Csodálatos gyermekkorom volt, szeretet és jólét vett körbe – kezd a történetébe a neve megváltoztatását kérő Márti –. A szüleim egy vidéki nagyváros köztiszteletnek örvendő polgárai voltak: édesapám szülész-nőgyógyász, édesanyám egy nyelviskola igazgatója. Volt szép, nagy házunk, autónk, nyaralónk a Balatonnál és Olaszországban is. Évente többször is elutaztunk együtt, hol valamelyik egzotikus tengerpartra, hol egy izgalmas metropoliszba. 16 éves koromra nem nagyon volt olyan szeglete a világnak, ahol ne jártam volna. De nem kérkedtünk a vagyonunkkal, megbecsültük amink volt és a szüleim mindig nagy gondot fordítottak arra, hogy én se szálljak el, az értékrendem a helyén maradjon. Nem kaptam méregdrága ékszereket és ruhákat, ugyanúgy hordtam a H&M-es darabokat, mint a születésnapomra kapott Michael Kors táskát. És ami a legfontosabb: valóban szerettük és tiszteltük egymást. Gyerekként mindig arról ábrándoztam, nekem is olyan férjem lesz, mint apu és úgy fogok élni, mint a szüleim. Csodáltam anya szépségét, intelligenciáját, finomságát, apa tudását, szakmai sikereit, karizmatikus megjelenését és büszke voltam rá, hogy ők a szüleim.

Az egész rémálom akkor kezdődött, amikor apa egyik páciensénél szülés közben komplikációk merültek fel és nem tudta megmenteni a babát. Beperelték és elkezdték róla azt terjeszteni, hogy inzultálja a pácienseit. A szóban forgó hölgy azzal vádolta meg édesapámat, hogy többször is közösülésre kényszerítette, terhesen. Mivel nem volt semmiféle bizonyítéka, hosszadalmas nyomozást és kivizsgálást követően a vádat ejtették. Sajnos azonban ez a hercehurca apát teljesen kikészítette és inni kezdett. Először csak egy-egy pohárral, majd már fél üveggel és a helyzet napról napra súlyosbodott. Anyával egyre többet veszekedtek emiatt és az addig idilli otthonunkból valódi tűzfészek lett. Mivel nem bírtam az állandóan feszült légkört, sokat csavarogtam, csak hogy ne kelljen hazamennem. És persze lelkileg a padlón voltam.

Egyik nap a suliban, matek órán kopogtak a tanterem ajtaján. Az igazgatónő volt és azt kérte, pakoljam össze a cuccaimat és menjek vele. Nem értettem, mit akarhat tőlem. Miután felmentünk az igazgatóiba, leültetett és azt mondta, egy borzasztó hírt kell velem közölnie.

Nem akartam elhinni, folyamatosan azon pörgött az agyam, hogy ez csak valami áprilisi tréfa, egy félreértés, az én szüleim nem halhattak meg. Hiszen reggel még beszéltem velük. Amikor felfogtam, hogy ez bizony a valóság, belém nyilallt a felismerés, hogy teljesen egyedül maradtam: a nagyszüleim már nem éltek, testvérem pedig nem született, egyke voltam. Ott álltam 16 évesen és senkim nem maradt.

Nagyon nehéz évek jöttek. Távoli rokonokhoz kerültem az ország másik felébe, a vagyont, amit örököltem a szüleim után, zárolták, egy részét a befogadó rokonok kapták meg. Feri bácsi és Viola néni mindent megtettek, hogy enyhítsék a fájdalmamat, gondoskodtak rólam és a maguk módján talán még szerettek is. Nem voltak már fiatalok, a gyerekeik már rég kirepültek: a fiuk már az ötvenhez járt közel, a lányuk meg negyvenvalahány volt. Sokáig nem is találkoztam velük, mert mindketten külföldön éltek. Aztán egyszer hazalátogatott a kis Feri – így hívták a fiukat, annak ellenére, hogy már fiatalnak egyáltalán nem volt mondható – és ahogy rám nézett és végigmért, végigfutott a gerincemen a hideg. Egy kéjsóvár férfi tekintete volt az, tele megvetéssel. Persze Viola néniék ebből semmit sem vettek észre. Mint ahogy abból sem, hogy a fiuk attól kezdve minden éjszaka, amikor már mindenki aludt, bejött a szobámba és megerőszakolt. Majd miután elvégezte a dolgát rajtam, megfenyegetett, hogy ha el merem mondani bárkinek is, kidobat a szülei otthonából és pokollá teszi az életemet.

