„Olyan fiatalnak nézek ki, hogy még egy 19 éves is leszólított!”

„Miért mindig én kapom a legfontosabb feladatot?”

„Szörnyű az életem! Ma még egy kávét sem ittam, erre kiderül, hogy ebben a Mercedes-szalonban elromlott a kávégép!”

Az első világbeli problémákról (#firstworldproblems) korábban is írtunk már; az álszerénykedés azonban kicsit más. Az álszerény ember tudatosabban rejti el a hencegést a közösségi oldalakra gondosan kibiggyesztett posztjában. A célja nyilván az, hogy lájkok és irigyek özönét gyűjtse be anélkül, hogy pöffeszkedőnek tartsák. Csakhogy egy új tanulmány lebeszél bennünket arról, hogy ehhez a fondorlatos módszerhez folyamodjunk.

Két egyetem, a Harvard és az University of North Carolina at Chapel Hill egy régebbi, közös kutatása során egy kilencrészes kísérletsorozatot hajtott végre az álszerény magatartásról, hogy megállapítsa: hatékonyan képviseljük-e magunkat az ilyesfajta kommunikációval. A kutatás eredménye röviden összefoglalva az volt, hogy a dicsekvés az dicsekvés, akármilyen szósszal öntjük is le.

A kutatás 646 résztvevőjének 70 százaléka képes volt felidézni valamilyen álszerény megszólalást a közelmúltból; nagy részük panaszkodásnak álcázta a hencegését. A tanulmányból teljesen egyértelműen kiderül, hogy az álszerénykedés „kevésbé hatékony, mint a nyílt dicsekvés, mert az előbbi kevesebb pozitív visszacsatolást eredményez” – hangoztatják a tanulmány szerzői, és még hozzáteszik:

A társszerző úgy látja, hogy a leghatásosabb taktika az, ha találunk valakit magunk helyett, aki áradozik rólunk. „Így nem fog úgy feltűnni, hogy mint ha dicsekednénk.”

Olvasgass tudományos érdekességeket a szobanövényeidről is: