Szeretnéd tudni, hogy milyen fázisban tart a kapcsolatotok? Ebből a 7 pontból kiderül!

Azt mondják, az emberi test sejtjeinek nagy része hét évente kicserélődik, és a hetes szám egy kapcsolatban is kritikusnak számít, hiszen több párkapcsolat is ekkor éri el a mélypontját. Ha hihetünk a hetes szám körüli misztikus gondolatoknak, talán már azon sem lepődünk meg, hogy a kapcsolatokat is hét fő fázisba sorolhatjuk.
A változás állandósága
Ahogy mi is, úgy a kapcsolataink is változnak: egy állandó hullámvasút részeként egy pár tagjai is sokszor érezhetik magukat fent vagy lent. A probléma pedig sokszor pont abból fakad, hogy a pár egyes tagjai ugyanabban a periódusban éppen egy másik síkban mozognak, azaz amikor az egyikük kiegyensúlyozottabb vagy éppen szárnyal, a másik mélypontra kerül. A párkapcsolatok során a fő cél az, hogy ne csak egymás között, hanem önmagunkban is megtaláljuk az egyensúlyt, így közösen tudunk majd feljebb lépni kapcsolatunk ranglétráján, leküzdve a legnehezebb mérföldköveket.
Lássuk a kapcsolatok fő fázisait!
Az első szakasz: perzselő szenvedély
Ez az időszak, amely a filmek és könyvek közkedvelt témája is: amikor szinte nem tudunk meglenni a párunk nélkül, és ha nincs velünk, folyton a hiányát érezzük. Mindezek az érzések a testiségben is megjelennek, hiszen valljuk be, egy kapcsolat kezdetén testileg is folyton a másik társaságát keressük. Ez az állapot általában egy évig tart, és bonyodalmakat szülhet a munkánk és az egyéb társas kapcsolataink terén, hiszen nehezen teremtünk alkalmat arra, hogy az imádott társon kívül másokkal is kapcsolatot tarthassunk.

A második szakasz: felfedezés
Az első szakasszal kapcsolatban a legfontosabb dolog, amit meg kell tanulnunk: nem tart örökké. Ahogy egyik szakasz sem, és ahogy az életünk, a párkapcsolatunk is folyamatosan változik. A kezdeti szenvedély idővel csitulni fog, és egy izgalmas utazás veszi kezdetét, mely során felfedezhetjük, és igazán megismerhetjük a partnerünket. Ez a szakasz pont ezért bír kiemelt fontossággal, hiszen felszáll a kezdeti rózsaszín köd, és elkezdjük megismerni partnerünk kevésbé vonzó tulajdonságait is. Ebben a szakaszban tehát fontos döntéseket kell meghoznunk: valóban el tudjuk képzelni az egész életünket a partnerünkkel? Ha a válasz igen, továbbléphetünk a következő szintre, ha azonban nemmel feleltünk, érdemes ezen a szinten kilépni az adott kapcsolatból.