A nők többségébe sikeresen kódolja a társadalom, hogy mit várjanak el a férfiaktól: egy férfi legyen fizikailag erős, hogy meg tudja védeni, mert a nőnek, aki gyenge, szüksége van rá. Ha a tenyerén hordoz valaki, azt is inkább pozitívumként, nőiességünk sikereként könyveljük el, semmint vészjelként arra vonatkozóan, hogy az ilyen viselkedés lehet a későbbi kisajátító működés előkészítése is. De az erőszakos férfihoz romantikus kép is kapcsolódik, amely számtalan filmben megjelenik mint pozitív minta: erőszakossága szenvedélyként értelmeződik. Mindezek után pedig álljon itt a mondat, miszerint Magyarországon minden ötödik nő él vagy élt fizikailag is bántalmazó kapcsolatban. Hogyan lehet felismerni már a kapcsolat kezdeti szakaszán, ha bántalmazóval állsz szemben? Mi rejlik a folyamat mélyén? Ha felismered, hogy bántalmazott vagy, kitől tudsz segítséget kérni? Ezekről a kérdésekről, a hatóságok felelősségéről és a hazai rendszer hátulütőiről beszélgettünk Galambos Anitával, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársával.

– Segítenél megérteni annak a lélektanát, hogy miért marad benne egy nő bántalmazó kapcsolatban?

– A bántalmazó személyek nem odúból előjövő szörnyek, akik megjelennek, tesznek valami rosszat és aztán visszahúzódnak. Nem kevernek le egy pofont az első randevún a nőnek, ami alapján könnyen eldönthetné, hogy nem szeretne többet találkozni a férfival. Általában rövidebb, hosszabb manipulációs, előkészítő szakasszal indul a bántalmazás. Hogy ez miből áll, azt a helyzet és a bántalmazó egyéni sajátosságai alakítják, attól függően, mi a leghatékonyabb az adott kapcsolatban. Ám az egyedinek látszó történetek mögött jól kirajzolódik a folyamat általános dinamikája. A bántalmazó személy nagyon megnyerő tud lenni, gondoskodó és kedves – persze vannak figyelmeztető jelek, melyek már kezdettől fogva látszódnak. Ilyen a már említett tenyéren hordozás, de a túl korai heves, mély(nek beállított) érzések, elköteleződés is ilyen lehet. A bántalmazás gyökere a patriarchális társadalomban keresendő, s három fő vonás mindig jellemzi: magas jogosultságtudat, birtoklási vágy és a hatalom megszerzésére irányuló törekvés.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a bántalmazó viselkedés nem pszichés betegség: az elkövetők nem azért bántalmaznak, mert alkoholisták vagy drogfüggők lennének. A hatalmuk – különféle társadalmi és a konkrét kapcsolatban szerzett előnyeik – megszerzése és fenntartása érdekében döntést hoznak arról, hogy bántalmazó módon fognak viselkedni, s azon belül épp melyik eszköz lesz a hatékony. Naponta számtalanszor döntünk arról, hogy egy helyzetre milyen reakcióval válaszolunk – itt is ez történik, csak éppen a fenti motivációk mentén.

Tehát amikor egy nő belemegy kapcsolatba, eleinte még nincs bántalmazás, de figyelmeztető jelek alapján látható, hogy bántalmazó dinamika indulhat el. Halad a maga útján a párkapcsolat, idővel létrejön az elköteleződés újabb szintje, például összeköltözés, majd gyermekvállalás. Ha ezek nagyon korán megtörténnek, abban megjelenhet a férfi részéről az a törekvés, hogy mielőbb magához kösse, kiszolgáltatottá tegye a nőt. Már a várandósságnál fokozódhat az a hatalomérzet a bántalmazóban, melynek során megjelenik például a nő elszigetelésének igénye. Megtehet bármit, hiszen ebben az állapotban – illetve később már a gyermekkel – a nő jóval nehezebben lép ki a kapcsolatból, aki ezek után nem azért marad benne, mert nem látja át, hogy baj van, hanem egyrészt kötődik a férfihoz, hiszen az megszerettette magát vele, mielőtt bántani kezdte. Másrészt nincs hová mennie, nincs miből eltartani magát és a gyermekét, sőt valószínűleg fél is lépni. A bántalmazók nagyon megbüntetik a szerintük „renitens” viselkedést.

