonló korú fiatal, zavarban van a testével, a társaival, az ellenkező vagy azonos neműekkel kapcsolatban, nem találja a helyét a világban, az iskolában, otthon. Nyilvánvalóan nem tűrnénk, hogy:

verbálisan abuzálják, leszólják, rendszeresen csúfolják,

rosszindulatúan bizalmába férkőzzenek, és az életét veszélyeztető tettekre vegyék rá,

szexuális tartalmú szolgáltatásokra bírják rá (akár egy félmeztelen fotó erejéig),

ha nem működik együtt, fenyegessék,

ellopják a személyes fényképeit és azokat módosítva tegyék közzé,

képekkel, lopott információval zsarolják (pl. a családtagjaival),

megváltoztatott tartalommal tegyék közzé bizalmas levelezését,

a nevében hamis nyilatkozatot tegyenek,

csoportosan bántsák, kirekesszék,

és ha segítséget kér, halált kiáltsanak rá.

Ha mindez offline történik, vélhetően azonnal közbelépnénk. A legtöbb cselekmény ellen a pszichológusok, iskolák, sőt a törvény kész eszköztárral tud fellépni. Az online tér azonban más világ, és nemcsak azért, mert ezek a zaklatási módok szinte mindig kombináltan bukkannak fel.

Mint a sarki fűszerbolt, ahová mindenki betér

Az offline zaklatás is borzalmas következményekkel jár, de mivel gyakorlatilag az iskolarendszer létrejötte óta létező probléma, legalább megvan a megelőzés-feldolgozás intézményesített rendszere. Az online zaklatás viszont olyan, mint a sarki kisbolt: 0-24-ben üzemel, minden elképzelhetőt megkaphatsz benne, és jóval nagyobb árat kell fizetni a végén.

Az említett amerikai felmérés szerint 2019-ben a 10-18 éves fiatalok több mint fele volt valamilyen formában részese online zaklatásnak. Ha máshogy nem, csoportos csúfolódás formájában. Ám ugyanakkor az is kiderül, hogy ezen szereplők 90%-a mindkét oldalon felbukkant – volt zaklatott és zaklató is.

Kétoldalú tükör mögött

Egy tanárnő mesélte el nekünk az egyik tanítványa esetét, ami jól szemlélteti, hogyan megy ez.

Sári vezető szerepet játszott a csoport létrehozásában és működtetésében. Szerencsére viszonylag hamar fény derült az ügyre – az új lány elég bátor volt, hogy elmondja az édesanyjának, mi zajlik. A szülők és a tanárnő közösen elrendezték az ügyet – sok-sok beszélgetéssel, közös fellépéssel, érzékenyítéssel. Azt lehetne mondani, megnyugtatóan zárult az eset.

Ám Sári története még csak most kezdődött. Ebben a zaklató csoportban részt vett egy külsős szereplő is – elvégre online társulat volt. Egy fiú, Sári egyik ismerőse. És a kislány hamarosan a másik oldalon találta magát. A fiú ellopta teljesen ártalmatlan képeit, hamis profilokat hozott létre, egyrészt Sári nevében, ahol az ál-Sári „huncutságokra” invitálta a fiúkat, másrészt olyan idősebb fiúk nevében, akik emiatt zaklatni kezdték őt.

Ezek a létező vagy nem létező rajongók befotóztak Sáriék fürdőszobájába, zsarolták és fenyegették a kislányt. Szerencsére – talán a korábbi eset tapasztalata miatt is –borzasztó lelkiállapota ellenére volt mersze szólni. És amint az említett fiú fülébe jutott, hogy a szülők feljelentést terveznek, a hamis oldalak és a terhelő tartalmak eltűntek a netről. Velük együtt a zaklató „idősebb fiúk” is felszívódtak az éterben.

Még zajlik a megsegítés, a feldolgozás fázisában van az eset. Ám mindkét „ügyben” az volt a döntő, hogy a zaklatott mert szólni – mert az offline zaklatás is nehezen „pattan ki”, de mégiscsak a tanárok, szülők előtt zajlik, így könnyebben észrevehető. Az online zaklatás azonban rejtetten, titokban folyik mindaddig, amíg a zaklatott szélsőségesen ki nem készül. Vagy szóvá nem teszi.

Ötszereplős minidráma

A közvetlen iskolai zaklatással már a múlt század közepétől foglalkoznak a pszichológusok. Az online verzióban a szereplők kissé más hangsúllyal, de tulajdonképpen ugyanazok.

