Hazudnék, ha azt írnám, hogy az étkezések hidegen hagynak – de valahol sose rajongtam semmilyen ételért különösebben.

Még az ünnepi lakomák se csigáztak fel sose. Szeretem a karácsonyt vagy húsvétot, de inkább a hagyományai miatt, és azért, mert végre a hétköznapok rohanása után együtt van a család.

Az egyedüli dolog, amiért már gyerekként is lelkesedtem, az a jó kenyér volt. Sose felejtem el azokat a pillanatokat, amikor a boltba vagy a piacra a Mamámmal mentem és már ott helyben le kellett vágni a ’serclit’, mert útközben akartam elfalatozni. Később külföldön lakva, egyetemistaként nagyon magaménak éreztem a flamand/francia életérzést, amikor úgy vásároltam be, ahogy a helyiek. Mindig szigorúan kettő bagettet, amiből az egyik már hazafele elfogyott. Lehet, hogy öröklődik a lelkesedés – Nagyapám pék volt, de sajnos nem ismerhettem személyesen, csak a családi történeteken keresztül.

A sors persze dolgozik – így egy dél-olasz férj mellett kötöttem ki. Aki már járt Olaszországban, vagy ismer olaszt, az tudja, hogy az étel központi szerepet tölt be a családok életében. Ez is megérne egy cikket, de most inkább szeretném nektek bemutatni néhány méltán híres olasz étel eredetét.

Az első a PIZZA – nem is merném mással kezdeni. A pizza olasz, ezt mindenki tudja – azt viszont kevesebben, hogy Nápoly a pizza őshazája. Margherita királynő tiszteletére készítették először (innen a név), ami az olasz zászló színeiben pompázik. Fehér – a hamisítatlan mozarella di bufala (ami szintén Nápoly mellől való), piros a paradicsomszósz, illetve zöld a bazsalikom levele.

Nápolyban sok minden a „dolce vita” életérzésről szól, de ha pizzáról van szó, a végletekig tudnak vitatkozni. Van ott egy híres és nagyon is integralista pizzázó, ami annyira tartja a hagyományt, hogy nem is szolgál fel mást, csak Margherita és Marinara pizzát – mert a többi (amire mindenféle más dolgot is mernek tenni), az nem pizza.

A másik étel, a TIRAMISU. Ez a finom habos, krémes sütemény aminek a kávé szerelmesei se tudnak ellenállni, igazi különleges történettel bír. A legenda szerint a tiramisu sütemény a dél-olasz prostituáltak reggelije volt. Azért áztatták kávéba (és egy kis konyakba), hogy a hosszú éjszakák után könnyebben (vagy legalábbis látszólag gondtalanabbul) induljon a reggel. A neve is ebből ered: TIRA MI SU . Ami annyit tesz: Dobj fel egy kicsit!

A harmadik étel pedig a PANETTONE, ami egy olasz háztartásból se hiányozhat Karácsonykor – bár mostanában már Húsvét alkalmából is előkerül. Az egyik legrégebbi édesség, amit még a milánói duce kóstolt és hagyott jóvá. Egy szerencsétlen és nagyon fáradt Tonira bízta a főszakács az ünnepi fánkok megsütését, aki kimerült a nagy előkészületekben és odaégette a rábízott édességeket. Annyira tartott a főszakácstól, hogy a maradék tésztát kicsit felturbózta, tett hozzá némi mazsolát és próba-szerencse alapon sütőbe tolta. Hatalmas sikere lett. Később minden alkalommal kicsit alakított rajta – például szárított gyümölcsöket is adott hozzá. A név pontosan ezt fedi – Pane (di) Toni – Panettone, azaz „Toni kenyere”. Ma már a csokitölteléktől elkezdve likőrös változatig minden van – csak bírd végigkóstolni!

Kattintsatok a galériára és utazzatok a képernyőn keresztül Olaszországba!