A bántalmazó kapcsolatokban megfigyelhető egyfajta ciklikusság is, ami nyugodt időszakokból, erőszakfelgyülemlésből és kitörésből áll. Ezek ismétlődnek. A kitörés után mindig mézeshetek következnek ígéretekkel, figyelmességgel, például virágot visz a bántalmazó és vacsorázni viszi a nőt. Ennek a reményteli időszaknak a hossza változó lehet, pár hónaptól egy évig is tarthat. Amikor már nagyon kiszolgáltatottá válik az áldozat, mert már egy, vagy akár több gyermek is van a családban, előfordul, hogy a mézeshetek teljesen elmaradnak.

A helyzet természetrajzához tartozik az is, hogy ha úgy is dönt a nő, hogy kilép egy ilyen kapcsolatból, a gyakorlat azt mutatja, hogy még 7-8 alkalommal visszatér volt partneréhez. Elképesztően nehéz egy, a kilépés után még mindig bántalmazó ex árnyékában önálló egzisztenciát, életet felépíteni, ráadásul a traumás kötődés és a remény, minden ígérgetés után újra a kapcsolatba tudja szívni a nőt. Mire eljut oda, hogy végleg kilép, már egzisztenciálisan is teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet. A családi juttatásokat nagyon gyakran a férfi igényli és kapja, sok esetben a nő nem dolgozik, mert nem tud, hiszen kicsik a gyerekek, az összes családi forráshoz a férfinak van hozzáférése – mindez természetesen szándékosan történik így. Ebben a helyzetben nincs hová mennie a nőnek a gyermekeivel. Mindez a régi patriarchális rendszerből gyökerezik ma is, ahol a nők teljes mértékben a férfiakra utaltan éltek. Ez a társadalmi berendezkedés adja, hogy egy nőnek mire van lehetősége és joga.

– Milyen valós segítséget, kapaszkodókat kaphatnak a bajban lévők, mit szoktatok javasolni, mi legyen az első lépés, ha észleli egy nő a bántalmazást?

– A segélyvonalunk 1994 óta működik, erős mentális és lelki támogatást nyújtunk ezen keresztül, de más módokon is igyekszünk segíteni a hozzánk fordulóknak: például kockázatfelmérésben, biztonsági terv készítésében, áttekintjük az erőforrásaikat, s azt, hogy egyáltalán mire van lehetőségük. Ez egy közös gondolkodás, amire a bántalmazott nőnek sokszor nincs módja egyedül. Sokszor tudása sincs arról, hogy mit jelent a bántalmazó dinamika, amiben él, illetve az az erőfeszítése, hogy a maga és a gyermekei számára a lehető legbiztonságosabbá tegye a hétköznapokat a bántalmazóval szemben, rengeteg energiáját emészti fel, így az előbb felsoroltakra sem marad ideje és/vagy lelki energiája. Azt is megnézzük, hová tud elmenekülni a gyerekekkel, ha szükséges. Ilyenkor javasoljuk, hogy tegye biztonságos helyre az iratait és próbáljon pénzt gyűjteni – de mindenek fölött az a szempont, hogy bármit tesz, akkor tegye, ha biztonságos az a lépés.

Tehát nem lehetetlen kilépni egy ilyen kapcsolatból, de valóban nagyon nehéz, főleg annak tükrében, hogy egy idő után teljesen elszigetelődik az áldozat a barátoktól, családtagoktól. Ez egyébként célja is a bántalmazónak azért, hogy senkitől se tudjon segítséget kérni. Sajnos az a tapasztalat, hogy amikor kiderül a férfi számára, hogy a nő ki akar lépni, fokozódik a bántalmazás, ekkor válik a legveszélyesebbé a bántalmazó. Ha megnézzük azokat a gyilkosságokat, ahol a bántalmazó megölte az áldozatát, legtöbb esetben már elhagyta a nő a férfit, sőt, segítséget is kért. Sajnos ebben az időszakban történik a legtöbb tragédia.

– A hatóságok oldaláról nézve milyen segítséget kaphat a bántalmazott nő?

– Nem egyszerű a helyzet itthon. A rendőrségnek van egy belső utasítása, hogyan kell eljárni olyan esetekben, ahol párkapcsolati erőszak van. Vannak Nyugat-Európában és a tengerentúlon jó példák, ilyen az, hogy nem a nőnek kell elhagynia az ingatlant, sokkal könnyebben kiadnak távoltartást, biztonságos térben tudja elmondani a nő a történteket, nem a bántalmazó férfi társaságában.