Így ment ez egészen addig, mígnem észrevettem, hogy hónapok óta nem jött meg a menstruációm. Mivel kis Feri sosem használt óvszert, bármennyire is könyörögtem neki, tablettát meg nem mertem felíratni Viola néniékkel, végül megtörtént, amitől rettegtem: teherbe estem. Undorodtam magamtól és az egész világtól. Nem ettem, nem aludtam és fogalmam sem volt róla, mit tehetnék. Szerencsémre lett egy nagyon jó barátnőm, akinek egy nőgyógyász mellett, asszisztensként dolgozott az anyukája és nekik mindent elmeséltem. Hatalmas botrány lett belőle, Viola néniék belebetegedtek a szégyenbe, kis Feri eltűnt nyomtalanul, én pedig bekerültem egy anyaotthonba. Rábeszéltek, hogy szüljem meg a babát és adjam örökbe, mert az abortuszról már szó sem lehetett, hiszen a baba elmúlt 16 hetes.

Ez után nagyon sötét korszakom következett: ittam, füveztem, kétes alakokkal lógtam, egyik nevelőcsaládtól a másikhoz kerültem. Leérettségiztem és végre hozzájuthattam az örökségemhez is, amiből vettem egy lakást Budapesten, de élni nem sokáig éltem ott, ezért kiadtam. Elkezdtem utazgatni mindenfelé a nagyvilágban, szórtam a pénzt, nem foglalkoztam vele, mennyi idő alatt égetem el az egészet. Hónapokat töltöttem Thaiföldön, onnan New Yorkba utaztam, majd Svédországban kötöttem ki. Annyira megtetszett a skandináv ország, hogy ott maradtam. És milyen jól tettem! Mivel tökéletesen beszéltem angolul, németül és franciául, könnyedén találtam magamnak állást egy utazási irodánál, ahol a külföldi turisták ügyes-bajos dolgainak az intézésével, elveszett tárgyak felkutatásával bíztak meg. Szerettem azt a munkát és még inkább az iroda tulajdonosnőjét, aki a saját lányaként bánt velem. Ő vett rá, hogy tanuljak tovább, mert nagy hasznomat venné komolyabb pozícióban is. Mint kiderült Rose-nak nem lehetett gyermeke egy fejlődési rendellenesség miatt, a férje pedig pár éve rákban halt meg. Teljesen egyedül volt, ezért pár hónap után felajánlotta, költözzek oda hozzá. Boldog voltam, hiszen volt végre megint valaki, akihez tartozhattam, volt otthonom, munkám és életcélom.

Már irodai asszisztensként dolgoztam, amikor találkoztam életem szerelmével. David amerikai-svéd származású építész volt és Rose otthonának felújítási projektje miatt érkezett az irodába. Már akkor beleszerettem, amikor belépett: magas, atléta termetével, hullámos, szőke fürtjeivel, melegséget sugárzó, csokoládébarna szemeivel és a két kis gödröcskével az arcán teljesen elvarázsolt. Kedves volt, udvarias, intelligens. És mint kiderült, milliárdos. A családja ugyanis Svédország legnagyobb fakitermelő vállalatának volt a tulajdonosa, több bútorgyárral és üzemmel szerte a világon. Nem hittem, hogy tetszhetek neki, persze nem azért, mert ne lettem volna szép. Nagyon is tisztában voltam az adottságaimmal, szerencsés géneket örököltem. A félénkségemet a múltam táplálta.

