A tavasz, amiről idén lemaradunk

És egy másik gida történetében, Bambiban Uhu bácsi, így nevez: fészekláz. A fészekláz most talán keveseknek jut eszébe, hiszen még a postástól úgy ijedünk meg, mint az 50-es években a bőrkabátos Suhajda elvtársaktól, nemhogy közeledni mernénk bárkihez is.

Viszont az óriási szemétség, hogy az év legjobb részét, azt a kb két hetet, amikor hirtelen megcsap minket a tavasz szele, a tavasz illata, a természet újjászületésének nem is olyan hétköznapi motívumai, na, azt otthon kell végigülnünk, és kétszer annyit dolgoznunk, mint a munkahelyen, mert a munkahelyek is veszélyben vannak, szóval, az ember otthon van, de kevesebbet látja szeretteit, mint amikor naponta tíz órát töltött egy városszéli irodában.

Korlátozott kijárási tilalom lépett életbe, csak célirányos mozgásokat hitelesít az állam, bolt és gyógyszertár vektorai, plusz a szülők, hozzájuk kizárólag csak ablakon beadott alumínium ételhordókkal közelítsünk. Hát akkor kölcsönözzünk egy kutyát, és induljunk el egy tavaszi sétára, talán nem terel minket haza a polgármester úr, aki bizonyára majd pont arra autózik meglepetésszerűen egy polgárőrrel.

És gyönyörködjünk a fákban, a virágokban és a fényben, pont úgy, ahogy annak idején megénekelte Zalatnay Cini, aki szintén sokat tudott a népek tavaszáról. Üdvözletem küldöm tehát Pestújhelyről, néhány fotóval, amelyek cáfolhatatlan bizonyítékai annak, hogy 2020-ban is volt tavasz, még ha rendeletileg be is tiltották.