Programajánló: december eleje

Borítókép: Programajánló: december eleje
Decemberben rengeteg program vár országszerte kicsiket és nagyokat! Add át magad a decemberi hangulatnak!

Zene
Punnany Massif
Zalaegerszeg, 2011. dec. 3., Szeged dec. 9., Kaposvár, dec. 10., Sopron dec. 16.
Az ország egyik legismertebb hiphopzenekara népszerűségét a jól faragott szövegeknek is köszönheti. punnanymassif.hu

Színház
Kacskaringó
Színes gombolyagmese a Stúdió K-ban
Óvodáskorú gyerekeket céloz meg az előadás, ezért követi a kábé félórás produkciót közös festés-alkotás. De a színház csodája, a gyerekelőadásokban olyan ritka jó ízlés, a néző tisztelete (azaz: teljes gügyögéshiány) minden színházkedvelő felnőttet le fog nyűgözni. Egy mesekönyvből gombolyodnak a történet szálai – szó szerint: színes pamutgombolyagok fűződnek a hatalmas lapokra, hogy megelevenítsék a színek vetélkedését, az egymást kereső bogarak, a hínár fogságába kerülő csónak és a selyemhernyó színeváltozásának történetét. Ahogy a Stúdió K-ban megszokhattuk és megszerettük, a színészek végig a színpadon vannak, ők mozgatják a bábokat, és ők alakítják az egyre festményszerűbb látványt – mindezt a társulat állandó zenésze (Spilák Lajos) kíséri látványos hangszerein, ötletes muzsikájával. A három ifjú színész zsonglőrnek is beillene, de ami fontosabb, ráébreszti apró nézőit, hogy ők maguk mi mindenre képesek: dalolnak, gombolyaggal dobálóznak, verset mondanak, festenek – talán ez az egyik legnagyobb érdeme ennek az érdemekben bővelkedő Kacskaringónak. studiokszinhaz.hu

Kiállítás
„Ahány madár, annyi tojás”
Természettudományi Múzeum, Pécs, 2011. december 23-ig
Hasonlít egymásra, mint két tojás? Ez biztos? 150 baranyai madár 600 tojását láthatjuk, valamint a tojáságyakat – vagyis a fészket, ami lehet igazi műalkotás, mint a függő cinkéé, vagy hasonló a mi építkezési szokásainkhoz, mint a fecskék sárból tapasztott „vályogviskója”. A tojások fényérzékenyek, pótlásuk is nehézkes, így csak ritkán állítják ki e páratlan gyűjteményt. A belépés 500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 250 Ft. termtud.jpm.hu

San Franciscótól Woodstockig – Az amerikai rockplakát aranykora 1965–1971
Kogart Ház, Budapest, 2012. december 31-ig
Egy koncerten tombolva nemigen jutna eszünkbe, hogy talán éppen történelmet írunk, és a programot hirdető plakátok megmaradt darabjai egy emberöltő múlva már kisebb vagyonért cserélnek gazdát. Hogy az amerikai rockhistória egy különösen eseménydús korszakának, a pszichedelikus rockzenének egykori rajongói tudatában voltak-e annak, hogy forradalmat csinálnak, azt nem tudni (gyaníthatóan Woodstockban azért már kapisgálták). A Kogart Ház tárlata egy olyan hőskor lenyomatait mutatja be, amelyben ikonok zenéltek – Janis Joplin, a The Doors, Jimi Hendrix, a Grateful Dead –, és közben képet ad egy sajátos műfaj, a plakátgrafika alakulásáról is. A plakátok koncentrált formanyelve, a kontúros színezés és a síkban ábrázolás a modern művészet eszköztárába tartozik, ám a marketingben is maradandót alkottak ezek a régi grafikusok. Akik – tegyük hozzá – még nem használtak számítógépes grafikai programokat. A plakátok mellett rockrelikviák idézik fel a mámoros koncertek hangulatát. kogart.hu

Kaland
Kamaszkodó – vagy inkább csak panaszkodó? Zsókavári Rókavár (XV. kerületi Könyvtár),
2011. december 2. (és 2012-ben is minden második pénteken) Egy jó könyvvel az ember sosincs egyedül! Tinédzserek beszélhetik ki kedvenc olvasmányaikat, és azok kapcsán saját élethelyzeteiket. A részvétel ingyenes. fszek.hu/gyerekeknek

East Balkán – egy tragédia margójára Szenvedélyesen a szenvedély(betegség)ekről – Király utcai könyvtár (IV. ker.), 2011. december 2. A fiatal felnőttkor a túlzások ideje: ilyenkor ismerjük meg határainkat. Az élmény lehet mulattató – és néha halálos. Dr. Zacher Gábor toxikológus a West Balkánban történtek kapcsán a veszélyes mámorról beszél. Ingyenes program. fszek.hu (Rendezvények)

Szöveg: szjnick, fotó: Verzió, KNI, Az adat forrása: wamp.hu, fotó: kogart.hu, Természettudományi múzeum, veszprém megyei múzeumi igazgatóság, müpa/pető zsuzsa (kaland, kiállítás), Sas Sándor, fotó: Swierkiewicz Áron, Koncz Zsuzsa , Klencsár Gábor (színház), Szász Barna, fotó: Göndör Attila, (zene), Szász Barna, fotó: Göndör Attila. Ez a cikk a 2011. évi decemberi szám Kimenő rovatában jelent meg. Minden jog fenntartva.