De David-et nem érdekelte, honnan jöttem, elkezdett udvarolni és én teljesen elolvadtam. Gyengéd volt, figyelmes, érzéki, intelligens és nagyon okos. Két hónap együttjárás után odaköltöztem hozzá, egy év után összeházasodtunk.

Daviddel az utazás és az extrém sportok voltak a szenvedélyünk. Mindent kipróbáltunk a bungee jumpingtól elkezdve a roncsmerülésen át a sziklamászásig. És bejártuk a világot a Fülöp-szigetektől Bora Bora-ig. Luxusban éltünk és szerelemben. A mai napig emlékszem az arcára, amikor bejelentettem neki, hogy babát várok. Együtt sírtunk a boldogságtól.

22 hetes terhes voltam, amikor David kitalálta, hogy menjünk vissza kedvenc helyünkre: Balira és töltsünk ott egy hónapot. Svédországban a tél nagyon depressziós tud lenni, állandó a sötétség, így hát nem kellett sokáig győzködnie. De a szigetországba soha nem érkeztünk meg. Mert el sem indultunk. David ugyanis szívrohamot kapott – kettőt egymás után – és mire kiért a mentő, már nem tudtak rajta segíteni. 38 éves volt akkor.

A sokk hatására beindult a szülés, a babát nem tudták megmenteni. Megint ugyanott voltam, mint 16 évesen: egyedül, összetörten. Rose volt az egyetlen támaszom, ő vigasztalt és felajánlotta, költözzek vissza hozzá. David családjában is hatalmasat csalódtam: úgy jöttem el a közös otthonunkból, hogy még egy párnát sem hozhattam el.

Mikor testileg felépültem, elhatároztam, otthagyom Svédországot. Felhívtam a gyerekkori barátnőmet, aki annak idején az anyukájával együtt segített nekem a szorult helyzetemben. Már több éve Dubajban dolgozott kint. Megkérdeztem, tudna-e nekem is valamilyen munkát szerezni. Tudott. Luxusprosti lettem.

Én mégis maradtam, mert a lelkem fájdalmához képest ezek a testi sérülések szinte eltörpültek. 2019-ben jöttem haza a covid miatt és a pénzből, amit kint összegyűjtöttem – meg amit a budapesti eladott garzonomért kaptam – vettem magamnak egy gyönyörű lakást a Rózsadombon. Arra akkor még nem gondoltam, hogy miből fogok megélni, ha az összes pénzem elköltöm lakásra – amit aztán el is kellett adnom –, főként úgy, hogy jó ideig nem találok magamnak munkát. Teljesen feléltem az összes tartalékomat.

Végül egy régi ismerősöm segített és beajánlott egy céghez, ahová a francia és a német nyelvtudásomnak köszönhetően felvettek call centeresnek. Aztán a társasházban, ahol a lakásom is volt, az egyik lakó segítséget kért tőlem, nem ismerek-e megbízható takarítónőt, mire én rávágtam, hogy „itt vagyok én”. Így kezdődött a tarakítónői pályafutásom. Mivel jól dolgoztam, a nevemet szájról szájra adták és pár év alatt eljutottam oda, hogy végül saját takarítócéget alapítottam.

Közben levelezőn elvégeztem egy főiskolát, angolt, franciát és németet tanítok általános iskolásoknak, magánórákat tartok cégvezetőknek, vezetem a takarító cégemet és lekopogom, de úgy néz ki, újra rám talált a szerelem. A jövőt nem ismerem és nem kutatom, nem tudom, a Jóistennek mik a szándékai velem, csak egyet remélek: végre én is révbe érhetek.

Nem minden szerelem, ami annak látszik. Kattints a galériára és olvasd el 7 ikonikus hollywoodi sztárpár megdöbbentő titkát!