Az Isztambuli Egyezmény pont a nők elleni erőszakkal és a családon belüli erőszakkal szemben fogalmaz meg megállapításokat és ajánlásokat annak hatékony kezelésére. Ezt ugyan aláírta Magyarország, de nem ratifikálta. Jelenleg nem teljesülnek az egyezményben foglalt feltételek hazánkban, pedig létfontosságú lenne ezeken változtatni, és az egyezményt ratifikálni.

Nem feltételezek rossz szándékot az intézmények és a hatóságok részéről, egyszerűen kompetenciahiány és tudáshiány van, illetve a jogszabályok alkotói és annak betartatói is mind ugyanabban a társadalomban élnek, ahol jelenleg a nők elleni erőszak számos formája elfogadott. De sehol nincs például olyan oktatási anyag, amelyből megismerhető lenne a párkapcsolati erőszak mint jelenség. Teljesen magukra hagyottan dolgoznak ezekben az ügyekben az intézmények dolgozói. Ha a gyámhatóság szakembereinek kell eljárni egy-egy ilyen ügyben, gyakran szembesülnek azzal, hogy nincs tudásuk és információjuk arról, hogyan kellene megoldani. Mi magunk nagyon sok képzést tartunk szociális munkásoknak, védőnőknek, gyermekvédelemben dolgozóknak, ami nagyon fontos tudást hoz számukra, hiszen akkor lehet hatékony a segítségnyújtás, ha az érintettekkel kapcsolatba lépők megfelelő képzést kapnak.

– Mikor jön el az a pillanat szerinted, amikor már muszáj lépni és nincs értelme megvárni a következő veszekedést, amikor már az ígérgetésből fakadó reményt el kell engedni?

– Nehéz erre válaszolni, mert mindig figyelembe kell venni, hogy milyen állapotban van az érintett. Mondok egy példát: mondhatod azt valakinek, hogy figyelj, ha így haladnak a dolgok, lehet, hogy meg fogsz halni? Ez természetesen nem célravezető. De az is fontos, hogy tisztában legyen azzal, mi történik vele. Általában a bántalmazott nő önbecsülését, önértékelését teljesen lerombolja a bántalmazó, aki elhiteti vele, hogy egyedül életképtelen lenne. Át kell mindenképpen tekinteni, hogy kitől tud segítséget kérni, milyen erőforrásokra támaszkodhat. Mivel nincsenek megfelelő számban védett házak Magyarországon, ezért nagyon kevés olyan helyet tudunk mi javasolni, ahol valóban védett körülmények között tartózkodhat a bántalmazott.

– Lehetséges, hogy túl azon, hogy nincs hathatós beavatkozási lehetőség, még súlyos következménnyel sem kell számolnia a bántalmazónak a tetteit követően?

– Nagyon nehéz ezzel szembesülni, de az a gyakorlat, hogy egy-egy tragédiát követően sem történik érdemi felelősségre vonás, hiába tudható, hogy kik és hol hibáztak az eseményeket megelőzően. Hogy például miért kap olyan szülő láthatási engedélyt, akivel összefüggésben több ízben felmerült a bántalmazás ténye, vagy miért nem intézkednek a rendőrök, ha egyszer kihívják őket egy helyszínre. Ha nincs felelősségre vonás, senki nem fogja érezni a saját egyéni felelősségét, konkrétan azt, hogy ha rosszul végzem a munkámat, akkor meghalhat miattam egy vagy több gyermek, nő, bántalmazott. Nem tudok olyan esetről, ahol bármilyen hatósági ügyintéző, szereplő, bárki felelősségre vonásra került volna egy tragédiát követően. Az a legnehezebb ilyenkor, hogy nagyon sok beavatkozási pont lett volna, s nem történik semmi. De egy család teljes kiirtását követően sem feltétlenül kap például életfogytiglani büntetést a bántalmazó. Tehát még arra is van példa, hogy néhány év börtönt követően kiszabadul és visszakerül a társadalomba egy ilyen férfi.

– Azért én ezek alapján azt érzem, hogy közel szélmalomharcot vívtok a családon belüli erőszak megfékezéséért…

– Azt tudom mondani, hogy kicsit jobb a helyzet ma, mint évekkel ezelőtt. Bizonyos körökben van szándék arra, hogy akár saját költségen részt vegyenek olyan érzékenyítő oktatásokon, amelyek a segítségnyújtáshoz szükségesek. Sokkal egyszerűbb lenne nyilván, ha magasabb szinten, rendszerszinten születne döntés arról, hogy hatékony fellépésre van szükség annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő erőszaktétel családon belül. Zajlik az edukáció és prevenció fiatal lányok számára is egészséges, egyenragú párkapcsolatról, szexuális nevelésről, de viszonylag kevesen vagyunk ahhoz, hogy látványos hatást tudjunk elérni, s valóban tűnhet szélmalomharcnak ez a küzdelem. De azért apró lépésekben mégis haladunk előre, mert sikerült szabályozásokba, törvényekbe olyan módosításokat eszközölnünk, amik előremutatóak.

Az intézményi árulás jelensége kíséri végig sokszor az érintett nők egyébként is szorult helyzetét. Intézményi árulásról akkor beszélhetünk, amikor a hatóság (a bántalmazás működését illető) tudatlansága és tehetetlensége következtében az anyát bünteti. Ide tartozik a kényszerláthatás elrendelése is, amikor a gyermeknek akkor is mennie kell az apához, ha nem szeretne vele időt tölteni, sőt, sokszor egyenesen fél tőle, hiszen bántalmazó, s ki szeretne olyan szülővel időt tölteni, aki megalázza és erőszakoskodik vele, ráadásul az anyával való kapcsolat rongálása is célja. Ha viszont az anya nem engedi a gyermeket, mert szeretné megvédeni, pénzbírsággal sújtják. Azok az intézmények, akik megvédhetnék az anyát, nem tesznek semmit, sőt az anyát lehetetlenítik el. A bántalmazóval szemben ők sem tudnak mit tenni, ráadásul a bántalmazó hivatalos helyzetekben képes nagyon megnyerően kommunikálni, netán az anyát tünteti fel kedvezőtlenül, őt kiáltva ki bántalmazó félként. Megfelelő tudás nélkül kiben merülne fel, hogy ez egy álca, amelynek célja pontosan az, hogy a nő, az anya minél szorultabb helyzetbe kerüljön, hiszen a bántalmazó így továbbra is érvényesítheti felette a hatalmát? Azt gondolják sokszor, hogy két felnőtt ember konfliktusáról van szó, s joga van mindkét félnek elmondani a saját megélését.

De amikor az egyik fél retteg, a másik visszaél a hatalmával, akkor ott nincs egyenrangú helyzet és nincs értelme a kölcsönös kommunikáció forszírozásának, és főként nincs helye a felelősség két félre hárításának. A bántalmazásért az egyetlen felelős a bántalmazó. De mindezen nehézségek ellenére mégis azt mondom, hogy ha egy nőt sikerül elgondolkodtatnia ennek a cikknek, és segítséget kér, már tettünk valamit.

– Milyen hosszú távú következményei vannak annak, ha egy gyermek bántalmazó környezetben nő fel?

– Egyrészt ez egy minta, s a minták hatnak a gyerekekre. Ha a fiúgyermeket nézzük, akkor ott az apai minta különösen erősen hat. Például abban, hogy mennyire megengedett az erőszak, annak mely formáit mikor „érdemes” alkalmazni. Ha olyan környezetben szocializálódik egy gyermek, ahol rendszeres és elfogadott a nők elleni erőszak, akkor valószínű, hogy maga is bántalmazó lesz. A bántalmazó mintája azért is erős, mert a vele való azonosulás, viselkedésének átvétele egyfajta védelmet is jelent éppen a bántalmazóval szemben. Fontos látni azt is, hogy nemcsak a saját családon belül megélt erőszak okozhatja mindezt, hanem a társadalom legalizálja ezt a viselkedést. Ráadásul mindennek hosszan elnyúló traumatikus hatása van a gyerekekre nézve. Az egyik legkárosabb a sok közül az anyával való kapcsolat lerombolása, az anyai tekintély megtépázása. Az anya bántalmazása azt tanítja a gyerekeknek, hogy az anyát lehet hülyének nevezni, lehet vele ordítani, ha valamit nem tesz meg, és így tovább. Nagyon erős lojalitáskonfliktus a gyerek számára, hogy bár szereti az édesanyját, de ha a másik szülő hülyének nevezi, akkor valószínű tényleg hülye – vagy legalábbis jutalom (elismerés, biztonság) jár azért, ha ő is lehülyézi. Kivel kell ilyenkor szolidaritást vállalnia? Óriási terhek ezek egy gyereknek, amiket nem lenne szabad hordoznia. Sosem lehet jó apa egy bántalmazó – aki olyan helyzetbe hoz egy gyereket, hogy annak át kelljen élnie, ahogyan az édesanyját bántalmazzák. Az ilyen apa nincs tekintettel a gyerekek alapvető szükségleteire.

További információk a bántalmazás korai figyelmeztető jeleiről, a bántalmazás dinamikájáról a NANE honlapján ITT található.