Programajánló: Tavaszra fel!

Borítókép: Programajánló: Tavaszra fel!
Árnyjáték, Rém hangosan és irtó közel, Fától az erdőt és Y a felnőtteknek és Titá a gyerekeknek.

Kaland
Pilobolus: Shadowland
Budapest Kongresszusi Központ, 2012. február 28. – március 4.


Árnyéka önmagának – vajon mi minden van benne ebben a kifejezésben? Az erőtlenség mellett a magány is: aki már csak árnyéka önmagának, az eggyé válik az emlékekkel, a be nem teljesülő álmokkal. A Pilobolus táncegyüttes előadása mindent elárul a magányról, amit szavak nélkül lehetséges: elsősorban képekkel és kontrasztokkal dolgoznak, hatalmas vásznak előtt és mögött alakítva a látványt – mindez, kiegészülve a show és a pop elemeivel, szürreális világba vezeti a nézőt. A történetben egy tinédzser lány ragad saját árnyékának valóságában, ahol groteszk teremtmények között hol furcsa, hol humoros, hol ijesztő dolgok történnek vele, miközben kiutat keresve bolyong a testetlen árnyak között, egyedüli emberi teremtményként. A felnőttkor és a gyermekkor határmezsgyéjén egyensúlyozó érzékeny lélek által az otthonkeresés küzdelmébe, az elidegenedés tapasztalatába, a mindennapok kegyetlenségébe nyerhetünk mélyebb bepillantást. Az előadás csodája a testetlenség illúziója: a táncosok elfeledtetik a nézővel fizikai korlátaikat. eventim.hu

--pagebreak--

Színház
Egy lócsiszár virágvasárnapja
Nemzeti Színház

Sütő András drámája megírásakor a hatvanas–hetvenes évek világára célozgatott, pedig többé-kevésbé örök, közben mégis időszerű kérdésekről beszél: igazságról, erkölcsről, tartásról és ezek őrületig fokozódásáról – vagyis hitről és mániákusságról. Miért ne volna nagyon aktuális? Znamenák István rendező eredeti foglalkozása színész, nem csoda, hogy elsősorban nem látványos ötletekre, hanem a színészeire építi az előadást; szinte üres térbe helyezi a játékot, csupán a háttérfalra vetített kép idézi meg a németalföldi vidéket. Nem modernizál, legfeljebb stilizál, a produkció nem pillanatnyi áthallásokra utazik. Szarvas József a bevezető idillt legalább olyan hihetően jeleníti meg, mint az utána következő felháborodást és bosszúhadjáratot, a Luther szerepében színre lépő Blaskó Péter pedig újra bebizonyítja, milyen sugárzó a jelenléte. A jogtalanság elleni lázadás ezúttal leginkább naivitásnak tűnik, a lócsiszár elégtételért folyó, eleve reménytelen küzdelmét kezdettől kis rezignáltság színezi. Talán éppen ez teszi végül mégis átélhetően maivá. nemzetiszinhaz.hu

--pagebreak--

Kiállítás
„Fától az erdőt...”
Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 2012. március 30-ig

A levegővételt magától értetődőnek érezzük: többnyire csak az egyre gyakoribb szmogriadóban kérdezzük meg magunktól, honnan is kapjuk ezt a végtelennek tűnő kincset? A levegő, amelyet belélegzünk, valójában nem az ég, hanem a föld ajándéka: ha nem volnának növények, hogy megkössék a szén-dioxidot, pusztán mérgező gáz jutna nekünk. Az erdő, a legnagyobb növénytársulás azonban nemcsak tüdőnk, de bölcsőnk, koporsónk és más bútorunk, fűtőanyagunk, nyugalmunk is, otthona azoknak az állatoknak, melyek nélkül összeomlana a minket körülvevő élővilág. A hiánypótló kiállításon összefüggéseiben ismerhetjük meg az erdők hasznát, lakóit, a múlt bennük hagyott lenyomatait. Nemcsak őskori leletek láthatók itt, de az ember művei is: többek között egy Mária Terézia-korabeli fűrészmalom, egy egykarú gyökérkitépő makettje, faúsztató- és kotróhajómakett, egy torockói fából készült boronaház kicsinyített mása. A belépőjegy felnőtteknek 300 Ft, diákoknak és 70 év alatti nyugdíjasoknak 150 Ft. mfm.u-szeged.hu

Kiállító művész: Bernáth/Y Sándor /1949-2012/
Megnyitó: 2012. március 6. kedd 19:00, A38 Kiállítóhely

Kiállítás címe: Y
Nemrég távozott közülünk Bernáth/Y Sándor, a magyar képzőművészeti és zenei élet meghatározó alakja.
A belépés díjtalan.

--pagebreak--

Kölyök
Tititá Nemzeti Táncszínház, 2012. március 1., 4.
Ritmusországba hív kalandozásra ez a nagyon sűrű, nagyon tartalmas gyerekelőadás, amelynek egyik szerzője és főszereplője Novák Péter, aki fütyörészve érkezik a színpadra, és először a legközönségesebb tárgyakból csal elő ritmust és zenét. Aztán bekapcsolódik az előadásba néhány muzsikus valódi hangszerekkel, majd egy táncos lábú pár – s a gyerekek lelkes dobogásától és tapsától kísérve egy órán át tart az örömzene.nemzetitancszinhaz.hu

Szerző: Sas Sándor(film, színház), Szjnick (kiállítás, kaland), Móray Gábor (kölyök). Ez a cikk a 2012. évi márciusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.