Borítókép: A nőgyógyászom szervezte meg életem legrémesebb randiját Forrás: Canva (RossHelen)

A nőgyógyászom szervezte meg életem legrémesebb randiját

Nelli a harmincas évei közepén jár. Szingli. Senki sem érti, hogyan alakult így az élete, hiszen rendkívül csinos, értelmiségi, és fél tucat hobbijának köszönhetően széleskörű társasági életet él. Környezetében mindenki azon dolgozik, hogy valaki végre bekösse a fejét. Élete legrémesebb randijáról mesélt nekünk, amit a nőgyógyászának köszönhet.

Harmincnégy éves vagyok. Egyedülálló. Ez a tény, azt hiszem, engem nem zavar a világon egyedül, hiszen a nagymamám, a bátyám, az öcsém, a portás, a zöldséges, a postás, a főnököm után legutóbb a nőgyógyászom is a családi státuszom után érdeklődött.

„És mi újság a pasikkal?” – kérdezte kaján vigyorral az arcán, az éves rákszűrésemet követően.

Elmondtam az igazat. Rengeteg randi van a hátam mögött. Hetente 2-3 fiúval is találkoztam. Na nem AZÉRT… Ha értitek mire gondolok. Egyszerűen szeretek új embereket megismerni. De egy kicsit már kezdek belefáradni. Újra és újra lefutni a szokásos köröket, a legjobb formámat mutatni, elmesélni az életemet, a családi történeteimet, az érdeklődési köreimet… Legszívesebben összeírnék néhány A4-es oldalnyi történetet, amit elolvashat az érdeklődő, ezzel átlépve az első három randevút.

- Érdekes, hogy ezt mondod. Mintha a legjobb barátomat hallanám – mondta a doki.

- Legalább nem vagyok UFO – nevetgéltem zavaromban.

- Tényleg nagyon összepasszoltok. A hobbitokat, a filmnézési szokásaitokat, az életritmusotokat tekintve is. A hétvégén meséltem neki Rólad. Megnézte a Facebook és az Insta oldaladat is. Kiderült, hogy matcheltetek a Tinderen is múlt héten – folytatta.

Mikor végeztem az öltözéssel, egy kártyára felírt telefonszámot nyújtott át.

- Szerintem írj rá – szólt utánam a váróterembe.

Hazafelé a trolin megnyitottam a Tindert. Kíváncsi voltam rá, ki az, akivel nem vettük fel a kapcsolatot, a közös szimpatizálás ellenére sem. András 45 éves. Fotó egy bárban, egy salsa klubban, egy jachton, snowboardra támaszkodva egy hütte teraszán, egy bézs bőrkanapén egy perzsa és egy kopasz macska társaságában. Kezdő macskás. Vagy kezdő bőrkanapés. Ezt a megállapítást leszámítva, szinte ugyanolyan fotók díszítették a társkereső appon lévő profilunkat.

Egy életem, egy halálom, ráírok.

Szia! Most jövök Kovács dokitól. Azt mondta, feltétlenül találkozzunk.

Egy perc sem telt bele, máris jött a válasz. Éjszakába nyúlóan chateltünk, aztán taxit hívtam és az egyik kedvenc báromban találkoztunk egy gin tonikra. Szigorúan csak egy ital!

Ugyanolyan jóképű volt, mint a képeken. Határozott, jó humorú és intelligens. Egy visszatetsző dolog volt, úgy fizetett, akkora jattot adott a pultosnak, és úgy tartotta a pénztárcáját, hogy lássam, nem szűkölködik.

Másnap szombat volt, délután Dobogókőre mentünk kirándulni. Nem is tudom, ültem-e valaha ilyen drága sportkocsiban. De… Pontosan tudom: még a közelében sem jártam hasonlónak. Nem közeledtünk egymás felé, szigorúan csak társalogtunk. Sokat beszélgettünk munkáról, tervekről, álmokról. A második találkozó után óránként bombázott az üzenetekkel. Ám mivel aznap este én vigyáztam a bátyám gyerekére, nem válaszoltam.

Vasárnap sértődött üzenetek hada fogadott. Akkor már éreztem, hogy minket nem egymásnak teremtett a jó Isten, de adtam neki még egy esélyt.

Eltelt egy hét, ismét szombati nap volt. Ebéd után kérdezte, hogy mennyire bírom a spontán dolgokat. Mondtam, hogy eléggé. Autóba ültünk és már az M1-es autópályán haladtunk.

- Imádom Győrt! – mondtam mosolyogva. Aztán amikor elhagytuk a győri kijárót, arcomról leolvadt a mosoly.

- Hova tartunk? – kérdeztem.

- Bécsben töltjük a hétvége hátralévő részét – válaszolta.

- Biztos, hogy nem! Nem hoztam magammal semmit. Egy fogkefét, váltás fehérneműt… semmit.

- Minden pótolható – tekintetével a pénztárcájára mutatott.

Úgy éreztem, hogy meg akar vásárolni. Hogy egyszerűen nincs tekintettel rám. Szótlanul ültem, hogy hallgatásommal jelezzem, hogy nem tetszik a helyzet. Lassan ő is rájött, hogy nem stimmel valami és rákérdezett, hogy mi a baj. Én őszintén elmondtam neki, hogy bár szeretem a spontán dolgokat, azért ha nem egy kis kiruccanásról van szó, jó, ha tudom, mire számíthatok. Ráadásul másnapra családi programom is volt, amit nem akartam lemondani, lemaradni róla.

Nem vagy túl rugalmas – mondta és rámvillantotta 100 dolláros mosolyát.

Kár, pedig a doki mondta, hogy minden téren összepasszolunk – és nyomatékosítás gyanánt megfogta a combom belső oldalát.

Na, akkor pattant el bennem valami. Megvártam, míg egy benzinkúthoz érkezünk és a mosdóból rendeltem egy taxit. Amíg „gáláns” lovagom fizetett a pénztárnál, én angolosan távoztam.

Hogy mit szólt ehhez, nem tudom, mert minden létező social felületen letiltottam.

A galériánkban nők meséltek arról, hogy milyen idősebb pasikkal randizni.