Csinos kártérítést fizethet volt nejének, miután 5 évig egyáltalán nem segített a házimunkában
50 ezer jüan - mintegy 2,3 millió forintnak megfelelő összeg - megfizetésére kötelezett egy férfit egy kínai bíróság. Az összeget volt feleségének kell megfizetnie kártérítésképpen azért, mert házasságuk idején teljes mértékben kihúzta magát mindenféle házimunka és a gyermeknevelés alól.
A nő elmondása szerint amíg együtt éltek, a férje semmilyen szinten nem folyt bele az otthoni teendőkbe és a közös fiuk nevelésében sem vállalt semmilyen felelősséget. Reggel elment dolgozni, este hazajött. Nem vett részt semmiben – panaszolta a feleség a pekingi bíróságon. Válásukat mégis a férfi kezdeményezte 5 év házasság után, amit neje először visszautasított. Később viszont anyagi kártérítést kért, a fentiekre hivatkozva.
Az egészen friss, csupán a múlt hónapban életbe lépett törvénykezés szerint a házastárs válás esetén jogosult kártérítést követelni, ha nagyobb felelősséget vállalt a gyermeknevelésben, vagy az idős rokonok gondozásában. A összeg ugyan megegyezés tárgyát képezi, ám abban az esetben, ha a felek nagyon nem jutnak dűlőre, a bíróság dönt róla.
A precedens értékű eset hatalmas port kavart a kínai közösségi médiában; a vita leginkább azon robban ki, vajon hogyan lehet „beárazni” a házimunkát, s hogy a most megítélt összeg nem volt-e méltatlanul kevés.
Ha te is úgy gondolod, hogy az otthoni munka oroszlánrésze rád nehezedik, érdemes erről elbeszélgetni a partnereddel. Mert ahol a másik csak besegít, ott biztosan van mit javítani az arányokon.