Tavaly ősszel a születésnapomon döntöttem úgy, hogy itt a vége. Elválok. Meg is mondtam a férjemnek és ő sem ellenkezett. Nem mondtuk el sokáig senkinek, amíg nem beszéltünk át alaposan mindent.

Ám amióta már nyílt titok, azóta sokan kérdezik, különösen azok, akik mögött még kevesebb közös, házas év áll, hogy mit gondolok, hogy látom, hol rontottuk el? Mit kellett volna máshogy csinálnuk, vagy akár nekem csinálnom, hogy ne járjunk végül így?

Úgy gondolom, hogy tényleg mindent megpróbáltunk, mindketten, a magunk ereje és lehetősége szerint. De nem ment. Viszont ettől függetlenül látom, hogy hol rontottuk el. Hogy én hol rontottam el. És talán ezek a dolgok, tanácsok, amiket lentebb összeírtam, talán segíthetnek olyanoknak, akik még benne vannak, akik még változtathatnak, hogy ne járjanak egy nap úgy, mint ma én, mi, hogy 25 év és 2 gyerek után végül már csak a válást találtuk az egyetlen járható útnak.

Nem szabad hagyni, hogy teljesen kettéváljanak az érdeklődési területek. Mindig legyen valami, ami mindkettőtöknek érdekes, fontos, motiváló, kikapcsol, szórakoztat és közös flow élményt okoz. Nem kell, hogy mind teljesüljön. Inkább vagy – vagy. Ha már 1-2 ilyen van, az szuper!

Ha nincs ilyen, akkor az szar, mert amint a gyerekekkel már nem lesz annyi meló és nem igénylik a folyamatos jelenlétet, (sőt, ha most még hihetetlennek is hangzik, de olyan is lesz, hogy már alig vannak otthon!) nem lesz miről beszélgetni, nem lesz mit közösen szervezni, tervezni, programozni, stb.

Ne nézzetek párhuzamosan egymás mellett tök más sorozatot esténként, ez évekig tud így menni és totál kiábrándító.

Olyanokra gondolok, amik a kapcsolat minőségét emelik. Például: közösen lefutni egy félmaratont és együtt készülni. Vagy megtanulni salsázni. Vagy közös könyvklubba járni és könyvekről beszélgetni. Vagy elvégezni egy borszakértő tanfolyamot és végigjárni a Balaton-felvidék borászatait. Bármi, csak csillogjon érte mindkettőtök szeme.

Legyenek olyan éttermek, kávézók, ami mindkettőtök ízlésének megfelelő és szívesen ültök be. Napi szinten jelentéktelen dolognak tűnik, de ha nincs olyan, ahova mindketten szívesen mentek, akkor az is eltávolít.

Legyenek közös barátok. Jó elmenni külön-külön is, sőt, kell is, de maradjanak meg a szorosabb kapcsolatok, akikkel nem csak azért jártok össze, mert egyidősek a gyerekek.

Ha nem így van, bármi miatt, az bekúszik a kapcsolatba és romboló hatása lehet. Nem azonnal, hanem szép lassan. Ez tudat alatti, minden ártó szándék nélküli, de a másik megérzi és hatással lesz rá, az önbecsülésére és ezáltal a kapcsolat alakulására, minőségére is.

És a gyerekek is leveszik. :(

Akármennyire is erős a kötelék, próbálj meg mindig önálló, független maradni, ne függj a másiktól (nem feltétlenül anyagiakra értem, hanem emberileg főleg). Bízz magadban!

És ha már úgy érzed valami nem működik:

Sosem késő váltani, változtatni. Ha már huzamosabb ideje nem vagy boldog, azt érzed, ez nem a Te életed, ha felteszed magadnak a kérdést, hogy ez elég-e Neked az élettől, ha így öregszel meg és a válaszod az, hogy nem, akkor változtass, menj, lépj! Minél hamarabb. Úgy pörögnek el az évek 35 után, hogy észre sem veszed és 50 lettél!

Ezt viszont meg kell, hogy előzze az, hogy úgy gondold, Te a saját lehetőségeiddel, szereteteddel, lelkeddel, megtettél mindent azért, hogy a kapcsolat működjön. Ebben az esetben utólag nem lesz lelkiismeretfurdalásod, elszámolnivalód se magad se másfelé. Legfőképp a gyerekek felé kell még ezt érezni magad mellett.

Kérlek, kérlek, ne maradjatok együtt a gyerekek kedvéért! Mindent látnak, éreznek és sokszor kimondják azokat a gondolatokat, amik a Te fejedben is vannak, csak még sosem mondtad ki. Ez döbbenetes tud lenni.

Te is a váláson gondolkozol? Íme pár kérdés, amit előte mindenképp tegyél fel magadnak: