Elképesztő hatással van rád az éneklés: Kipróbálod?
Olyan negyedikes lehettem, amikor kirúgtak a zeneiskolából, mert beletettem egy radírt a szolfézs tanárnő, Klári néni poharába bosszúból, mert azt mondta, jobb lenne, ha inkább tátognék, és akkor megkapom az ötöst év végén, hogy az igazán jó hangú lányok hangja hallatszódjon énekléskor.
Aztán hatodikban csak elindultam mégis az énekversenyen, hogy megmutassam, hogy akkor is lehet zenélni, ha valaki nem a népdalok Christina Aguilerája, de attól még szereti csinálni. Természetesen, a többi hasonlóan lelkes, de nem jellemzően jó hangú gyerekkel együtt megkaptam a "nektek inkább nem kéne" javaslatot az énektanártól, és ekkor eldöntöttem, hogy soha többet nem állok színpadra.
Nagy összeget mernék rá feltenni, hogy tíz felnőttből legalább ötnek megvolt a maga Klári nénije, és megkapta gyerekként, hogy inkább tátogjon, esetleg csak simán nyilvánosan kinevették az énekórán.
Jó pár évet kellett várni, mire valaki felvilágosított, hogy nekem igazából kifejezetten nem rossz a hangom, de ha még az is lenne, akkor sem kellene két ilyen eset miatt soha többet nem énekelni.
Épp emiatt úgy döntöttem néhány éve, hogy eljárok egy vocal coach-hoz, azaz énektechnika oktatóhoz, mert muszáj megszabadulni a gátlásoktól, és attól, hogy még egy karaoke bárban se merjek előadni valamit, ha kettőnél többen figyelik az akciót.
Pákai Petra, a The Voice egykori versenyzője és a FlamiNotes zenés tréning megalapítója régóta énekoktatással foglalkozik, és néhány heti közös munka után elérte azt, hogy ne csak elképesztően megszeressem az éneklést, és egyre jobb is legyek benne, de még a hangulatomra is pozitív hatással lettek az órák.
A sikerélményektől, hogy ezt vagy azt a dalt el tudom jól énekelni, az oktatóm profi óráitól és az élményektől egyre nagyobb az önbizalmam, sőt, egyre kreatívabb és lelkesebb vagyok.
Épp a bátortalan, de kíváncsi emberek azok, akikből igazán nagy élmény kihozni az énekest.
Nagyon furcsa, de a gátlásosság és a szerepléstől való félelem az emberek munkájára is kihat, és egy-egy megjegyzés vagy iskolai énekórai kinevetés miatt sokan félnek mások elé kiállni. A FlamiNotes tréning is segít ezeket a gátlásokat vidáman és élvezetesen leküzdeni, az éneklés és a zene által hatékonyan fejlődik az önbizalom és a személyiség.
Az éneklés a régi, rossz beidegződéseket kitörli, és egy egészen új dimenziót képes megnyitni bárki számára, igyekszem ezt bemutatni a tanítványaimnak is, és a tréningeken is.
Mindenkinek szüksége lenne egy önbizalomfejlesztő trénerre, javaslom kipróbálni.