A Zaklató. Ő a kezdeményező. Ő a vezér, aki először „üt” – illetve először trollkodik. Változatos módszereket talál ki az áldozat lelki sakkban tartására. Fő motivációja a hatalom és a bosszú. Gyakran saját sérelmeit dolgozza föl ilyen módon. Legtöbbször akkor is van egy ilyen személy, ha csoportos zaklatás alakul ki. Ha más nem, az az illető, aki létrehozza azt a bizonyos zárt vagy nyitott csetszobát, csoportot, ahol a zaklatás folyik.

A Csatlakozó. Nem kezdeményezi a zaklatást, de aktívan csatlakozik hozzá. Offline nyelvre lefordítva, ő az, aki a földön fekvőbe még egyet belerúg. Legjellemzőbb motivációja a félelem és függőség a Zaklatótól: hogy ne váljon áldozattá, inkább beszáll, és így ő is átélheti a hatalom mámorát.

A Néma. Illetve némák, mert ők mindig többen vannak. Azok, akik látják, tudják, mi zajlik, de csak nézik. Esetleg kínjukban mulatnak az áldozaton. Ám hiába érzik, hogy nem helyes, ami történik, nem tesznek semmit. Számukra a tehetetlenség érzése a legkétségbeejtőbb – de nem tudnak, vagy nem mernek közbelépni.

Az Áldozat – ha valakit megpüfölnek, látszanak a sérülései. De az áldozat még ilyenkor is gyakran letagadja a verést. Hát még ha online kapja a gyomrosokat… Az áldozat szörnyű szorongáskörben él. Egyrészt megalázva érzi magát és szabadulni szeretne, másrészt – különösen a tinédzserek esetében – hibáztatja is magát és képtelen segítséget kérni. Ez a dupla szégyen ördögi köre, amiből saját erőből kilépni szinte lehetetlen – pedig az online zaklatást csak a nyilvánosság képes megállítani.

Az Angyal. Az első három szereplő így vagy úgy, de felelős a zaklatásért, az Áldozat pedig negatív spirálban van. Az Angyal (már ha van) az egyetlen, aki pozitív irányba tudja fordítani a helyzetet. Ő az, aki közbelép, feltartóztatja vagy lelassítja a zaklatókat. Ő az, aki beszélget az áldozattal. Ő az, aki ráveszi, hogy másokkal, külsősökkel, felnőttekkel is komunikáljon. És végül ő fordul adott esetben segítségért, ha az áldozat nem mer. Minden Néma potenciális Angyal, de sajnos – lévén maguk is kamaszok – ritkán váltanak szerepet. A felnőttek pedig jobbára nagyon sokára veszik észre, hogy baj van – amikor sajnos már késő angyalkodni.

Ismét a már emlegetett amerikai felmérést idézve: a kamaszok 90%-a volt már Néma. Háromnegyedük állítja, hogy ha anonim módon megtehette volna, megakadályozza a zaklatást.

Mit tegyünk?

A fentiekből két dolog egyértelmű. Egyrészt biztos, hogy valamelyik magyar iskola közösségében éppen most, ebben a pillanatban is zaklatnak valakit. Másrészt az is biztos, hogy a közeljövőben várhatóan minden második kamasz részese lesz valamilyen online zaklatási ügynek. Ám hogy ezt megelőzzük, és hogy segítsünk nekik, nemcsak a gyerekeket kell a helyes internethasználattal kapcsolatban tájékoztatni. Mindaddig, amíg egy digitálisan tapasztalt szülőnemzedék fel nem nő (hozzávetőlegesen 10-15 éven belül), a szülőket is nevelni kell ezen a téren. Hogy segítsenek elkerülni a zaklatást. Hogy hatékonyan tudják óvni a gyermekeiket, és hogy észrevegyék, ha baj van.

Ezen túlmenően pedig az egész felnőtt-társadalomnak nevelésre van szüksége. Abból, ahogy a tinédzserek közti zaklatás átkerült az online térbe, legfőképp azt kell megtanulnunk, hogy még mindig nem értjük a kamaszokat. Habár rekordsebességgel változnak, ugyanolyan elveszettek, bizonytalanok, mint száz vagy harminc éve. Ezért segítenünk kell nekik, hogy megértsék önmagukat és a világot – legyenek bár zaklatottak vagy zaklatók. Ehhez pedig meg kell tanulnunk az ő nyelvüket, hogy mi magunk is megértsük őket.

Ha nem csak olvasnál róla: 5 film a zaklatásról: