A feleségemnek négy abortusza volt, mégis vele maradok

A feleségemnek négy abortusza volt, mégis vele maradok
Forrás: unsplash/Yuris Alhumaydy

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

Ö

Örökre kitart a felesége mellett annak ellenére, hogy nagyon szeretett volna gyereket. De mi történt Katával? Dávid elmeséli.

Korábban sose voltam szerelmes. Tessék-lássék jártam lányokkal a gimiben és az egyetemen, mert úgy illett, de különösebben nem érintett meg egyik találkozás sem. De amikor Katával összehozott a sors, mintha villám csapott volna belém: a szerelem összes giccses tünetét produkáltam a hasamban repkedő pilllangóktól kezdve az eszelős testi vágyakozáson át a fájdalmas hiányérzetig. Huszonhárom évesek voltunk, én az első pillanattól csordultig tele reménnyel, boldogsággal, tervekkel: azt gondoltam, mi leszünk az első pár a világtörténelemben, akiknek minden sikerül.
A negyedik randin mondta meg, hogy nem akar gyereket. Én nagy családban nőttem fel, természetes volt számomra, hogy sokan vagyunk testvérek, unokatestvérek: nálunk mindig hatalmas lakomák voltak, mindig visszhangzott a ház. Katának viszont nem volt testvére, a szülei rideg távolságtartással kezelték: összevissza feszengtem, amikor vacsorára mentünk hozzájuk, és néma csendben kellett falatozni egy hatalmas mahagóni asztalnál egymástól két méter távolságra. Ennek ellenére nem vettem komolyan, amit mondott. Majd meggondolja magát. Én nagyon szerettem volna gyerekeket, és biztos voltam benne, hogy a szerelmem ereje meggyőzi.

Olvasd el ezt is!

Nem így történt. Erre már akkor rájöhettem volna, amikor fél évvel a megismerkedésünk után teherbe esett. Nem akarom megtartani, mondta azonnal. Kicsit győzködtem, de végül engedtem neki. Anyámnak elmeséltem a dolgot, szomorkodott, de azt mondta, várjak még, legyek türelmes. Kata nagyon fiatal, először szeretne a munkában bizonyítani, később biztosan meg fogja gondolni magát.
Nemsokára összeházasodtunk, és mindketten belevetettük magunkat a munkába. Kata elszánt volt és céltudatos, akárcsak én, ebben nagyon hasonlítottunk. Két év házasság után az egyik augusztusban lazítani mentünk Görögországba, és egy átmetaxázott éjszaka után védekezés nélkül egymásnak estünk. Kata másnap sírt, és azt hajtogatta, hogy hatalmas hibát követtünk el. Másodszorra is teherbe esett.
Már meg se beszélte velem, úgy vetette el. Ez azért fájt, de nem hoztam szóba. Igyekeztem elfelejteni, ahogy az egész – általam nagyon vágyott – babadolgot is száműztem a gondolataim közül. Ha nagy néha eszembe jutott, azzal vigasztaltam magam: még mindig csak huszonévesek vagyunk, ahogy telnek-múlnak az évek, a feleségem észbe fog kapni.

Harminchárom volt a következő teherbe esés idején.

Szimbolikus kor. Az első reggeli hányás után iszonyúan kiborult, én pedig tudtam, hogy elérkezett a nagy beszélgetés ideje. Megfogtam a csuklóját, miközben eszelősen rohangált fel és alá a lakásban, és leültettem a díványra. Kata, kezdtem. Itt az idő. Ez egy isteni jel. Látod, bármennyire próbáljuk elkerülni a teherbe esést, mégis mindig megtörténik velünk. Nem lehet véletlen. Tartsuk meg a babát! Gyönyörű gyerek lesz, szeretetben fogjuk felnevelni. Ha akarod, itthon maradok vele én. Szívesen kimaradok a munkából, ha te dolgozni akarsz. Bármit megteszek, de ne vetessük el megint.
Rám nézett. Ennyire szeretnéd, kérdezte, és elmázolta a könnyeit. Sose mondtad. Azt hittem, nem annyira fontos. Sajnálom, de nekem sose lesz gyerekem. És ha azt hiszed, azért, mert a munka fontosabb a számomra, tévedsz. De ha nem tudod elfogadni, inkább hagyj el.
De miért nem akarod, kérdeztem kétségbeesetten, miközben én is közel álltam a síráshoz. Egészségesek vagyunk. Van pénzünk. Szeretjük egymást. Miért nem akarod? Ha nem a munka miatt, akkor mi az oka?
Van egy gyerekkori emlékem. Az apám munkatársa az ölébe ültet. Fogdos. Érzem a duzzadó péniszét. Nagyon kellemetlen, fojtogató érzés. Nem akar elengedni. Átölel, a hajamat simogatja. Kiabálni akarok a szüleimnek, de befogja a számat. Aztán nem tudom, mi történik, később lépteket hallunk, és ő elenged. Apa bejön, én kiszaladok. Többet nem beszélünk erről, de apa kilépett a munkahelyéről, és nem láttam többé azt az embert. Attól fogva a szüleim megváltoztak. Előtte sem voltam a kis hercegnőjük, de ezután szinte idegenként tekintettek rám. Úgy nőttem fel, hogy nem kaptam tőlük semmit a pénzen és az ennivalón kívül. A testemtől pedig megundorodtam. Nem vagyok képes életet nevelni benne. Sem belül, sem kívül, később.
Ezt a monológot a feleségem persze nem így, összeszedetten, kerek mondatokban mondta el. Beteget jelentettünk a munkahelyünkön. Napokig beszélgettünk, sírtunk, ittunk is. Lassan és szaggatottan mesélte el a gyerekkorában történteket. Megkérdeztem, nem akar- e szakemberhez fordulni. Megrázta a fejét. Nagyon sírt. Nem bírok. Nem megy. Nekem ez nem fog menni soha. De neked nem kell beletörődnöd. Lehet gyereked valaki mástól. Annyira szeretlek, annyira szeretném, hogy boldog legyél. Abszolút megértem, ha elhagysz.

Szorosan magamhoz öleltem. Te vagy a szerelmem, a legjobb barátom, a lelki társam. Nem tudnám elképzelni az életemet nélküled. Soha nem hagylak el, bárhogy döntesz. Ezeket mondtam. Csak öleltem, és vártam, hogy egyszer abbamaradjon a fuldokló sírás.
Anyámnak szóltam, hogy ne reménykedjen tovább: a testvéreimtől még lehet unokája, de tőlünk nem. Megértette, nem kérdezősködött. Legalább nekem szerencsém van a szüleimmel. Kata felrakott egy pesszáriumot. Két év múlva újra terhes lett. Már nem beszéltünk semmiről, megtette, amit kellett. Én pedig szeretem őt. Jobban, mint valaha.

Hollywood aranykorában nem volt könnyű nőnek lenni:

Nézd meg a galériánkat>13 kép
„Nekünk az abortusz volt a fogamzásgátlás” – 11 hátborzongató történet Hollywood úgynevezett „aranykorából”
Tovább olvasok
Kép
A barátnőm sharentingben szenvedett, meglett a böjtje

Mindenki elolvad, ha cukin maszatos kisgyereket lát a kádban pancsolni, a homokozóban kacarászni, a mamája karjában fagyizni. De hol van a határ? Ki lehet-e tenni a gyereket a határtalan közérdeklődésnek? A barátnőm beleesett a sharenting csapdájába, meg is lett az ára.

Kép
Milyen gyógynövény vagy? Interjú a bükki füvesember lányával

Érdekes kvízt találtam a népszerű Györgytea honlapján. Kiderült, ha növény lennék, citromfű lennék. Imádom a citromfüvet! Szoktunk is szedni kirándulás közben egy csokorra valót. Erdei csavargással kezdődött a népi gyógyászat egyik legismertebb hazai képviselője, Gyuri bácsi, azaz a Bükki Füvesember gyógynövényes karrierje is. Lányával, Lopes Szabó Zsuzsannával beszélgettünk.

Kép
Napi horoszkóp október 26.: a Skorpiókat kellemes meglepetés éri, a Nyilasok ügyei pozitív irányt vesznek

A hét első napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
Ettél már csicsókát? Itt az ideje kipróbálni!

Azon vagyunk, hogy minél színesebben táplálkozz- próbálj ki új ízeket, zöldségeket, szokatlanabb alapanyagokat. A csicsóka most igazi szezonális élelmiszer - ne feledkezz meg róla!

Kép
Ezért nem szabadna éhgyomorra kávét innod soha!

El tudod képzelni, hogy a reggelt ne egy bögre kávéval indítsd? Hidd el, jó lenne…

Kép
Öt filmes franchise, aminek jól áll a csajos folytatás

Semmi kétség afelől, hogy a rebootok korát éljük. Szinte mindig van egy olyan film vagy sorozat, ami egy régi klasszikust elevenít fel, és helyez modern megvilágításba.

Kép
Mama, honnan jönnek a babák?

Amikor a harmadik gyerekemet vártam, folyamatosan kérdeztek a nagyok, hogy miért olyan nagy a pocakom. Volt egy app a telefonomon, amin háromféleképpen (gyümölcs, állat és édesség formájában) tudtam mutatni nekik, hogy épp mekkora bent a baba, de a hogy került oda kérdés is mindennapos volt. Próbáltam ezt úgy elmesélni, hogy meg is értsék, de ne mondjak olyat, amihez még kicsik.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem