Olyan volt, mintha másodszor veszíteném el a szüzességemet – csak sokkal jobb

Olyan volt, mintha másodszor veszíteném el a szüzességemet – csak sokkal jobb
Forrás: S. Hermann, F. Richter / Pixabay

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Amikor húsz év után tönkrement a házasságom, tudtam, hogy nehéz időszak következik, de arra nem számítottam, hogy ennyire hiányozni fog a szex. Lívia története

Egyáltalán: az érintés, a simogatás, az intimitás. Na és persze a szeretkezés és az orgazmus is. Pedig a férjemmel már jó ideje kihűlt az ágyunk, szóval a szexualitás iránti érdeklődésem eléggé meg is csappant az utolsó években, magam is azt gondoltam, ez nem is olyan fontos nekem. Ezért is lepett meg, hogy már a szakításunk után néhány héttel kapartam a falat, annyira hiányzott egy férfi.

Felkészültem rá, hogy hosszú magányos időszakra kell berendezkednem. Egyáltalán, fogok én még valaha csókolózni? – tépelődtem kétségbeesettebb pillanataimban. És ha intim közelségbe kerülök is valakivel: tudom én még egyáltalán, hogy hogyan kell szeretkezni? Tényleg le fogok vetkőzni valaki más előtt is, mint akinek a két gyerekemet szültem?

De hát narancsbőrös a fenekem!

Jézusom, ez olyan, mintha újra el kellene veszítenem a szüzességemet, elvégre húsz éve nem voltam mással, mint a férjemmel.

Akkor még nem is gondoltam, hogy csupán négy hónap múlva már a lepedőt gyűröm valakivel. Pedig ez történt. Egy netes társkeresőn ismerkedtem meg vele, szimpatikus volt, találkoztunk, a szikrák is pattogni kezdtek köztünk, így hagytuk magunkat sodortatni az eseményekkel. Mint kiderült, neki egy huszonöt éves házassága ért véget a közelmúltban, úgyhogy a „mikor volt az utolsó első szex az életedben” versenyt ő nyerte.

Olvasd el ezt is:

Minden hihetetlenül természetesen történt. Ő finoman vezetett, én követtem őt, és elfelejtettem a gátlásaimat. Korábban azt hittem, lebénulok majd és nem tudom, mit kell csinálni, de nagyon is tudtam – miközben valahogy mégis minden új volt. De én magam nem lány voltam már, hanem nő, asszony, aki ismeri önmagát, aki megtapasztalt egyet s mást, aki azt tudja mondani a saját testére: ez van, bébi. Aki tud adni és tud elfogadni, tud kísérletezni és azt is tudja, hol vannak a határai. Csodálatos volt ezzel az érettebb énemmel, az érettebb testemmel átélni ezt az élményt.

Igazság szerint a válás után először arra gondoltam, most pótolom, ami kimaradt, és felfalok jó néhány férfit. De ez az első szex annyira jól sikerült, hogy végül komoly kapcsolat lett belőle, és nem kerestem további kalandokat. Ki tudja, mi várt még volna rám? Most már mindegy, így is jó lesz. Azóta is együtt vagyunk.

Holtig tanulunk, szerencsére:

Nézd meg a galériánkat>5 kép
A jó szex tanulható
Tovább olvasok
Kép
Drogok és médiumok – egykori CIA-kísérletek az agyunk manipulálására

Megvan a filmekből ismert jelenet, amikor a kém vagy bérgyilkos nem is tudja magáról, hogy az, de kap egy bizonyos jelet – mondjuk egy jelszót –, amitől hirtelen tudatossá válik számára a feladata? Szürreálisnak tűnik, ugye? A CIA szerint korántsem.

Kép
A maszk és a távolságtartás hatására ezerszer kisebb lesz a vírusterhelés

Egy friss olasz tanulmány jelentkezett ezzel a radikális állítással és az is olvasható benne, hogy a tünetek is kevésbé súlyosak, ha mindenki betartja a Covid elleni védekezés alapvető szabályait.

Kép
Újra együtt a Doktor Szöszi színészgárdája: Selma Blair is csatlakozott a nosztalgiázáshoz

A 2000-es évek egyik nagy kedvence minden kétséget kizáróan a Doktor Szöszi című film volt.

Kép
35 éve halt meg rejtélyes módon Bódy Gábor

A magyar filmművészet legrejtélyesebb sorsú rendezője korszakos műveket készített, s miközben igazi fenegyerekként tartották számon, szorgalmasan jelentett társairól a hatalomnak. Öngyilkos lett vagy megölték? 35 éve halt meg Bódy Gábor.

Kép
„Előttem van, ahogy szülés után guggolgatok a János Kórház folyosóján, mert annyira hiányzott a mozgás”

Kulcsár Vajda Enikő mozgást addict. Ezt nem én mondom róla, ezt ő mondja magáról. Naponta ugyanis több órát is mozog és mozgott, még a várandósságai utolsó napjaiban is. De teljesen normális és természetes módon az, hogy két gyermeket kihordott, az ő testét is megváltoztatta. A különbség közte és mondjuk (khm…) köztem viszont az, hogy ő ebbe nem törődött bele. Beleásta magát a témába, hogy is lehet a szülés utáni testet regenerálni, formálni és ma két gyermeke mellett már hivatásaként segít személyesen és online kurzusaival is nők százainak – ha nem ezreinek –, hogy mindenki boldog lehessen anyaként is a testével. Ez az ő projektje: az Anyatest Projekt.

Kép
Pozitív lett a koronavírus-tesztem: elmesélem, miért örültem neki

Nem őrültem meg, természetesen nem voltam boldog, hogy elkaptam a fertőzést. Elmondom, hogy volt.

Kép
Öt szuper kirándulóhely (nem csak) az őszi szünetre

Nincs jobb program az őszi szünetben, mint az újabb és újabb természeti csodák felfedezése, ami minden korosztály számára óriási élmény lehet.

Kép
Integrált kirekesztés – avagy mire nevel az oktatás?

Zoltán annak idején egy kertvárosi iskolában dolgozott, ahonnan néhány év után eljött. Megkérdeztük, miért, és talán túlságosan is részletes választ kaptunk tőle.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem