Borítókép: 5+1 tudnivaló az ideális gyerekcipő kiválasztásához Forrás: Deichmann

5+1 tudnivaló az ideális gyerekcipő kiválasztásához

A cipővásárlás, főként kisgyermekek számára, valódi kihívás, hiszen ők még nem igazán tudják megfogalmazni, melyik a tökéletes. Szülőként azért is nagy a felelősségünk, mert a helyes választás nem csupán esztétikai és kényelmi szempontokat szolgál, hanem gyermekünk egészséges mozgásfejlődését is. Hasznos tanácsainkkal azonban gyerekjáték lesz a cipővásárlás!

Mikor vegyük meg az első cipőt?

Az első cipő megvásárlása akkor ajánlott, ha gyermekünk már stabilan tud járni. Persze ez nem azt jelenti, hogy addig csak zokniban legyen. Babacipő vagy első cipő elnevezéssel már nagyon pici méretben is találunk termékeket.

Hogyan válasszunk méretet?

A legbiztosabb módszer, ha gyermekünk lábát lemérjük - a hosszát és a szélességét is-, ezzel kisebb a mérettévesztés kockázata. Adjuk rá azt a zoknit, amit általában visel és állítsuk egy papírra, majd rajzoljuk körbe a talpát. Fontos, hogy mindkettőt lemérjük, mivel akárcsak a felnőtteknél, a gyerekeknél is előfordulhat méretkülönbség a lábak között. A lábbeli kiválasztásánál pedig értelemszerűen a nagyobb távolságot vegyük figyelembe.

Forrás: Deichmann

5+1 hasznos tudnivaló az ideális gyerekcipő kiválasztásához

1, Legyen kényelmes és a talpa rugalmas!

Kerüljük a kemény, merev talpú cipőket, helyette válasszunk puha, kényelmes és rugalmas, egyben csúszásmentes talpú lábbelit. Minél puhább és rugalmasabb a talp, annál könnyebbé teszi a kicsinek, hogy érezze a talajt, ezáltal elérve a stabilitást és az egyensúlyt. Ahogy a gyógytornászok is mondani szokták – a megfelelő cipőnek szinte észrevehetetlennek kell lennie a gyermek számára.

2, Igazodjon a gyermeked lábformájához!

A cipő kiképzése, formája is nagyon fontos: az a jó, ha igazodik a gyermek lábformájához, azaz az orránál szélesebb, mert az lehetővé teszi a lábujjak mozgását. Ugyanakkor figyelni kell arra is, hogy a cipő kérge (sarka) is megfelelő tartást biztosítson a láb számára, és jól rögzítse a talpat. Mindezek együtt biztosítják a stabil járást.

3, Ne legyen túl nagy vagy kicsi!

Lényeges a megfelelő méret kiválasztása: fél-1 méretnél nagyobb cipőt ne adjunk gyermekünkre, mert az nem tartja a gyermek lábát, bizonytalan lesz a járása, könnyen eleshet, ráadásul a talp egészséges fejlődését is negatívan befolyásolhatja. Ugyanez vonatkozik a túl kicsi cipőre és szandálra is: nyitott szandálban, ha lelóg a lábujja, az balesetveszélyes lehet, mindamellett nagyon kényelmetlen is a viselete.

4, Készüljön természetes anyagból!

A cipő felsőrésze biztosítson megfelelő tartást a láb elülső része számára és az is fontos, hogy legyen szellőzése, így az ideális lábbeli természetes alapanyagból készül és nem tartalmaz szintetikus anyagokat.

5, Segítse a könnyű és gyors öltözködést!

Praktikus, ha kisgyermeknek könnyen le-és felvehető, például tépőzáras modellt választunk, így megkönnyítve számukra az amúgy sem kedvelt öltözködést. De sok minden múlik a gyermek életkorán is: amíg nem tudja önállóan megkötni a cipőfűzőjét, nem is érdemes ebben a modellben gondolkodni.

Forrás: Deichmann

+1: Az esztétikum is számít!

Ne gondold, hogy azért, mert kisgyerekről van szó, neki nem számít, hogy milyen cipőt visel. Az esztétika, a vizuális benyomás ugyanúgy fontos neki is, mint nekünk, felnőtteknek. Ezért érdemes együtt bevásárolni: te odafigyelsz arra, hogy a lábbeli fontos paraméterei megfeleljenek, míg a gyerek vizuálisan értékelheti a cipőket. Ha részt vehet a kiválasztásban, biztosan sokkal nagyobb örömmel fogja majd hordani is.

Fedezd fel az elefanten speciálisan kifejlesztett gyerekcipőit, melyek optimálisan segítik elő a járni tanulás minden szakaszában a gyerekek motorikus fejlődését. Most pedig érdemes próbára tenned a szerencséd a DEICHMANN nyereményjátékán, amellyel azonnali, elefanten baba- és gyerekcipő vásárláskor beváltható 15%, 20% vagy akár 25% kedvezményre jogosító online kupont nyerhetsz.

Keresd az elefanten gyerekcipő márkát a DEICHMANN üzleteiben vagy online!

Nézegess galériánkban csodaszép gyerekcipőket, melyek mindent tudnak, amire egy gyereklábnak szüksége van!