Gyulai "Fresh" Viki - az ország egyik legsikeresebb lányegyüttesében énekelt és magazinok címlapjain pózolt – a nagyközönség számára nagyjából ennyi, amit Vikiből megismertek az évek alatt.

Ő viszont sokkal, de sokkal több ennél: amellett, hogy ő az egyik legjobb anyuka, akit ismerek, Vikinek - a boltos nénitől a kertész bácsiig - mindig mindenkihez van egy kedves szava. Ha néha rossz napja van (mint néha mindannyiunknak), még jobban figyel arra, hogy legalább a többiekét ne rontsa el és ilyenkor még kedvesebb mindenkihez. A gyerekek imádják a mindig mosolygós és kedves Viki nénit.

Szépségversenyek tucatjainak győztese, emellett végtelenül szerény, figyelmes, kedves és érzékeny ember. Mellesleg ipari mennyiségben fogyasztja a szépirodalmat, és keni-vágja a magyar tervezők legújabb kollekcióinak összes részletét.

Egy kellemes teázós délelőttön alaposan kifaggattam Vikit.

Somorjai-Gáti Eszter: Hogyan képzeljük el a kislány Vikit? Mindig énekeltél, szerepeltél és énekesnő akartál lenni?

Gyulai "Fresh" Viki: Egyáltalán nem… Kislány koromban először a színház fogott meg és a tánc, a musicalek világa, tinikoromtól pedig modell szerettem volna lenni, a fotózás és a kifutó volt az álmom. Gimnáziumban rengeteg reklámban és divatfotón szerepeltem. Érettségi után pedig éppen Japánba készültem volna modellkedni, amikor elhívtak a Fresh együttes válogatására, amelyről én egyébként azt hittem, hogy egy modellválogatás lesz, és megjelentem szépen a modellkönyvemmel.

S-G. E.: Nem sokan mennek zenekari válogatásra modellportfolióval!

Gy. V.: Igen, tényleg elég vicces volt. Ekkor 17 éves voltam, pont érettségi előtt. Hívtak a modellügynökségtől a castingra, ott a helyszínen pedig megtudtam, hogy az akkor már létező lányegyüttesbe, a Fresh-be keresnek egy új lányt, egy harmadik tagot. Megkértek, hogy énekeljek valamit, konkrétan a következőt mondták (mivel nyilván nem készültem előzetesen): „most bekapcsoljuk a rádiót és énekeld, ami éppen szól”. A TNT-nek a Titkos üzenet című száma volt ez, elkezdtem énekelni, gondolom iszonyú volt. A válogatók viszont megdicsérték a hangszínemet, és még ott a helyszínen kiderült, hogy engem választanak. Persze énektanárhoz kellett járnom, hangképzésre, amit nagy örömmel éveken keresztül folytattam, emellett vokalistáktól is tanultam több évig énekelni.

Az érettségi évében hétvégéken fellépések voltak, de mellette rendesen jártam az iskolába. A következő évtől pedig totálisan felfordult a világom.

S-G. E.: Érdekes, hogy évekig képeztétek a hangotokat és mégis utolért titeket a playback-botrány….

Gy. V.: Eleinte mi is igénybe vettük vokalisták segítséget (ami akkoriban teljesen természetes volt), de a sok támadás miatt az évek alatt elhagytuk, és utána már csak mi voltunk hallhatók, az összes vokál szólamot is mi énekeltük. Egyébként minket ez a botrány nem igazán érdekelt, jót nevettünk rajta és ezt a közönség is értékelte. Az embereknek tetszett a természetességünk és a lazaságunk, hogy mi nem egy „megcsinált” banda vagyunk, hanem őszinték és lazák. Napi 4-5 fellépésünk volt, nem bírtuk volna egy idő után, ha nem kommunikálunk egyfolytában a közönséggel és egymással is. Óriásiakat röhögtünk, az évek múltával egyre jobban elengedtük magunkat a színpadon. Amiért minket igazán szerettek, az szerintem a jókedvünk volt, élőben, 35-40 perces igazi „házibulikat” csináltunk és ezt imádták.

Egyébként elég sok kilométert gyűjtöttünk… Úgy telt egy-egy húzósabb napunk, hogy mondjuk első fellépés délelőtt 11-kor Budapest, utána 12.30 Szekszárd, később Nyíregyháza és így tovább, végül következő hajnalban szálltunk ki a buszból. Volt, hogy 2-3000 km-t is mentünk egy hétvégén (ez kb. Budapest-London távolság kétszer – szerk.). De nagyon szerettük és lelkesen nyomtuk az utolsó fellépés utolsó percéig, mivel a közönségünk is mindig nagyon aranyos volt. Régen óriási élet volt, az előadók egymással is tartották a kapcsolatot, szuper hangulata volt az egésznek.

Így még jobban tudtam értékelni azt az időszakot.

S-G. E.: Nem is mész mostanában bulizni sem?

Gy. V.: Nem igazán. Persze vannak jó házibulik, de sokkal többre tartok egy családi, vagy baráti összejövetelt, kerti partit. Mondjuk a fesztiválokat azért szeretem.

S-G. E.: Ehhez a tempóhoz milyen életmód kellett? Fegyelmezetten kellett élni, hogy bírjátok, vagy ellenkezőleg, minden belefért?

Gy. V.: Igazából nem voltunk túl céltudatosak, bulinak fogtuk fel az éneklést. Nem éltünk Woodstock életet, de a húszas éveinkben, amikor egy ideig együtt is laktunk Andival, azért volt éppen elég buli. Szerettünk élni és nyilván partizni is. Előfordult párszor, hogy 4-5 fellépés után még kirakott minket a sofőr a Dokk disconál és még reggelig táncoltunk…

Viszont én eléggé megfontolt típus vagyok, ezért pár dologra mindig kiemelten figyeltem.

Soha nem próbáltam semmilyen tudatmódosítót, ez teljesen kimaradt az életemből. Éppen eleget láttam a „kollégáimon”, hogy milyen következménye van a túlzásoknak, drog, pánikbetegség, satöbbi.

Sosem kellett félteni attól, hogy felelőtlen lennék. Soha nem ittam bele felbontott italba, se fellépéseken, sem szórakozóhelyen. Mindig ott álltam az italom mellett pár centire, soha nem hagytam ott, vagy ha igen, akkor többet nem ittam belőle. Húsz év alatt egyetlen egyszer sem adódott olyan helyzet, ami ijesztő lett volna. Emellett számomra fontos, hogy a barátaim is mind megmaradtak; van olyan is, akivel még együtt kezdtük a bölcsődét. Nem csak a show világában éltem, ellenkezőleg, a „civil” életem mindig fontosabb volt. Andival viszont igazi barátnők lettünk, ez szintén nagyon fontos és értékes számomra.

S-G. E.: Az együttes mellett milyen iskolát végeztél?

Gy. V.: A Szegedi Tudományegyetem magyar-kommunikációra jártam levelezőre, pont az együttesnek a legelfoglaltabb évei voltak, amikor elkezdtem. A családomból csak anyukám támogatott. Valóban nem volt könnyű bejárni szombatonként reggel 9-től…

Mindig is humán beállítottságú voltam egyébként. Az egyetem után pedig elvégeztem egy fitness iskolát, amely testépítés-fitness szakedző oklevelet, személyi edző képesítést adott.

S-G. E.: Régebben sokat edzettél?

Gy. V.: Igazából csak kampányszerű edzésekre volt időm, inkább a genetikának köszönhetem az alakomat. Sajnos a kisfiam születése óta nem érzem magam annyira jól, mert maradt pár plusz kiló, de most más dolgok fontosak. Mivel az első évben egyetlenegy átaludt éjszakám sem volt - a kisfiam legalább akkora partiarc, mint az anyukája volt - ezért most nehéz kontrollálni az evés-edzés dolgot.

S-G. E.: Azért ismerjük el, még így a szerinted (!) plus size alkatoddal is nagyon, de nagyon jól nézel ki! Mennyi időt töltesz reggelenként a szekrény előtt állva?

Gy. V.: Hát a játszótérre készülve, amit mindennap beiktatunk, másfél percet, de ha valahol csinosabb szeretnék lenni, akkor viszont szenvedek. Pont azért, mert most nem érzem magam annyira jól a bőrömben, az a pár centi, és ez a 3 kiló itt-ott, rengeteget számít. Előfordul, hogy mint a filmekben, mindent kidobálok, felrángatok, visszadobom. Aki rendben van önmagával, az sima farmer-pólóban is jól néz ki, de én most szenvedek, meg aggódom és inkább bő ruhákat hordok. Ettől függetlenül sajnos még mindig imádom a ruhákat, de már nincsenek például szponzoraim.

Megtanultam szortírozni, selejtezni és mindenkinek ajándékozok. Amit már nem szívesen hordok, azt mindig elajándékozom.

Igazából a régi ruháimból semmit nem tartottam meg, egy idő után elkezdenek nyomasztani a holmik… Felfedeztem, hogy régen mennyi pénzt elköltöttem ruhákra, és most már sokkal tudatosabb vagyok.

S-G. E.: Légy szíves, áruld el, hogy hogyan csinálod, hogy ennyi éjszakázás mellett egy, azaz egy darab ráncot sem látok rajtad?

Gy. V.: Húúú, bőrápolásban nagyon otthon vagyok! A krémezési rituálé nálam soha nem maradhat el, szemránckrém, szérum, arckrém, szigorúan! És ha valamilyen beauty tippet kell adnom, akkor a smink eltávolítása az alapja mindennek. Én soha, de soha életemben nem feküdtem le sminkben! Ha reggel hatra értem haza, akkor sem, soha, még szempillaspirálban sem! Az a helyzet, hogy még kozmetikushoz sem járok, szóval az én beauty tippem tényleg csak ennyi, hogy mosd le! Mindegy, milyenek a körülmények, a sminket muszáj lemosni. És a bőrápolást persze ne hanyagoljuk el, de ezt már mondanom sem kell.

S-G. E.: Hogy állsz az ékszerekkel?

Gy. V.: A szép órákat imádom! Más ékszer is jöhet persze, mondjuk egy szép köves gyűrűnek örülnék. „Bizsus” egyáltalán nem vagyok, pedig vannak például gyönyörű gyöngyeim, de valahogy mindig a dobozban maradnak. Inkább 1-1 gyűrűt veszek fel és a szép és különleges órák a kedvenceim.

S-G. E.: És a többi kiegészítő?

Gy. V.: Általában a nőket két részre osztják aszerint, hogy cipő, vagy táskakedvelők, nos én a cipős vagyok. Bár rengeteget elajándékoztam, de nagyon sok cipőm maradt így is, mindenféle stílusban, sarok magassággal. Bár magassarkút régóta csak alkalomra hordok, ráadásul mostanában nincs is túl sok alkalom, de ennek ellenére imádom a cipőimet. Táskákból is már szinte kizárólag hátizsákjaim vannak. A férjem nem igazán szeret „puccoskodni”, rajtam is abszolút a laza, természetes dolgokat szereti. Ha egy tornacipő-farmer és egy nőies ruhát eléteszel, tízből tízszer a tornacipősre szavaz.

Ami pedig még nagy kedvencem, a cipő mellett a másik mániám: a kabátok. Imádom! És ha valami nagyon tetszik, akkor több színben is megszoktam venni ugyanazt. Sok ilyen ruhám van, amelyik ugyanolyan fazonú, csak a színe más.

S-G. E.: Kedvenc kombináció?

Gy. V.: A feketét egyszerűen imádom! Persze mindenki gyászhuszározik, de én szeretem, sokszor viselem. De nyáron imádom mondjuk a neon zöldet és a földszíneket is. A pirosat régen nem tudtam magamon elképzelni, de mostanában egyre többet hordom és szeretem is. Szóval egyértelműen „színesedem”. Abszolút követem a divatot, főleg a streetstyle-t. Bújom az Instát, például a magyar tervezőket mindig megnézem, vannak kedvenceim, őket követem. Abszolút favoritom a Nanushka, Nubu, Aeron hármas. Nagyon szeretem ezt a stílust, ők hordhatóak, letisztultak, egyszerűek, mégis különlegesek és látom benne a street style-t is. De a fast fashion is jöhet, tökjó basic dolgokat is lehet már kapni. Divatújságot is szoktam venni, de nem a divatanyagok, hanem a cikkek miatt.

S-G. E: Ha már a cikkeknél tartunk, mit szeretsz olvasni?

Gy. V.: Hát most elég nagy idő kimaradt. Jelenleg a Edith Eva Eger Döntés című könyvét olvasom, ami a holokauszt túlélésről, nagyon jó könyv szerintem. De nagyon sokféle dolog érdekel, a sci-fit kivéve igazából minden. Egy romantikus regényt se vennék a kezembe általában, de ha valami megfog benne, akkor igen. Viszont filmnézésben kőkemény vagyok, semmilyen nyomasztó témát nem vagyok hajlandó megnézni!

S-G. E.: Gondolom, ez méginkább így van, mióta édesanya vagy. Mit éreztél, amikor megláttad először a két csíkot?

Gy. V.: A mi egymásra találásunk Bálinttal, a férjemmel, egy óriási szerelem volt, tökéletes időzítéssel. Hihetetlen szerencsénk van egymással, és ő egy nagyon jó ember. Én sokkal lobbanékonyabb vagyok, tökéletesen kiegészítjük egymást. Nagyon gyorsan eldöntöttük, hogy örökre együtt akarunk lenni és azt is, hogy szeretnénk gyereket. Samu pedig ezután hipergyorsan meg is érkezett. Tervezett terhesség volt, ami rögtön összejött. Valójában tényleg minden rózsaszín… De persze mégis egy óriási váltás, ha gyereked lesz és lehetetlen előre felkészülni rá.

S-G- E.: Samunak, a kisfiadnak mennyit szoktál énekelni?

Gy. V.: Semennyit, mindig nevetünk is ezen… A pici mondókákat és dalocskákat persze igen, de nem szoktam beénekelni előtte. Anyukám ebben sokkal ügyesebb, mint én, mert rengeteg mindenre emlékszik, sokkal, de sokkal többet énekel neki, mint én.

S-G. E.: Te főzöl Samunak?

Gy. V.: Igen, hetente legalább 4-5 alkalommal főzök neki. Szeretek főzni, de inkább azért, hogy táplálhassam, engem nem kapcsol ki a főzés. Számomra inkább az a fontos, hogy enni adhassak nekik, a férjemnek is, meg Samunak is. Napközben ketten vagyunk Samuval, de ahogy Bálint hazajön a munkából, teljesen egyenértékű szülő és mindenben segít. Szerencsére mostanában egyre több ilyet látok, régen kevesebb apukát láttunk „besegíteni”. Nagyon jól szerepel, mint apa. Ő fürdet, és ő is altat.

S-G. E.: És ha jól tudom, szeretnétek kistestvért is…

Gy. V.: A férjem már a kezdetektől szeretett volna még egy gyereket, de mivel Samu egy éves koráig egyszer sem történt meg, hogy egyben tudtam volna aludni 4 órát (!), ezért bennem csak most érett meg igazán ez a döntés. Most valahogy az van bennem, hogy talán inkább kislányt szeretnék, de persze ha fiú lenne, akkor is a legboldogabbak lennénk!

S-G. E.: Naponta látom, hogy milyen szuper édesanya vagy, de azért nem csak anya. Hogyan tovább?

Gy. V.: Régen szerettem volna a televízió berkein belül maradni, voltam is pár tévés castingon, de számomra ez inkább csak egy hobbi lenne. Annyira rövidtávú és bizonytalan a média világa, hogy nem vonz hivatásszerűen. Egyébként dolgoztam rádióban is.

S-G. E.: Kevés ilyen ember van, aki ennyire jól, összeszedetten kommunikál, hiányzol nekünk a médiából!

Gy. V.: Mindig is visszahúzódó személyiség voltam és mindig volt nálam egy nagyon erős stop. Ezt mindenki érezte és a mai napig így van, hogy nagyon sok műsorba hívnak, de szinte mindegyikre nemet mondok. A Nyerő Párosba minden évben hívnak, de ha igent mondanék, minden nap ott lennék a bulvármédiában, ez pedig nem az én utam. Ráadásul fel sem merül, soha nem tudnám a gyerekemet sem otthagyni hetekre.

S-G. E.: Mit gondolsz a social mediáról?

Gy. V.: Nagyon sokáig még az Instagram-profilom is privát volt. A zárkózottságom miatt nem tudnám kiszolgálni az információigényt. Képtelen lennék állandóan és rendszeresen tartalmat készíteni, főleg a privát életünkről, ez abszolút nem én vagyok. Nemrégiben viszont nyitott profilra váltottam, mert tudtam, hogy úgyis csak olyan tartalmat teszek ki az Instámra, ami később sem és most sem zavar, ha más is látja. Nem rejtegetem a gyerekemet, megmutatom őt, de nem fotózom állandóan. Ez egy nagyon összetett és nehéz kérdés, én próbálom ezt is úgy csinálni, ahogy mindent az életemben: mértékkel, az arany középutat követve, amennyit jólesik. Olyan tartalmakat szeretek látni, amire tudom, hogy öt, de akár húsz év múlva is boldogan és büszkén tekinthetek vissza.

S-G. E.: Van ilyen álmod, hogy mondjuk 10-15 év múlva hol látod magad?

Gy. V.: A tipikus „apuka-anyuka-két gyerek-házikó” álom van a fókuszomban. Jelenleg semmit nem érzek úgy, hogy hiányozna az életemből, legfeljebb talán hogy utazzunk, az jó lenne, a gyerekeknek megmutatni a világot… Biztosan lesz majd valamilyen munka az életemben, de abszolút a családomra szeretnék koncentrálni elsősorban. Szeretném, hogy megmaradjon ilyen boldognak az életünk, mint amilyen most.